| |
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
|
Jó hangulatban és változatos programokkal zajlik idén a 16. Zengő Kézműves tábor Oromon, amely közel 60 résztvevőt fogad.
A tábor célja, hogy a gyermekek és fiatalok kreatív környezetben ismerkedjenek meg a különféle kézműves technikákkal, miközben új barátságokat kötnek és élményekkel gazdagodnak. A négynapos programban a hagyományos és a modern kézműves technikák egyaránt helyet kapnak. Egész délután szorgos kis kezek dolgoznak az oromi ...
|
|
|
Élővé tenni egy parkot, és megtölteni művészettel. A magyarkanizsai Streamlet Art Association sok projektuma közül ez az egyik, ezért is indult el a NÉPkert, melynek immár negyedik felvonásaként nyílt meg július 12-én vasárnap Kovács Petra Sub Rosa – Terhelésnyomok című ideiglenes, köztéri land art projektuma a kanizsai Népkertben. A hallgatás, az idő és a kimondatlan történetek nyomait vizsgálja természetes anyagokból létrehozott köztéri installáció ... |
|
|
Nem csak a színésztáborba lehet még jelentkezni: a XII. Malomfesztivál szervezői önkénteseket és kézműves kirakodókat is várnak az augusztusi rendezvényre.
Légy a Malomfesztivál önkéntese!
Szeretnél egy igazi közösség tagjává válni, és kipróbálni magad új helyzetekben? Még nincs programod augusztusra? A Malomfesztivál szervezői gondoskodnak a nyarad egyik legnagyobb kalandjáról – neked csak annyit kell tenned, hogy jelentkezel önkéntesnek ... |
|
|
Szinte teltházzal üzemel a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping, amely már a május elsejei ünnepek előtt megnyitotta kapuit. Azóta folyamatos az érdeklődés: nemcsak Vajdaság különböző településeiről, hanem külföldről is sok természetkedvelő választja pihenése helyszínéül.
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is egymást érik a lakókocsik és a sátrak a magyarkanizsai Tiszavirág Kempingben. A helyi Bogić Erzsébet minden évben, amint megnyílik a kemping ... |
|
|
Magyarkanizsai község egyik kis településén, Velebiten szombaton egész napos ünnepséget tartottak. A velebiti helyi közösség és a magyarkanizsai úszóklub szervezésében már kora reggel gyülekeztek a helyi tónál, ahol már évek óta megrendezik a velebiti maratont, ezúttal tizenegyedik alkalommal. A mindig tömeges rendezvényre most is sokan érkeztek Szerbia szinte minden szegletéből, hogy bizonyítsák rátermettségüket. A víz hőmérséklete és az időjárás ... |
|
|
|
|
|
|
|

Mintegy tíz vízi jármű indult útnak május 9-én délelőtt a magyarkanizsai Felderítőtelepről, ugyanis első alkalommal került megszervezésre a Tisza magyarkanizsai szakaszának megtisztítása. A természetvédelmi akción a folyó jobb és bal partját hajókkal, csónakokkal és kenukkal járták az önkéntesek, és összegyűjtötték a partok mentén felakadt és a vízen úszó hulladékokat.
A Tisza-partot évek óta rendszeresen tisztítják az önkéntesek, azonban most először a folyót is igyekeztek megtisztítani. A csapatok a 147 és a 154 folyamkilométer közötti távot célozták meg, tehát a magyarkanizsai kempingtől egészen a martonosi strandig gyűjtötték össze a hulladékokat – mondta Sarnyai Csaba, az akció szervezője.
– Úgy gondoltuk, hogy mi, akik sokat vagyunk a Tiszán, adjunk visszafelé is valamit a természetnek, most ezzel a hulladékgyűjtéssel igyekezünk szebbé tenni a folyót és a partját. Jelenleg nagyon le van lassulva a folyó, ezért sok az úszó szemét, amit most nem visz el a víz. A környezetvédelem mellett a turizmusra is nagy hangsúlyt fektet Magyarkanizsa, így egyértelmű, hogy rendben kell tartanunk a Tiszát és környékét. Szűk egy hónapon belül kerülhet sor a tiszavirágzásra, amit már nagyon várunk, és szeretnénk, ha addigra rendezett és tiszta lenne a környezet.
Bővebben:
Magyarkanizsán a Tiszáért
Magyarkanizsán a Tiszáért!
Megtisztították a Tiszát a hulladéktól
|
|
|
|
|
|