| |
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
|
Jó hangulatban és változatos programokkal zajlik idén a 16. Zengő Kézműves tábor Oromon, amely közel 60 résztvevőt fogad.
A tábor célja, hogy a gyermekek és fiatalok kreatív környezetben ismerkedjenek meg a különféle kézműves technikákkal, miközben új barátságokat kötnek és élményekkel gazdagodnak. A négynapos programban a hagyományos és a modern kézműves technikák egyaránt helyet kapnak. Egész délután szorgos kis kezek dolgoznak az oromi ...
|
|
|
Élővé tenni egy parkot, és megtölteni művészettel. A magyarkanizsai Streamlet Art Association sok projektuma közül ez az egyik, ezért is indult el a NÉPkert, melynek immár negyedik felvonásaként nyílt meg július 12-én vasárnap Kovács Petra Sub Rosa – Terhelésnyomok című ideiglenes, köztéri land art projektuma a kanizsai Népkertben. A hallgatás, az idő és a kimondatlan történetek nyomait vizsgálja természetes anyagokból létrehozott köztéri installáció ... |
|
|
Nem csak a színésztáborba lehet még jelentkezni: a XII. Malomfesztivál szervezői önkénteseket és kézműves kirakodókat is várnak az augusztusi rendezvényre.
Légy a Malomfesztivál önkéntese!
Szeretnél egy igazi közösség tagjává válni, és kipróbálni magad új helyzetekben? Még nincs programod augusztusra? A Malomfesztivál szervezői gondoskodnak a nyarad egyik legnagyobb kalandjáról – neked csak annyit kell tenned, hogy jelentkezel önkéntesnek ... |
|
|
Szinte teltházzal üzemel a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping, amely már a május elsejei ünnepek előtt megnyitotta kapuit. Azóta folyamatos az érdeklődés: nemcsak Vajdaság különböző településeiről, hanem külföldről is sok természetkedvelő választja pihenése helyszínéül.
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is egymást érik a lakókocsik és a sátrak a magyarkanizsai Tiszavirág Kempingben. A helyi Bogić Erzsébet minden évben, amint megnyílik a kemping ... |
|
|
Magyarkanizsai község egyik kis településén, Velebiten szombaton egész napos ünnepséget tartottak. A velebiti helyi közösség és a magyarkanizsai úszóklub szervezésében már kora reggel gyülekeztek a helyi tónál, ahol már évek óta megrendezik a velebiti maratont, ezúttal tizenegyedik alkalommal. A mindig tömeges rendezvényre most is sokan érkeztek Szerbia szinte minden szegletéből, hogy bizonyítsák rátermettségüket. A víz hőmérséklete és az időjárás ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
A magyarkanizsai Gyógyfürdő Rehabilitációs Szakkórház a jótékony hatású gyógyvizéről és iszapjáról híres, így az ország számos pontjáról érkeznek ide betegek, akik balneo-, elektro-, mágneses- és hőterápián is részt vehetnek. A tavalyi évben csaknem hatezren vették igénybe a magyarkanizsai Gyógyfürdő Rehabilitációs Szakkórház szolgáltatásait, akik összesen 67 ezer éjszakát töltöttek el a fürdőben. A növekvő látogatók száma miatt az intézmény számos fejlesztésen átesett át, valamint a új gyógyeszközöket is sikerült beszerezni.
Az előző években sikerült felújítani a medencék területén lévő zuhanyzókat és mellékhelyiségeket, a sószaunát, valamint Slobodanka Drndarski igazgatónő szerint a tavalyi évben sikerült végre beszerezni egy korszerű neurológiai diagnosztikához használatos gépet és egy sportsérülések alkalmával használatos berendezést is.
A magyarkanizsai Gyógyfürdő a több mint 100 év alatt elmondható, hogy Vajdaság egyik legkorszerűbb rehabilitációs gyógyintézetévé nőte ki magát, ahol az egészségügyi szolgáltatások mellett szállodai-, vendéglátó-ipari, wellness szolgáltatásokat, valamint sport- és rekreációs tevékenységeket is biztosít az intézmény az érdeklődőknek.
Bővebben:
Fejlesztések és beruházások a magyarkanizsai Gyógyfürdő Rehabilitációs Szakkórházban
Tavaly csaknem hatezren vették igénybe a magyarkanizsai gyógyfürdő szolgáltatásait
|
|
|
|
|
|