| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2016.12.26.
Fénylánc Tóthfaluban

A téli napforduló idején, december 21-én a tóthfaluiak fényünneppel várták a karácsonyt. A Kárpát-medencei magyarok sorsának jobbra fordulásáért ilyenkor számos helyen gyújtják meg a máglyát az anyaországban és azon kívül, a fény újjászületését ünneplik ezen a napon, hiszen ekkortól kezdve újra hosszabbodnak a nappalok. Ebbe az akcióba kapcsolódik be minden évben Tóthfalu. Az idei már az ötödik alkalom, hogy a helybeliek és a vendégek a falu központjában ...

   2016.12.20.
Horgos épül, szépül

Egy nehéz helyzetben lévő közösséget vett át májusban a helyi közösség új összetételű tanácsa. Horgoson manapság nagyon sok probléma adódik, úgy helyi jellegűek, mint a migránskérdésből fakadóak. Ezt próbálják most elmozdítani a holtpontról, ami nagy kihívással jár, mert egy berozsdásodott gépezetet kell újraindítani. Elkezdték a munkát, de azt kell szem előtt tartaniuk, hogy kevés pénzből gazdálkodva, a községgel karöltve próbálják a kapcsolataikat ...

   2016.12.12.
Helyi járulékról szavazhatnak

Oromhegyesen folyamatban van, Martonoson pedig december 16-án kezdődik népszavazás, mely a helyi járulék bevezetéséről szól. A helyi közösségek polgárai véleményt nyilváníthatnak arról, hogy elfogadják-e az önkéntes járulék fizetéséről szóló javaslatot, illetve hogy támogatják-e ezáltal falvaik fejlődését. A helyi járulék fizetői azok a polgárok, akik szavazati joggal rendelkeznek és a helyi közösség területén van a lakhelyük, valamint azok a polgárok, ...

   2016.12.08.
Kirabolták a kispiaci benzinkutat

Maszkos fegyveresek kirabolták a kispiaci benzinkutat. Emberi sérülés nem történt és az anyagi kár is jelentéktelen. Napokkal az eset után a kedélyek lecsillapodtak a faluban. Épp az esti váltáskor Kishomok irányából érkezett a három gyalogos rabló, akkor, amikor a kúton két alkalmazott tartózkodott. Egyik munkatársuk kamerán kívül elmondta, hogy a talpig feketébe öltözött, fejükön maszkot, cipőjükön zoknit viselő támadók pisztollyal a falhoz kényszerítették ...

   2016.11.29.
Hurka- és kolbászfesztivál Adorjánon

Hagyományos hurka- és kolbászfesztivált szerveztek november 26-án Adorjánon. A rendezvény disznóvágással kezdődött, utána 82 csapat részvételével tartották meg a hurka- és kolbásztöltő versenyt. Délelőtt lakodalmas zenekarok szórakoztatták a közönséget. Sokan táncra is perdültek, miközben az öttagú csapatok hagyományos módon készítették el és töltötték a bélbe a hurkát és a kolbászt. A szervevők tízezer adag hurkát és kolbászt sütöttek ki, amit ...

   2016.11.25.
Adorjánon felkészültek a VI. Hurka- és Kolbászfesztivál kezdetére

A többezres tömegeket megmozgató rendezvény megálmodója és elindítója, Borsos Csaba gazdálkodó, a helyi közösség elnöke több mint száz hízódisznót készített elő a szombat kora reggel kezdődő megatorra.

A hurka- és kolbászkészítő versenyre bejelentkezett csapatok a nevezési díj ellenében megkapják az öt kiló kolbászhúst és ugyanannyi hurkának való, disznófejjel gazdagított belsőséget. A friss nyersanyagból azután ki-ki a magával hozott házi ...

  1    ...    55    56    57    ...    80  
 
Keresés