| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2014.09.29.
Coerver-módszer a Nyers-akadémia tóthfalusi bázisán

A Nyers István Labdarúgó-akadémia és a budapesti Ferencváros Labdarúgóklub hétfőn, szeptember 29-én tehetséggondozó programot indít a tóthfalusi bázison, amelyre várják a fiatal labdarúgókat, akik később profi módon szeretnének a labdarúgással foglalkozni. A program lényege, hogy a szakemberek hetente egyszer képzést tartanak a fiataloknak, de mint ahogy Volford Tibor UEFA A diplomás edző, az akadémia szakmai vezetője mondta, szívesen látják a tehetséges idősebb ...

   2014.09.29.
Új kihívások előtt az iskolaigazgatók

Az igazgatók vezetői szerepének megerősítésére irányuló, már meglévő, illetve készülőfélben lévő törvényes rendelkezésekkel ismerkedett meg ma délelőtt hét község óvodáinak, általános és középiskoláinak igazgatója Magyarkanizsán.
A Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központban megtartott tanácskozáson a belgrádi Fejlesztési Intézet két szakembere számolt be azokról az újdonságokról, amelyek a jövőben az oktatási intézmények ...

   2014.09.29.
XXV. Szüreti Napok

Szeptember 20-án tartották meg Horgoson a XXV. Szüreti Napok jubileumi rendezvényét. Idén is terménykiállítással, borutcával, a helyszínen préselt musttal várták a látogatókat a helyi közösség udvarában. Emellett két kiállítás is volt, a falu giccseit összegyűjtő tárlatot a Játszóházban, a Barka kézműveskör kiállítását pedig a régi posta épületében tekinthették meg az érdeklődők. Reggel 8 órától horgászversenyt tartottak a Tandari-tavon, kispályás ...

   2014.09.16.
Magyar filmek a Vajdaságban

Tizenhat vajdasági településen vetítenek magyar filmeket a Magyar Művészeti Akadémia által összeállított filmtörténeti válogatásból, köztük Magyarkanizsán és Oromhegyesen is. Az 53 magyar film című rendezvényt szeptember 22-e és 26-a között tartják. A rendezvénysorozat célja kettős: egyfelől átfogó képet nyújtani a közönség számára a magyar filmtörténet legkiválóbb alkotásaiból, másfelől ezen alkotások révén megkísérelni megmozgatni a közösséget. ...

   2014.09.16.
XX. Magyarkanizsai Jazz Fesztivál

A dzsessz, a költészet és a színház harmóniája jellemezte a huszadik, jubileumi dzsesszfesztivált. Pénteken este az amerikai Lewis Jordan szaxofonos és költő előadását élvezhette a közönség, az Art Caféban pedig Miroslav Jovančić festményeit tekinthették meg a látogatók. Tolnai Ottó Wilhelm-dalok című előadásával indult a szombati program. A darabot Nagy József rendezte, szereplői pedig Bicskei István és maga a rendező voltak. A Művészetek Házának nagyszínpadán ...

   2014.09.16.
Magyarkanizsaiak is versenyeztek a siklóernyős Európa-bajnokságon

Versecen a hét végén megtartott IV. Siklóernyős Célraszálló Európa-bajnokságon minden eddiginél jobban szerepelt a szerb válogatott. A férfiak egyéni versenyét az újvidéki Dejan Valek nyerte, a nőknél a verseci Tamara Kostić bronzérmes lett. Mellettük nagyszerűen szerepelt a válogatott többi tagja Pavlov Ivan (Magyarkanizsa), Novak Jovan és Darko Pantić (Belgrád), Milica Marinković, Dragan Popov és Goran Đurković (Versec) is, aminek köszönhetően a szerb paragliding ...

  1    ...    4    5    6    ...    34  
 
Keresés