| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2026.07.20.
16. Zengő Kézműves tábor Oromon

Jó hangulatban és változatos programokkal zajlik idén a 16. Zengő Kézműves tábor Oromon, amely közel 60 résztvevőt fogad.


A tábor célja, hogy a gyermekek és fiatalok kreatív környezetben ismerkedjenek meg a különféle kézműves technikákkal, miközben új barátságokat kötnek és élményekkel gazdagodnak. A négynapos programban a hagyományos és a modern kézműves technikák egyaránt helyet kapnak. Egész délután szorgos kis kezek dolgoznak az oromi ...

   2026.07.18.
Az időjárás mint alkotótárs

Élővé tenni egy parkot, és megtölteni művészettel. A magyarkanizsai Streamlet Art Association sok projektuma közül ez az egyik, ezért is indult el a NÉPkert, melynek immár negyedik felvonásaként nyílt meg július 12-én vasárnap Kovács Petra Sub Rosa – Terhelésnyomok című ideiglenes, köztéri land art projektuma a kanizsai Népkertben. A hallgatás, az idő és a kimondatlan történetek nyomait vizsgálja természetes anyagokból létrehozott köztéri installáció ...

   2026.07.13.
Önkénteseket és kézműves kirakodókat is vár a Malomfesztivál

Nem csak a színésztáborba lehet még jelentkezni: a XII. Malomfesztivál szervezői önkénteseket és kézműves kirakodókat is várnak az augusztusi rendezvényre. 
Légy a Malomfesztivál önkéntese! 
Szeretnél egy igazi közösség tagjává válni, és kipróbálni magad új helyzetekben? Még nincs programod augusztusra? A Malomfesztivál szervezői gondoskodnak a nyarad egyik legnagyobb kalandjáról – neked csak annyit kell tenned, hogy jelentkezel önkéntesnek ...

   2026.07.13.
Virágzik a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping

Szinte teltházzal üzemel a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping, amely már a május elsejei ünnepek előtt megnyitotta kapuit. Azóta folyamatos az érdeklődés: nemcsak Vajdaság különböző településeiről, hanem külföldről is sok természetkedvelő választja pihenése helyszínéül. 
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is egymást érik a lakókocsik és a sátrak a magyarkanizsai Tiszavirág Kempingben. A helyi Bogić Erzsébet minden évben, amint megnyílik a kemping ...

   2026.07.13.
Velebit ünnepelt

Magyarkanizsai község egyik kis településén, Velebiten szombaton egész napos ünnepséget tartottak. A velebiti helyi közösség és a magyarkanizsai úszóklub szervezésében már kora reggel gyülekeztek a helyi tónál, ahol már évek óta megrendezik a velebiti maratont, ezúttal tizenegyedik alkalommal.  A mindig tömeges rendezvényre most is sokan érkeztek Szerbia szinte minden szegletéből, hogy bizonyítsák rátermettségüket. A víz hőmérséklete és az időjárás ...

 
Keresés
 

   2018.09.24.
Őzek és vaddisznók a bográcsban

Szeptember 8-án tartották meg a magyarkanizsai Tisza-parton az első Nemzetközi Vadásznapot, mely igen jó és látogatott kezdeményezésnek bizonyult. Kirakodóvásárosok és főzőcsapatok töltötték meg a Tisza-partot, a színpadon pedig zenei produkciókat láthattak az érdeklődők.

A programban agyaggalamb-lövész verseny, vadhúsok főzőversenye, vadászkürtösök és vadászsólymok bemutatója, íjászati és vadászkutya-bemutató is volt. A fő szervező, a kanizsai Kapitányréti Vadászegyesület nevében Kovács Szilvesztertől megtudtuk, hogy az ő fejéből pattant ki az ötlet, hogy megszervezzék ezt az eseményt.

– Láttatni szerettük volna, hogy nálunk is erős a vadásztársadalom és van hagyománya is. Mindezt megfűszereztük gasztronómiai és szórakoztató programmal mindannyiunk örömére. A vadászatot is népszerűsítjük ezzel. A főzőversenybe 46 csapat nevezett be, remélem, jövőre még többen leszünk – mondta Kovács Szilveszter.

Az első helyen a martonosi Gastro Tisza végzett, a másodikak a kanizsaiak lettek, akik MF Diaticu névvel versenyeztek, harmadik helyen a csantavéri vadászok diadalmaskodtak, a vándorserleget pedig a magyarkanizsai Lőrincz Rudolf érdemelte ki főztjével. Szecsei Szilveszter és Ősz Szabó Imre zsűrizte végig az ételeket, akik elégedettek voltak a szakácsok főzőtudományával. A has mellett a szemnek is kedveztek, hiszen a dekorációkra is hangsúlyt fektettek, sőt ezt is díjazták. A helybeli középiskola diákjai készítették a legszebb dekorációt.

A színpadon Szerda Árpád zenész szórakoztatta a közönséget, este pedig a magyarországi Groovehouse együttes fellépésével zárult az első vadásznap Magyarkanizsán.

Bővebben:




Őzek és vaddisznók a bográcsban

I. Nemzetközi Vadásznapok Magyarkanizsán

A vadászatot környezetvédő szemszögből mutatták be Magyarkanizsán


Fotó: Puskás Károly építészmérnök