| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2026.03.16.
Középiskolák Börzéje Magyarkanizsán

A környező települések középiskoláit, gimnáziumait és lakhatási lehetőségeit ismerhették meg a hetedik és a nyolcadik osztályos tanulók Magyarkanizsán. 


A Középiskolák Börzéjét már 14-dik alkalommal szervezte meg a helyi Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola. Az Ady épületében szervezték meg az eseményt, ahol az osztálytermekben egy-egy középiskola, gimnázium kapott helyett. A gyerekek így közel két órán át ismerkedhettek az intézményekkel. 

   2026.03.16.
Lelki megújulás

Horgoson zajlott március 14-én, szombaton a Szabadkai Egyházmegye nagyböjti bűnbánati napja, melyre a környékből és távolabbról is sok hívő érkezett. A bevezető imádsággal kezdődő eseményt a Havas Boldogasszony Római Katolikus templomban tartották, ezt követően pedig a szegedi Ft. Dr. Serfőző Levente atya előadására került sor. 
Ezután keresztutat jártak a Kálvárián, majd szentségimádással, gyónással és zsolozsmával folytatódott a lelki nap, ...

   2026.03.16.
Pályázatok tömkelege

Pénteken Oromhegyesen gyűltek össze azok a helyi és környékbeli gazdák, akik a pályázati lehetőségekről szerettek volna bővebben érdeklődni. Erre alkalmuk is nyílt, ugyanis Juhász Attila, mezőgazdasági államtitkár és Tóth Zoltán, tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes számolt be az időszerű és a közeljövőben várható köztársasági és tartományi pályázatokról. A Vajdasági Magyar Szövetség szervezésében megvalósult fórum oromhegyesi állomása ...

   2026.03.16.
Orom is ünnepelt

Az oromi helyi közösség szervezésében azok emléke előtt adóztak március 13-án, péntek este a helyi művelődési egyesület nagytermében, akik kivívták a magyarság jogait a nemzet méltó létéhez.  
A műsorban felléptek az oromi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, a völgyesi Aranykalász Művelődési Egyesület népdalkórusa, akik a közönséggel együtt énekelték a magyar Himnuszt. A folytatásban Erdélyi Olivér, Orom Helyi Közösségének tanácselnöke ...

   2026.03.12.
Kétszeres ünnep Horgoson

Megemlékezéssel és koszorúzással kezdődött az ünnepély szerda délután Horgoson a Havas Boldogasszony római katolikus templomban és a templomkertben. Március 11-e különleges nap a falu életében, ugyanis 1771-ben Kárász Miklós ezen a napon kapta meg Mária Teréziától a területre és a betelepítésre vonatkozó adománylevelet. Egy új korszak kezdete volt ez, a mai Horgos megszületésének történelmi pillanata. Ezért tartják ezen a napon a falu napját, illetve ilyenkor ...

 
Keresés
 

   2020.04.08.
Aktuális a konyhakertek rendbetétele

A szép időnek köszönhetően eljött a tavaszi nagytakarítás ideje, nemcsak otthonunkban, hanem a kertünkben is.
A rendkívüli helyzetnek és a kijárási tilalomnak köszönhetően több idő juthat a konyhakertünk rendbetételére, hiszen ilyenkor már célszerű a talajt előkészíteni, felásni, de az idő kedvez a palántálásra, a tápanyag-utánpótlásra és a gyümölcsfák gondozására is.
Bödő Kálmán, a kis kerti biogazdaságában több mint 50 féle növényt termeszt és számos gyümölcsfáról gondoskodik. Szépen kibújt már nála a föld alól a zöldborsó, a paradicsom palánta és a retek is, de többek között a saláta és az újhagyma is beérett a kertben. Az agrármérnök elmondta, ebben a tavaszi időszakban, ültetés terén szinte bármilyen zöldségfélében gondolkodhatunk, csak a kiültetés időszakára kell fokozottan figyelni.
Bödő Kálmán, agrármérnök, növényorvos, Magyarkanizsa: „Az a fontos, hogy betartsuk azokat az időszakokat, amikor a legoptimálisabb azoknak a kiültetése. Például legelőször kell kezdeni a hagymákkal, a vöröshagymát eldugdosni, akkor a saláta palántát szétpalántálni, és az ilyen hidegebb tűrő növényeket, mint például a káposzta, az is mínusz 1-2 fokot nagyon vígan kibír, a cékla úgyszintén, tehát ezeket most már először kell forszírozni.”
Bödő Kálmán hozzátette, ezek után jöhet az uborka, a tökfélék, a bab és a paradicsom is, viszont ezek melegebb talajt kívánnak, de spenótot, sárgarépát és akár hónapos retket is.
Kertünk beültetése és rendbetétele mellett a tavaszi időben akár fákat is ültethetünk gondos odafigyeléssel, viszont fontos odafigyelni, hogy rügyfakadás előtt tegyük azt és a vízzel se takarékoskodjunk ebben az esetben.

Bővebben:




Kedvez az idő és a kijárási korlátozás a konyhakertek rendbetételéhez