| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2021.10.21.
Koszorúzással egybekötött megemlékezés Magyarkanizsa Község napján

A Halász téren emlékeztek meg október 20-án Magyarkanizsa Község Napjáról. A hagyományokhoz híven rövid alkalmi műsorral készültek a községbeli fiatalok, ezután megkoszorúzták a város eredetét jelző emlékművet. A megemlékezésen Győri Viktor történelemtanár mondott beszédet, aki ismertette a település történelmét. 

- Magyarkanizsa már az őskorban lakott volt, erről vannak történelmi forrásaink, amelyek ezt bizonyítják. Mivel itt volt a ...

   2021.10.21.
Hazatalálás

Hazatalálás címmel nyílt meg a magyarkanizsai születésű Pósa Károly kiállítása a helyi Dobó Tihamér Képtárban a községnapi rendezvénysorozat részeként. 

A kiállítást Valkay Zoltán nyitotta meg, majd az ünnepi hangulatot Csonka Ferenc hegedűjátéka színesítette. 

Pósa Károly képzőművész elmondta, bár sokfelé járt már a nagyvilágban, és több helyen is élt, azonban a haza nála Magyarkanizsával egyenlő. 

„Ezek ...

   2021.10.21.
Rekordszámú alkotás a magyarkanizsai községnapi pályázatokon

Rekordszámú alkotás érkezett a Magyarkanizsa község napja alkalmából meghirdetett képzőművészeti, irodalmi és fotópályázatra. Központi gondolatuk az Itt szeretek lenni ‒ Kedvenc helyem a településemen volt. 

A beérkezett alkotások kiállítására és az eredményhirdetésre is sor került. Összesen három kategóriában nevezhettek az érdekeltek, az alsó osztályosok kollázst készíthettek, a felső osztályosoknak pedig verspályázatot hirdettek meg. ...

   2021.10.20.
Oltakoznak a magyarkanizsaiak

A nagykikindai Közegészségügyi Intézet adatai alapján Magyarkanizsa községben mintegy 225 aktív koronavírus-fertőzött személy van. 1072-re tehető azok száma, akik eddig megfertőződtek, és 7200 fölé azoké, akik felvették valamely védőoltás első két adagját, 1300-an pedig már a harmadik dózist is megkapták. 

A Magyarkanizsai Egészségház létrehozott egy oltópontot, amely minden polgár rendelkezésére áll. Az illetékesek szerint sokan jelentkeznek ...

   2021.10.20.
Tízéves a Nyers István Labdarúgó Akadémia

Fennállását 10 éves jubileumát ünnepli a tóthfalusi Nyers István Labdarúgó Akadémia. Az elmúlt évtized legszebb pillanatairól ünnepi műsor keretében emlékeztek meg . 

A sportegyesület himnuszával kezdődött az ünnepség. Ezt követően Utasi Jenő elnök ismertette az akadémia elmúlt tíz év legszebb pillanatait, valamint könyvbemutatókra is sor került. Az eseményen jelen volt Bocskay Bertalan futballista is, aki nemrég igazolt a magyarországi Honvédtól ...

 
Keresés
 

   2021.05.05.
Horgoson is nagy az érdeklődés a védőoltás iránt

Az ünnepek elmúlásával újra nagy üzemben oltanak Szerbiában. Előzetes bejelentkezéssel és anélkül is felvehető a koronavírus elleni vakcina. Horgoson is folytatták az immunizációt. 

Regisztráció nélkül is megkaphatták a koronavírus elleni védőoltást a településen. A helyiek éltek is a lehetőséggel, az első, illetve a második adag vakcinát többen felvették a határmenti faluban. 

A horgosi egészségházban második alkalommal szervezték meg az oltást. A helyiek éltek a lehetőséggel, többen is várakoztak az oltópont előtt, hiszen sokukat megviselte az elmúlt több mint egy év, főképp a bezártság. 

Bővebben: 




Legyen lehetőség helyben felvenni a védőoltást