| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2015.11.24.
Birkozó sikerek a Balkán-bajnokságon

Dukai Károly, a Potisje Birkozó Klub elnöke november 19-én  sajtótájékoztatón számolt be a Balkán-bajnokságon elért sikerekről, valamint elmondta, hogy a klub társszevezője a Zentán a hétvégén sorra kerülő pionír Balkán-bajnokságnak. A birkozók sikereinek a feltételeit és a nemzetközi versenyek lebonyolításának jogát, amely egyben jelzi a klub eredményeit is, az önkormányzat támogatása nélkül nem tudtuk volna elérni – mondta Dukai Károly.

Bővebben:

   2015.11.24.
Új játszóteret kapott a magyarkanizsai Fészek napközi

Új játszóteret kapott a magyarkanizsai Községi Szociális Központ Fészek napközije és új játékszerek kerültek az oromhegyesi Futrinka óvoda játszóterére is. A fából készült hinták, libikókák és mászókák mellett környezetbarát szemeteseket is kiraktak a gyerekeknek, hogy ezzel is serkentsék őket a környezettudatos életmódra. A beruházások megvalósításához szükséges 400 ezer dinárt a Szociális Központ és a Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény ...

   2015.11.23.
Egy adag somlói Magyarkanizsán

Egy adag somlói címmel tartott bemutatkozó estet Magyarkanizsán Somló Tamás ismert magyarországi zenész. Az elsősorban a Locomotiv GT együttes basszusgitárosaként elhíresült, immár 68. életévét taposó sztár a fellépés előtt sajtótájékoztatót tartott. A rendezvényt a Wemsical Serbia Ifjúsági és Kulturális Egyesület és Magyarkanizsa Község Ifjúsági Irodája szervezte.

Somló Tamás a Locomotiv GT előtt megfordult az Omegában, a Kexben és a Non Stop ...

   2015.11.23.
Felújították az oromi templomot

Befejeződött az oromi Szeplőtelen Szűz Mária Szíve katolikus templom belterének felújítása. A beruházás másfél millió dinárból valósult meg. Az oromi templom felújítása 2014-ben a nyílászárók cseréjével kezdődött, idén pedig a beltér teljes felújítása valósult meg. A felújított templomot megtekintette Nyilas Mihály, a tartományi kormány alelnöke, aki szerint szerény, de nagyon jelentős a felújítás. A munkálatokhoz 400 ezer dinárt a Tartományi Oktatási, ...

   2015.11.19.
Mesemondó verseny Kispiacon

Megtartották a VII. Benedek Elek mesemondó versenyt a horgosi Kárász Karolina Általános Iskola kispiaci kihelyezett tagozatának épületében, amelyen 4 óvodás és 39 általános iskolás diák mutatkozott be. Az idei versenyen kizárólag kispiaci gyerekek mondtak mesét. A magyar nyelv és irodalom szakos tanárokból álló zsűri értékelése szerint a gyerekek évről évre jobb teljesítményt nyújtanak. A kispiaci iskola vezetője egyben a helyi művelődési egyesület elnöke ...

   2015.11.19.
Törökdúlás utáni délvidéki történetet mutat be Bicskei Zoltán új filmje

Bicskei Zoltán filmrendező Álom hava című alkotását, mely a törökdúlás utáni Délvidéken játszódik, Aracson forgatta az elmúlt időszakban. A kizárólag külső vajdasági helyszíneken játszódó filmet a tervek szerint jövőre láthatja majd a közönség. A történet mai problémákat is feszeget. A filmben vajdasági és magyarországi színészek is játszanak. Közöttük van Kovács Frigyes, Búza Ákos, Vicei Natália és Szilágyi Nándor is. A filmet az aracsi romtemplom ...

  1    ...    665    666    667    ...    823  
 
Keresés