| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2021.09.13.
Versengtek a traktorok Oromhegyesen

Családi- és gyerekprogramok, ügyességi játékok, traktoros felvonulás, kultúrműsor, koncertek - ilyen és ehhez hasonló események színesítették a XIII. Traktorfesztivált Oromhegyesen. A rendezvény idén is töretlen népszerűségnek örvendett. 

Igazi nyárias időben, több ezer látogató előtt, jó hangulatban zajlott szeptember 12-én, vasárnap az oromhegyesi Traktorfesztivál. A programok két helyszínen zajlottak, a versenypályákon, valamint az Atlantis ...

   2021.09.10.
Fedák Sári - monodráma Szűcs Nelli előadásában

A 20. század egyik legnagyobb magyar színésznőjének emlékére született az előadás. 

A Fedák Sári című monodrámát láthatta a nagyérdemű szeptember 9-én este a Kanizsai Írótábor kísérőrendezvényeként, Szűcs Nelli, a budapesti Nemzeti Színház művésze előadásában. A rendező elmondása szerint az előadás azzal a céllal jött létre, hogy felelevenítse a 20. század egyik legnagyobb magyar színésznőjének emlékét, megismertesse a közönséggel ...

   2021.09.10.
Megkeződött a 69. Kanizsai Írótábor

Szeptember 9-én, délután megkezdődött a sorrendben hatvankilencedik írótábor. A megemlékezésre a hagyományokhoz híven a helyi Népkertben került sor az írótábor emlékműnél. Ezt követően a Városháza előtti térre mentek a résztvevők, a Dobó-Koncz szoborhoz. Mindkét helyszínen a magyarkanizsai önkormányzat, a Magyar Nemzeti Tanács, a magyarkanizsai József Attila Könyvtár és az írótábor szervezőbizottságának képviselői helyezték el az emlékezés virágait. ...

   2021.09.09.
Egy magyarkanizsai fiatalember csődöröket tart

A Tisza mentén egyre kevesebben tartanak manapság munkalovakat, hiszen ma már minden fajta mezőgazdasági munka elvégzéséhez rendelkezésre állnak a gépek. A lótartás inkább hobbivá vált. Bózsó Tamás magyarkanizsai fiatalember hobbiból és munkára is tart lovakat, a nemrégiben megtartott IX. Juhászok és Mezőgazdasági Termelők Találkozóján négy szép lóval vonult fel. Sokan megcsodálták az egyik vezényszóra két lábra emelkedő termetes csődörét. 
Milyen ...

   2021.09.09.
Gyengén termett idén a horgosi szilva

Egy átlagos évhez képest jó, ha 50 százalékos terméshozammal lehet számolni. Felvásárlási árról pedig még beszélni sem lehet, hiszen annyi gyümölcs sem termett, amit értékesíteni lehet - panaszolják az általunk megkérdezett termelők. 

Néhány fán szűken ugyan, de látni termést a Horgos-környéki gyümölcsösökben, többségében azonban idén nagyon rosszul termett a szilva. A termelők azt mondják, a tavaszi, egymást követő fagyos éjszakák ...

   2021.09.09.
Jövő pénteken kezdődik a 31. Horgosi Szüreti Napok

Szeptember 17-e és 19-e között kerül megrendezésre a 31. Horgosi Szüreti Napok, ennek keretében pedig a település 250 fennállását is ünneplik. A színes és tartalmas programokat sajtótájékoztatón ismertették a szervezőbizottság tagjai. 

Vörös Turu Anita, Magyarkanizsa Község Tanácsának művelődéssel és civil szervezetekkel megbízott tagja elmondta, hogy a Horgosi Szüreti Napok kiemelt rendezvényként él a faluban már több mint három évtizede. 

- ...

  1    ...    238    239    240    ...    714  
 
Keresés