Fejezetek a Délvidék múltjából 4. címmel nemzetközi történelemtudományi és művelődéstörténeti konferenciát szerveztek március 23-án Szegeden. A konferencián minden évben más-más témát vitatnak meg, idén Magyarkanizsa története a 19–20. században – a legújabb kutatások tükrében – címmel megrendezett tanácskozás került a szakemberek érdeklődésének homlokterébe.

A magyarkanizsai származású, Szegeden élő Forró Lajos történész, a Délvidék Kutató Központ alelnöke elmondta, hogy évekkel ezelőtt Magyarkanizsa város egykori polgármesterétől, Nyilas Mihálytól kapták a felkérést, írják meg a község monográfiájának második kötetét. A feladatot szívesen vállalták. Azóta elkészültek a kötet gerincét képező tanulmányok, amelyek megjelenését megelőzte a megvitatásukra szervezett mostani konferencia. A több fejezetből álló kötet 1 hónapon belül meg is jelenik. Remélhetőleg folytatása is lesz, a titói rendszertől napjainkig tartó időszak szakszerű feldolgozása képezi majd a harmadik kötet gerincét.

Nyilas Mihály, a vajdasági kormány alelnöke egyéb elfoglaltságok miatt nem tudott részt venni a konferencián, helyette Kávai Szabolcs, Magyarkanizsa közoktatással megbízott tanácstagja üdvözölte az egybegyűlteket. Megköszönte a Délvidék Kutató Központ közreműködését, és az általuk felkért szakemberek támogatását a község monográfiájának megírásában, majd felidézte a munkálatok megkezdésének körülményeit.

A monográfia második kötete egy viharokkal teli évszázadot dolgoz föl: első világháború, gazdasági hanyatlás, Trianon, világválság, II. világháború, megtorlások stb. Mindezek ellenére a kanizsai ember hihetetlen alkalmazkodási képességéről, túlélési ösztönéről, élni akarásáról tanúskodik az a makacs elhatározása is, hogy minden megpróbáltatás ellenére megpróbál a szülőföldön maradni és ott érvényesülni. Ezek után mégis mi a haza, a szülőföld, teszi fel a szónoki kérdést Kávai? Nem annyira az egyik vagy a másik ország, inkább a Tisza-part, a kanizsai nagytemplom, az iskola, ahova kötődünk, a helyek, emberek, akikhez közel álltunk. A lokálpatriotizmus az igazi megtartó erő, ami tulajdonképpen egyenlő a szülőföld szeretetével.

Bővebben: