|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
Magyarkanizsán immár 25 éve minden júliusban megrendezik a nemzetközi kuttyogatós harcsafogó versenyt. A Testvériség Sporthorgász Egyesület július 10-i rendezvényére minden eddiginél több, 77 csapat, azaz 154 versenyző nevezett be Szerbia, Magyarország valamint a boszniai Szerb Köztársaság településeiről. A versenyzők 8 és 13 óra között a Tisza mintegy húsz kilométeres szakaszán próbáltak minél több harcsát horogra akasztani. Az időjárási körülmények ... |
|
A falubeliek, a magyarkanizsai önkormányzat, valamint az oromi helyi közösség jóvoltából létrejött július 10-i ünnepség délutáni felvonulással kezdődött a falu Orom felőli bejáratánál. Fiákeren és lovas kocsin érkezett a vendégek egy része, míg mások gyalogszerrel – ki-ki az alkalomhoz illően népviseletben –, zeneszó mellett, énekelve vonultak végig a falu főutcáján. Az iskolaudvarban zajlott ünnepi műsort megelőzően Dobó Márta, a helybeli ... |
|
Két tábor zajlik a napokban Magyarkanizsán. A Tisza tábort a Községi Pedagógus Egyesület az általános iskolák ötödik és hatodik osztályosai számára szervezte meg, a Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központban pedig nyelvi táborban vesznek részt az alsós kisdiákok.
A 14. Tisza táborban 55 gyerekkel foglalkoznak a pedagógusok és az egyetemisták. Vezértémája az olimpiai játékok, de környezetvédelmi, informatikai és helytörténeti tananyagpótló ... |
|
Ismeretlen tettes vagy tettesek learatták egy horgosi gazda búzáját. A tulajdonosnak ugyan már van egy gyanúsítottja, bizonyítéka azonban nincs. A másfél hold földterületen 3,5-4 tonna termésre számított. A gazda, Radics Ferenc elmondása szerint pénteken, amikor a szomszédos területen fekvő árpát aratta, még megvolt a búza. Reggelre viszont már nem. A horgosi helyi közösség tanácselnöke azt mondta, legutóbb Magyarkanizsán történt hasonló eset. A polgároknak ... |
|
Egyre több migráns táborozik a kelebiai és a horgosi tranzitközpont előtt. A bevándorlók közül néhányan már több mint egy hónapja Szerbiában vesztegelnek. Az élelmezéssel egyelőre itt sincs probléma. Cseszkó Mónika, titkár, magyarkanizsai Vöröskereszt: „A Vöröskereszt naponta kétszer jön ki ide a röszkei átkelőhöz. Egyszer száraz élelmiszert hozunk, egyszer pedig levesszerű folyadékot, tehát teát és levest hozunk. Ami az élelmiszert illeti, az most ... |
|
Július 10-én Apatinban tartották meg Szerbia Távúszó Szövetség szervezésében a SRB OPEN WATER CUP 2016 elnevezésű versenysorozat 9. nyíltvízi távúszóversenyét. A korcsoportos verseny 3000 méteres távon zajlott le. A legkisebbeknek 1000 és 150 méteres távokon is tartottak erőpróbát. A magyarkanizsai Magyarkanizsa Úszóklubot 23 versenyző képviselte.
Eredmények 150 méteren:
- Első helyezettek: Magosi Réka és György ...
|
|
|
|