| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2026.07.20.
16. Zengő Kézműves tábor Oromon

Jó hangulatban és változatos programokkal zajlik idén a 16. Zengő Kézműves tábor Oromon, amely közel 60 résztvevőt fogad.


A tábor célja, hogy a gyermekek és fiatalok kreatív környezetben ismerkedjenek meg a különféle kézműves technikákkal, miközben új barátságokat kötnek és élményekkel gazdagodnak. A négynapos programban a hagyományos és a modern kézműves technikák egyaránt helyet kapnak. Egész délután szorgos kis kezek dolgoznak az oromi ...

   2026.07.18.
Az időjárás mint alkotótárs

Élővé tenni egy parkot, és megtölteni művészettel. A magyarkanizsai Streamlet Art Association sok projektuma közül ez az egyik, ezért is indult el a NÉPkert, melynek immár negyedik felvonásaként nyílt meg július 12-én vasárnap Kovács Petra Sub Rosa – Terhelésnyomok című ideiglenes, köztéri land art projektuma a kanizsai Népkertben. A hallgatás, az idő és a kimondatlan történetek nyomait vizsgálja természetes anyagokból létrehozott köztéri installáció ...

   2026.07.13.
Önkénteseket és kézműves kirakodókat is vár a Malomfesztivál

Nem csak a színésztáborba lehet még jelentkezni: a XII. Malomfesztivál szervezői önkénteseket és kézműves kirakodókat is várnak az augusztusi rendezvényre. 
Légy a Malomfesztivál önkéntese! 
Szeretnél egy igazi közösség tagjává válni, és kipróbálni magad új helyzetekben? Még nincs programod augusztusra? A Malomfesztivál szervezői gondoskodnak a nyarad egyik legnagyobb kalandjáról – neked csak annyit kell tenned, hogy jelentkezel önkéntesnek ...

   2026.07.13.
Virágzik a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping

Szinte teltházzal üzemel a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping, amely már a május elsejei ünnepek előtt megnyitotta kapuit. Azóta folyamatos az érdeklődés: nemcsak Vajdaság különböző településeiről, hanem külföldről is sok természetkedvelő választja pihenése helyszínéül. 
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is egymást érik a lakókocsik és a sátrak a magyarkanizsai Tiszavirág Kempingben. A helyi Bogić Erzsébet minden évben, amint megnyílik a kemping ...

   2026.07.13.
Velebit ünnepelt

Magyarkanizsai község egyik kis településén, Velebiten szombaton egész napos ünnepséget tartottak. A velebiti helyi közösség és a magyarkanizsai úszóklub szervezésében már kora reggel gyülekeztek a helyi tónál, ahol már évek óta megrendezik a velebiti maratont, ezúttal tizenegyedik alkalommal.  A mindig tömeges rendezvényre most is sokan érkeztek Szerbia szinte minden szegletéből, hogy bizonyítsák rátermettségüket. A víz hőmérséklete és az időjárás ...

 
Keresés
 

   2021.04.13.
Állandó tárlat a horgosi képzőművészek alkotásaiból

Újratelepítésének 250. évfordulójára emlékezik az idén Horgos. Április 16-án a helybeli művelődési házban állandó tárlat nyílik a faluban élő vagy onnan elszármazott képzőművészek alkotásaiból, ugyanis az épület emeleti termében egy galériát alakítottak ki.

Sós Nóra programszervező mutatta be a kiállítást:

“A 2021-es év falunk számára igen jelentős, s ennek apropóján nyílik meg a galéria, illetve a horgosi képzőművészek állandó tárlata ezen a héten, pénteken 17 órakor. Nyolc művész munkáit tudjuk bemutatni, ők: Sors Magdolna, Szabó Franciska, Szabó Kinga, Erdélyi István, Fazekas Edit, Szabó Margit, Sárkány Tamás és Szabó Erdélyi Gabriella alkotásai is, de mellettük megtekinthető lesz Barna Karolina és Fujkin István munkája is. Fujkin Istvánról tudni kell, hogy már hosszabb ideje Kanadában él, de haza tud majd juttatni néhány képet, ezért azok is megtekinthetők lesznek”, mondja Sós Nóra.

A képek tematikája más és más, a szerzők horgosi származása köti össze azokat.

“Két szóval jellemezném a képeket: az első, hogy azok alkotói mind helyiek, horgosiak a gyökereik. A másik, a változatosság, a sokszínűség. Ahány művész, annyi stílus és téma. Persze, vannak horgosi tematikájú képek is, mint például a Kárász kastély, vagy más, a falu számára fontos épületek, de nem az volt az alapvető cél, hogy horgosi motívumokat ábrázoljanak.”

Az állandó tárlat révén az alkotások egész évben megtekinthetőek lesznek.

“Április 16-ától egész évben megtekinthető lesz a tárlat a művelődési ház nyitvatartási idejében. Valószínűleg időnként majd cserélődni is fognak a képek, hisz biztos vagyok benne, hogy akkora érdeklődés lesz, hogy egyes alkotások elkelnek. Ezek helyére kerülhetnek majd újabb darabok.”

A galéria- és tárlatmegnyitóra minden érdeklődőt szeretettel várnak. A belépés díjtalan, de kérik az aktuális járványügyi előírások maradéktalan betartását.

Bővebben:




Állandó tárlat nyílik horgosi képzőművészek alkotásaiból

Mindent a szemnek Horgoson