| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2017.10.27.
IX. Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok

Október 21-én tartották meg Oromhegyesen a IX. Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok népzenei találkozót, amelyen 15 kórus, népzenekar, illetve szólista lépett fel a faluházban.

– A zene az kell, mert körülölel… – így szól Radványi Géza örök klasszikusa, a Valahol Európában című film betétdala. Igen, a zene az kell. Lehet komolyzene, népzene, rock, örökzöld sanzon vagy opera, a lényeg, hogy igényes, jó zene legyen. Néha fáj, és ...

   2017.10.27.
Részvételi csúcs a Csaba Ferenc birkózó-tornán

Október 21-én a Magyarkanizsai Gyógyfürdő sportcsarnokában három szőnyegen rendezték meg a VIII. Csaba Ferenc nemzetközi birkózó-emlékversenyt, a Potisje néhai olimpikon birkózójának tiszteletére. Az emlékverseny résztvevőit Csaba Márta, Csaba Ferenc özvegye köszöntötte, majd Dukai Károly, a Potisje Birkózóklub elnöke megnyitotta az emlékversenyt. A tornán 14 ország (Szerbia, Magyarország, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Szlovénia, Románia, Csehország, ...

   2017.10.27.
Fatimai üzenet Martonoson

Pontosan száz évvel ezelőtt a portugáliai Fatima város környékén három pásztorgyerek jelenést látott. Egymás után hat alkalommal látogatta meg őket a Szűzanya, aki egy, a napnál is ragyogóbb, kezei között rózsafüzért tartó jelenségként nyilvánult meg. A napcsodának nevezett jelenség október 13-án történt, amikor már több ezer ember gyűlt össze, hogy lássa a saját szemével is azt, amit a gyerekek elmondtak, akikkel három titkot is megosztott a Szűzanya. ...

   2017.10.27.
Istenkeresés az őszben

A Kodály-évforduló és a Szent László-emlékév jegyében tartották meg október 15-én Magyarkanizsán a Vajdasági Magyar Kórusok XVIII. Találkozóját a vajdasági magyar kórusok a Szent Őrangyalok templomban. A lélekemelő, nem egyszerűen csak a kórusokat felvonultató esemény előtt Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke köszöntötte a jelenlevőket, s mint elmondta, üdvös cselekedet liturgikus költeményekkel, dallal, népénekkel és kórusművekkel ...

   2017.10.27.
Magyarkanizsaiak az országos ajvár-bajnokok

A szerbiai Ajvár-bajvívó karaván döntőjét október 14-én tartották Sokobanján, ahol harminc csapat vetélkedett abban, ki tudja a legjobb ajvárt elkészíteni. Az ezt megelőző elődöntőkben Magyarkanizsa községben Velebiten sültek a paprikák, majd rotyogtak a paprikapépek, ahonnan a Frau Gabriella nevű csapat került ki győztesen, és ők képviselték a községet a döntőben, ahol el is dőlt, kinek a főztje érdemli ki a 2017-es év országos ajvárbajnoka címet. A ...

   2017.10.27.
Negyven éve az emberek szolgálatában

Utasi Jenő atya az oromi és a tóthfalusi plébánián teljesít papi szolgálatot már évtizedek óta. Harminchat éve Oromon, negyven éve pedig Tóthfaluban tartja miséit, és segíti az embereket a hit felé vezető útra.

Ezt meghálálva szerveztek számára október 13-án meglepetést, mégpedig úgy, hogy egy ünnepi szentmise után átfuvarozták Oromra, ahol egy vacsorát megelőzően mindenki köszönetet mondott neki a kitartó és önzetlen munkájáért.

Jenő ...

  1    ...    534    535    536    ...    847  
 
Keresés

Sajtószemle

A Sajtószemle rovatban a világhálón elérhető magyar és szerb nyelvű média-megjelenéseket közöljük, melyek hírt adnak a községbeli történésekről, az itt élőket érintő eseményekről.

   2017.06.29.
Együtt Zselykéért

Együtt Zselykéért jótékonysági koncert Magyarkanizsán...

Jótékonysági est Magyarkanizsán egy oromi kisbabáért...
   2017.06.29.
Focitábor Tóthfaluban

Focitábor Tóthfaluban...
   2017.06.29.
Erdélyi István fafaragó mesebeli kunyhója

Egyenesbe ért a görbefa...
   2017.06.29.
Új helyszínen, kibővült tartalommal dübörög a Kanizsa Feszt

Magyarkanizsa kész a fesztiválra!...

Június 28-án kezdődik az V. Kanizsa Feszt...
   2017.06.28.
Példaértékű összefogás Kispiacon

Példaértékű összefogás Kispiacon...
   2017.06.28.
Finom illatok és ínyenc falatok kavalkádja Kispiacon

Finom illatok és ínyenc falatok kavalkádja Kispiacon...

Főzőverseny Kispiacon...

Gasztronómiai „nagypiac” volt Kispiacon...

Такмичење кулинара на вашаришту у Малим Пиј...

Фини мириси и укуси у Малим пијацама...
  1    ...    534    535    536    ...    765