| |
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
|
Jó hangulatban és változatos programokkal zajlik idén a 16. Zengő Kézműves tábor Oromon, amely közel 60 résztvevőt fogad.
A tábor célja, hogy a gyermekek és fiatalok kreatív környezetben ismerkedjenek meg a különféle kézműves technikákkal, miközben új barátságokat kötnek és élményekkel gazdagodnak. A négynapos programban a hagyományos és a modern kézműves technikák egyaránt helyet kapnak. Egész délután szorgos kis kezek dolgoznak az oromi ...
|
|
|
Élővé tenni egy parkot, és megtölteni művészettel. A magyarkanizsai Streamlet Art Association sok projektuma közül ez az egyik, ezért is indult el a NÉPkert, melynek immár negyedik felvonásaként nyílt meg július 12-én vasárnap Kovács Petra Sub Rosa – Terhelésnyomok című ideiglenes, köztéri land art projektuma a kanizsai Népkertben. A hallgatás, az idő és a kimondatlan történetek nyomait vizsgálja természetes anyagokból létrehozott köztéri installáció ... |
|
|
Nem csak a színésztáborba lehet még jelentkezni: a XII. Malomfesztivál szervezői önkénteseket és kézműves kirakodókat is várnak az augusztusi rendezvényre.
Légy a Malomfesztivál önkéntese!
Szeretnél egy igazi közösség tagjává válni, és kipróbálni magad új helyzetekben? Még nincs programod augusztusra? A Malomfesztivál szervezői gondoskodnak a nyarad egyik legnagyobb kalandjáról – neked csak annyit kell tenned, hogy jelentkezel önkéntesnek ... |
|
|
Szinte teltházzal üzemel a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping, amely már a május elsejei ünnepek előtt megnyitotta kapuit. Azóta folyamatos az érdeklődés: nemcsak Vajdaság különböző településeiről, hanem külföldről is sok természetkedvelő választja pihenése helyszínéül.
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is egymást érik a lakókocsik és a sátrak a magyarkanizsai Tiszavirág Kempingben. A helyi Bogić Erzsébet minden évben, amint megnyílik a kemping ... |
|
|
Magyarkanizsai község egyik kis településén, Velebiten szombaton egész napos ünnepséget tartottak. A velebiti helyi közösség és a magyarkanizsai úszóklub szervezésében már kora reggel gyülekeztek a helyi tónál, ahol már évek óta megrendezik a velebiti maratont, ezúttal tizenegyedik alkalommal. A mindig tömeges rendezvényre most is sokan érkeztek Szerbia szinte minden szegletéből, hogy bizonyítsák rátermettségüket. A víz hőmérséklete és az időjárás ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
Az év utolsó konzuli fogadónapját tartották december 7-én Magyarkanizsán. Ezúttal 85 polgár adta át kérelmét a községből az egyszerűsített honosítási eljárásban. Szegedi Piroska konzul ezúttal a választásokra is kitért.
– A regisztráció jól halad, de aki még nem szerepel a névjegyzékben, annak felhívom a figyelmét, hogy legkésőbb a választások előtti tizenötödik napig regisztrálnia kell, hogy részt vehessen a választásokon. Ugyanilyen fontos a megváltozott adatok módosítása is: aki már jelentkezett, de változásra került sor az adataiban, például házasságot kötött, és megváltozott a neve, vagy elköltözött a már bejelentett lakcíméről, azt mindenképp jelentse! Esetleg a családban tragikus esemény történt (elhalálozott a magyar állampolgár), akkor azt is mielőbb adják tudtunkra, és hozzák be a halotti anyakönyvi kivonatot a főkonzulátusra, hiszen nem szeretnénk olyan érzelmi kavarodást okozni, hogy a már elhunyt hozzátartozó nevére érkezzen boríték a szavazásra.
A konzul asszony elmondta: nagyon meg van elégedve a magyarkanizsai munkatársak munkájával. Mindig gondosan elrendezett és előkészített anyaggal várják őket, amivel jó dolgozni, és örömmel jönnek a városba a közös munkára.
Bővebben:
Letöltés: Az idei utolsó konzuli fogadónapot tartották Magyarkanizsán
Regisztráljon, aki szavazni akar!
Konzuli fogadónapot tartottak Magyarkanizsán
Konzuli fogadónap volt Magyarkanizsán
|
|
|
|
|
|