|
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
Közel hetvenen vágtak neki január másodikán a reggeli órákban az egyesület évnyitó gyalogtúrájának. Magyarkanizsától Martonosig, majd vissza tettek meg mintegy 20 kilométert.
A kirándulni vágyók hagyományosan a cserépgyár mellett gyülekeztek, ahová a csípős idő ellenére is sokan érkeztek. Egyesek rollerrel, mások gyalogosan tették meg a 20 kilométeres távot, de még házi kedvencek is csatlakoztak a túrázókhoz.
A gyalogtúra a Magyarkanizsai ... |
|
Az óév búcsúztatása Magyarkanizsán csak éjfélkor járt utcai zajokkal, amikor többen tűzijátékot lőttek az égre. Ezúttal sem volt a Fő téren semmilyen szervezett újévvárás, sem fellépők, sem tűzijáték, így szinte egész este, éjjel csend volt a központban.
Több vendéglőben, szinte mindegyikben, mely fellelhető a városban, és kicsit távolabb is, telt házzal ünnepelték a szilvesztert, sőt még a pótújévezésekre is színültig megteltek ... |
|
Juhász Gábor: Tudom én már… című dalos mesekönyvét, ami még december elején jelent meg a Hét Nap gondozásában, Magyarkanizsán is bemutatták.
A magyarkanizsai Cnesa Oktatási és Művelődési Intézményben azonban nem hagyományos könyvbemutató volt, hanem koncerttel és hangszerbemutatóval is összekötötték a programot. A legkisebbek számára szervezett program a helyi Regionális Szakmai Pedagógus-képző Központ szervezésében, valamint a tartományi ... |
|
A magyarkanizsai Egészségház Covid-rendelője az elmúlt időszakhoz képest nincs túlterhelve, bár minden nap vannak tünetekkel jelentkezők.
Az októberi adatokhoz viszonyítva, ami akkor napi öt Covid-fertőzöttet jelentett, ma szintén öt beteg érkezik, de heti rendszerességgel, akik nagyon enyhe tünetekkel vészelik át a fertőzést. Valójában sokan észre sem veszik, hogy megfertőződtek, és csak azok jelentkeznek, akiknek krónikussá válik az állapotuk.
|
|
Folyamatos a Magyarkanizsai Egészségház épületének belső felújítása, és számos új eszközt is beszereztek.
Először dr. Nagy Izabella általános orvos rendelőjében, majd ezt követően a kötözőben, a gyermekorvosi részlegen, a fogtechnikai és a mentőszolgálati részlegben is sor került a falak átfestésére. A munkálatok az elmúlt fél évben valósultak meg fokozatosan önerőből, támogatásokból és az önkéntesek jóvoltából.
|
|
A magyarkanizsai Kuckó Nagycsaládosok Egyesületének leköszönő elnöke, Sziveri Nikoletta nagyon tevékeny, ami az egyesületi életet is illeti. A nyáron családi napot szerveztek, most karácsonyi csomagokat osztanak a nagycsaládosoknak, ugyanakkor év közben is mindig lehet számítani az egyesületre, akár csak jó szó, akár támogatás hiányzik valakinek. Igaz, egyre kevesebb a nagycsalád, a négy-öt gyereket számláló már ritkaságnak számít, de például az övék épp ... |