A Tisza és ártere a szabályozás előtt kiszámíthatatlan áradásaival ugyan rettegésben tartotta a hozzá közel élő embereket, de adott nekik nádat, gyékényt, szénát, halat, madarat, tojást és tűzifát, így biztosítva a népi önellátást, a már nem vándorló élet legnélkülözhetetlenebb föltételeit. Azóta már régen megszoktuk a helyben lakást, a nád, a gyékény manapság szemétnek számít, halat üzletben vásárolunk, a vadmadarakat a törvény védi, így a tojásaikért sem érdekes kockáztatni. No, de kit is érdekel az efféle étek manapság? Csak a tűzifa, a tüzelő iránti szükség örök és nem múló. Mérsékelt lejtésű vidékünkön a Tisza áramlási sebessége ugyan nem nagy, de mivel kanyarulatokat leírva halad, ezért egyik oldali partszakaszát építi, míg az átellenest alámossa a növényzettel együtt. Így néha hatalmas fák dőlnek maguktól a folyóba, és kezdik meg vízi útjukat, mint uszadékfa. A Tisza ilyen formájú eróziója uszadékfára specializálódott fahalászok generációit táplálja, neveli már hosszú idő óta. A ma élők közül a legismertebbek, legvakmerőbbek a magyarkanizsai Muhi fivérek, Lajos és Norbert.
Bővebben:
Vízen járó emberek
|