| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2023.06.24.
110 birkózó a II. Újhelyi László Birkózó Emlékversenyen

Kis birkózókkal telt meg a Vajdasági Birkózóakadémia június 24-én, szombaton az Újhelyi László tiszteletére szervezett emlékversenyen, aki a Potisje néhai edzője volt. Fiúk és lányok is szőnyegre léptek. 
A verseny elsődleges célja, hogy a kezdő birkózók megismerkedjenek a versenyhelyzettel. 
Korom Ákos, a Potisje BK edzője elmondta: "Az Újhelyi László Emlékverseny, aki edzőnk volt, az én gyerekkoromban is ő volt az edző, az ő nevét ...

   2023.06.24.
Ismerkedés, barátkozás és játék a multikulturalizmus jegyében

A szürke sasok gyűjtötték a legtöbb pontot a multikulturalizmus jegyében hetedik alkalommal megtartott táborban a magyarkanizsai Tisza-parton. 8 nap alatt 16 vajdasági középiskolából 119 diák versengett különböző játékokban. 
A csapatok eltérő színeket képviselve, maguk által választott névvel, minden iskolából egy-egy taggal vegyesen mérték össze ügyességüket. A tábor célja ezúttal is az egymás kultúrájával, nemzeti értékeivel, anyanyelvével ...

   2023.06.24.
Barátkozási napot tartottak a Domus Pacisban

Idén mintegy száz személy vett részt az eseményen, melynek célja, hogy a jelenlevők a szentmise és az előadások mellett társalogjanak egymással és a hétköznapokból kizökkenve feltöltődjenek. 
Barátkozás, közösségépítés és mindenekelőtt lelki feltöltődés - a legtöbben emiatt térnek vissza minden évben a Barátkozási napra. Az eseményre egész Vajdaság területéről érkeztek résztvevők. 
A Barátkozási napot Keresztelő Szent János ...

   2023.06.23.
Véget ért a kérészek násztánca

A nem megfelelő időjárási körülmények miatt idén nem volt a leglátványosabb a tiszavirágzás, viszont a megszokottnál jóval több napon át tartott rajzás. 
Az elmúlt napokban több százan látogattak le a magyarkanizsai Tisza-parta megcsodálni a nem mindennapi természeti jelenséget, a tiszavirágok kirajzását. 
A látogatók többsége sokkal tömegesebb rajzásra számított, viszont - mint mondják - most is gyönyörű volt. Azt pedig, hogy kevesebb ...

   2023.06.23.
Magyar szemmel - fotókiállítás Budapesten

Budapesten kiállítás keretében mutatták be a Magyar Szemmel címet viselő fotó- és rajzpályázat díjazott alkotásait. A pályázatot Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkársága hirdette meg. A fotópályázat díjazottjai között két magyarkanizsai is szerepel. Dobricski Réka Anyanyelv témában 3. helyezést, Srdić Igor Anyaszív témában pedig szintén 3. helyezést ért el. 
Anyaföld, anyanyelv és anyaszív. Ezek voltak a témái a második alkalommal meghirdetett ...

   2023.06.23.
A magyarkanizsai Harry Potter

Szőröstől-bőröstől címmel tartott előadást a szabadkai VM4K-ban Katona Gábor szakgyógyszerész és kozmetológus, az Újvidéki Gyógyszerészeti Egyetem tanársegédje. 
A Csütörtök esték elnevezésű programsorozat keretében a tudatos bőrápolásról, a nyári szépségápolásról és a megfelelő fényvédés fontosságáról beszélt. 
Azt is elmondta, hogy a kozmetológiát az egyetemen az azonos nevet viselő tantárgy óráin szerette meg, és hogy ...

  1    ...    72    73    74    ...    717  
 
Keresés