|
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
A vajdasági magyar mozgókép napja alkalmából már 2006 óta szervezik meg a Vajdasági Magyar Filmek Fesztiválját. A program keretében vajdasági magyar alkotóknak az elmúlt évben készített filmjei kerülnek bemutatásra, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak Vajdasághoz.
Október 11-én és 12-én, szerdán és csütörtökön Vajdaság hat településén, Szabadkán, Zentán, Újvidéken, Zomborban, Topolyán és Magyarkanizsán tekintheti meg a közönség az alkotásokat.
|
|
Körmöci Dénes horgosi karikaturista több nemzetközi karikatúrapályázat nyertese. Munkái a 70-es évektől jelentek meg vajdasági újságokban, de a budapesti Ludas Matyi szatirikus hetilap is közölte rajzait. Ugyanakkor humoristaként is ismert, és zeneszerzéssel is foglalkozott. Civilben közgazdász, de a magyarországi Sláger Rádióban is dolgozott. Munkássága alatt néhány ezer karikatúrát rajzolt. Ezekből válogatott első horgosi tárlatára, amelynek a Szelfi címet ... |
|
A születésnap alkalmából ünnepi hangversennyel készültek a diákok a közönségnek, ahol modern és klasszikus zenedarabok is felcsendültek, valamint rajzpályázatot is hirdettek az intézmény tanulóinak.
A Magyarkanizsai Alapfokú Zeneiskola nagy múlttal rendelkezik. Számtalan generáció nevelkedett fel az intézmény falain belül. A 45 éves évfordulót is méltóképpen megünnepelték, a helyi Művészetek Házában mutatkoztak be az intézmény egykori és jelenlegi ... |
|
Érdekes, megmosolyogtató és lebilincselő történeteket hallgathattak egy órán át azok, akik hétfőn délután a József Attila Könyvtárba látogattak. A magyarkanizsai könyvtárban már megszokhatták a helyiek, hogy értékes kiadványokból is ízelítőt kapnak egy-egy rendezvény alkalmával, és ezúttal sem volt másképp. A Dr. Kiss Róbert Richard által bemutatott kötet sokaknak adott kedvet ahhoz, hogy azt elolvassák, az író előadásmódja is nagyban hozzájárult ehhez.
|
|
Vasárnap délután minden a néptáncról szólt Kispiacon. 11. alkalommal szervezték meg a Gyermeknéptánccsoportok Találkozóját. A programra közel 100 gyerek gyűlt össze a községbeli és a környékbeli településekről, hogy bemutathassa tánctudását. Egymás után álltak színpadra a kis néptáncosok. A tóthfalusi Virgonc néptánccsoport tagjai kalocsai táncokat mutattak be.
„Körülbelül 9 éve táncolunk, így együtt, akkor kezdődött el a faluban, nagyon ... |
|
Nem mindennapi kiállítás várja a hét folyamán a legkisebbeket a magyarkanizsai képtárban. A rendhagyó kiállításon több száz különleges maci kapott helyet, mindez egy magángyűjteményből. A kicsik mackós műsorral is készültek az alkalomra.
A mackókat még 24 éve kezdte el gyűjteni a magyarkanizsai Slađana Ivković Ivandekić, azóta pedig szenvedélyévé váltak a plüssmackók. Igazi különlegességek is vannak nála. „Elindultunk egy babalátogatóba, ... |