| |
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
|
Ezzel a címmel szervezett kerékpártúrát a szegedi Délvidék Ház Természetjáró szakköre szombaton. A résztvevők Horgos történelmi emlékhelyeit járták be, felkeresték a Szeged életében is meghatározó szerepet játszó Kárász és Reök családhoz kötődő helyszíneket, valamint azokat az épületeket, amelyeket Szeged neves építésze, Magyar Ede tervezett.
A Szegedről induló kerékpárosok Mihálytelken és Röszkén keresztül érkeztek Horgosra, ahol ... |
|
|
Ismét hívek százai gyűltek össze a hagyományos fatimai ünnepségen Martonoson október 11-én, vasárnap délután. Vajdaság több településéről érkeztek zarándokok, hogy közös imádsággal, szentmisével és gyertyás körmenettel tisztelegjenek a Szűzanya előtt.
A fatimai Szűz Mária tisztelete több mint egy évszázada köti össze a hívőket. Az 1917-es jelenésekre emlékezve Martonoson is évről évre összegyűlnek azok, akik a közös imádságban keresnek ... |
|
|
A képzést a helyi Kárász Karolina Általános Iskola koordinálja. A programban az egész község területéről mintegy 50-en vesznek részt. Van, aki tudását szeretné gyarapítani, de sokan az általános iskola befejeztével tudnak elhelyezkedni vagy épp továbbtanulni.
A program Horgoson már három éve működik. Eddig minden évben nagy volt az érdeklődés, és már a jövő évre is vannak jelentkezők. A résztvevők napi két órát töltenek az iskolapadban október ... |
|
|
Az intézmény minden évben egykori diákjait hívja vissza egy-egy vendégszereplésre. Idén a Garden Classic Kamaracsoportra esett a választás.
A Garden Classic tagja, Berec Katinka az iskola egykori diákja és jelenlegi tanára. A kamaracsoport célja, hogy összefogja a vajdasági fiatal zenészeket, és nagyobb kamaraegyüttesekkel is fellépjen: „Hat éve tértem ide vissza Magyarkanizsára. Nagyon meghatározó pillanat volt az életemben, mert stabilitást ...
|
|
|
A magyarkanizsai önkormányzat szervezésében minden évben a gyerekhétre időzítik a sport népszerűsítését. Ilyenkor a sportklubok nem csak bemutatkoznak, hanem a sportágakat ki is lehet próbálni. Ezúttal csütörtökön az oromi Arany János Általános Iskolában tartották az egyik Sportválasztó napot, ahol kétszáznál is több gyerek próbálhatta ki például a cselgáncsot, a távolugrást vagy épp a sakkot, illetve az Együtt az iskola program is ezen a napon zajlott.
|
|
|
|
|
|
|
|

Ezzel a címmel szervezett kerékpártúrát a szegedi Délvidék Ház Természetjáró szakköre szombaton. A résztvevők Horgos történelmi emlékhelyeit járták be, felkeresték a Szeged életében is meghatározó szerepet játszó Kárász és Reök családhoz kötődő helyszíneket, valamint azokat az épületeket, amelyeket Szeged neves építésze, Magyar Ede tervezett.
A Szegedről induló kerékpárosok Mihálytelken és Röszkén keresztül érkeztek Horgosra, ahol a település építészeti és helytörténeti örökségével ismerkedtek. A kirándulás megszervezésének gondolata már régebben felmerült – mondta Remete Szegi Bernadett, a Délvidék Ház kulturális munkatársa. Hozzátette, hogy a minisztériumi program keretében működő természetjáró szakkörrel igyekeznek évente legalább egy-egy kirándulást szervezni, ezúttal pedig Horgosra esett a választás.
– A Reök-majornál kezdtük a túrát, onnan a Reök család felújított sírhelyéhez mentünk, majd a Kamarás-erdőn keresztül érkeztünk a régi vasútállomáshoz. Ezt követően felkerestük a Brauswetter-villát, a Szent István-szobrot, majd a Kárász családhoz kötődő emlékhelyeket. Megnéztük a templomot, a kálváriát, és a Kárász-kastély kertjét is bejártuk – ismertette az útvonalat Remete Szegi Bernadett.
A túrát vezető Wolford László szerint különösen fontos, hogy a szegediek újra felfedezzék a városukhoz történelmileg szorosan kötődő határon túli településeket. Mint fogalmazott, Horgos mindössze húsz-egynéhány kilométerre található Szegedtől, mégis sokan nem ismerik az itt található értékeket. A kiránduláshoz a határ mindkét oldaláról csatlakoztak természetjárók.
Wolford László szerint a szombaton meglátogatott helyszínek jól szemléltetik, milyen szoros kapcsolat fűzte egykor Horgost Szegedhez. Véleménye szerint fontos lenne, hogy a település történelmi és építészeti értékei a szegedi turisztikai kínálatban is nagyobb figyelmet kapjanak.
A kirándulást szervező Délvidék Ház a Magyar Házak Hálózatának tagjaként működik Szegeden. A hálózat intézményei a határon túli magyar közösségek kulturális örökségének bemutatását és a kapcsolatok erősítését szolgálják. A szegedi intézmény elsősorban a délvidéki magyarságra összpontosít.
A szervezők a jövőben további hasonló kerékpártúrákat terveznek. Wolford László elmondta, szeretnék folytatni a Szeged környéki, határon átnyúló történelmi útvonalak felfedezését, Bácska és Bánát irányába egyaránt. Mint hangsúlyozta, céljuk, hogy újraélesszék azokat a kapcsolatokat, amelyek a határok miatt az elmúlt évtizedekben háttérbe szorultak.
Bővebben:
Két keréken Horgos történelmének nyomában
|
|
|
|
|
|