| |
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
|
A szombati nappal véget ért az idei Malomfesztivál. A hajrában is külföldi, magyarországi és vajdasági előadók váltották egymást a színpadon. A népi hangzásvilágtól egészen az elektronikus zene különböző ötvözetéig számos műfaj helyet kapott a programban.
A fesztivál minden évben sok fiatalt vonz. A horgosi Berényi Bálint még csak tízéves, de ez már a harmadik idénye a Malomfesztiválon. „A harmadik Malomfesztiválom, és azért ...
|
|
|
A helyi hívek mellett a környező településekről érkezők is részt vettek a szentmisén, amelyen a közösség összetartozásának fontosságát hangsúlyozták, valamint azt, hogy a búcsú a lelki megújulást és az új kezdetet jelképezi.
A templombúcsú minden évben fontos esemény a település életében, hiszen nemcsak vallási ünnep, hanem a közösség összetartozásának jelképe is. Az ünnepi szentmisére számos hívő érkezett a környező településekről ...
|
|
|
Rekkenő, embert próbáló hőségben rendezték meg Martonoson a 24. Nemzetközi Halászléfőző Versenyt, melyen összesen 85 hazai, magyarországi és felvidéki csapat ragadott fakanalat.
Már a kora délelőtti órákban benépesült a helyi közösség épülete mögött lévő park. A csapatok többsége a pontyot filézte, mások a bogrács alá gyújtottak, de olyanok is akadtak, akik a jó halászléhez elengedhetetlen fűszerek előkészítésével foglalatoskodtak. ...
|
|
|
Szombaton, augusztus 1-én tartották az oromi helyi közösség szervezésében az V. Sörfesztivált és az Oromiak Kilencedik Nagy Világtalálkozóját a helyi általános iskola udvarában. A programok már délután elkezdődtek és egészen éjszakába nyúlóan tartottak. Most már hagyománnyá vált, hogy a szomszédos kiserdőben főzőversenyt tartanak ezen a napon, és ez így volt idén is, amikor tizenkilenc csapat mérte össze tudását a gasztronómia terén. Főttek a paprikások, ... |
|
|
Szombaton, augusztus 1-én tartották meg Magyarkanizsán, a focipályán a kismotorfecskendő-szerelési bajnokságot. A nálunk még szokatlan elnevezést lassan, de biztosan meg kell tanulnunk, hisz egy ekkora esemény nem maradhat szó nélkül. A magyarországi országos kismotorfecskendő-szerelési bajnokság egyik fordulóját első alkalommal szervezték meg Vajdaságban, de valószínűleg nem utoljára. Tavaly már volt egy főpróba, amikor ezt a fajta versenyzést kipróbálták, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
A vérnyomásról és annak a szív- és érrendszeri megbetegedésekre gyakorolt hatásáról szervezett előadást november 27-én a magyarkanizsai Kuckó Nagycsaládosok Egyesülete.
Az érdeklődőket Dr. Kasza Nándor háziorvos tájékoztatta a tudnivalókról, arról, hogy a dohányzás, a vér magas zsírtartalma és a vércukor szintje, az elhízás és az inaktív életforma mellett a magas vérnyomás az egyik legjellemzőbb rizikófaktor a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásában. Magyarkanizsán tavaly és az idén 56 szívinfarktust jegyeztek.
Kávai Eleonóra több, mint tíz éve szervezi a Kuckó egészségügyi előadásait. A következőre is sokakat érintő témát választott, az előadó akkor a Vöröskereszt aktivistája lesz. Kávai Eleonóra: „Többen hallották, illetve többeket érint, ha telefonon különböző egészségügyi előadásokra hívják, főleg az idősebb embereket, azokat, akiknek valamilyen egészségügyi problémájuk van. Mennyire bízhatnak ezekben az előadásokban, előadókban, a műszerekben, amelyeket használnak, illetve eladásra kínálnak, többek között erről is szó lesz majd.”
A decemberi és januári ünnepeket követően a következő előadásra február utolsó hétfőjén kerül sor.
Bővebben:
Egészségügyi előadásokat szervez a Kuckó Magyarkanizsán
Előadás a magas vérnyomásról
|
|
|
|
|
|