| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2026.07.20.
16. Zengő Kézműves tábor Oromon

Jó hangulatban és változatos programokkal zajlik idén a 16. Zengő Kézműves tábor Oromon, amely közel 60 résztvevőt fogad.


A tábor célja, hogy a gyermekek és fiatalok kreatív környezetben ismerkedjenek meg a különféle kézműves technikákkal, miközben új barátságokat kötnek és élményekkel gazdagodnak. A négynapos programban a hagyományos és a modern kézműves technikák egyaránt helyet kapnak. Egész délután szorgos kis kezek dolgoznak az oromi ...

   2026.07.18.
Az időjárás mint alkotótárs

Élővé tenni egy parkot, és megtölteni művészettel. A magyarkanizsai Streamlet Art Association sok projektuma közül ez az egyik, ezért is indult el a NÉPkert, melynek immár negyedik felvonásaként nyílt meg július 12-én vasárnap Kovács Petra Sub Rosa – Terhelésnyomok című ideiglenes, köztéri land art projektuma a kanizsai Népkertben. A hallgatás, az idő és a kimondatlan történetek nyomait vizsgálja természetes anyagokból létrehozott köztéri installáció ...

   2026.07.13.
Önkénteseket és kézműves kirakodókat is vár a Malomfesztivál

Nem csak a színésztáborba lehet még jelentkezni: a XII. Malomfesztivál szervezői önkénteseket és kézműves kirakodókat is várnak az augusztusi rendezvényre. 
Légy a Malomfesztivál önkéntese! 
Szeretnél egy igazi közösség tagjává válni, és kipróbálni magad új helyzetekben? Még nincs programod augusztusra? A Malomfesztivál szervezői gondoskodnak a nyarad egyik legnagyobb kalandjáról – neked csak annyit kell tenned, hogy jelentkezel önkéntesnek ...

   2026.07.13.
Virágzik a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping

Szinte teltházzal üzemel a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping, amely már a május elsejei ünnepek előtt megnyitotta kapuit. Azóta folyamatos az érdeklődés: nemcsak Vajdaság különböző településeiről, hanem külföldről is sok természetkedvelő választja pihenése helyszínéül. 
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is egymást érik a lakókocsik és a sátrak a magyarkanizsai Tiszavirág Kempingben. A helyi Bogić Erzsébet minden évben, amint megnyílik a kemping ...

   2026.07.13.
Velebit ünnepelt

Magyarkanizsai község egyik kis településén, Velebiten szombaton egész napos ünnepséget tartottak. A velebiti helyi közösség és a magyarkanizsai úszóklub szervezésében már kora reggel gyülekeztek a helyi tónál, ahol már évek óta megrendezik a velebiti maratont, ezúttal tizenegyedik alkalommal.  A mindig tömeges rendezvényre most is sokan érkeztek Szerbia szinte minden szegletéből, hogy bizonyítsák rátermettségüket. A víz hőmérséklete és az időjárás ...

 
Keresés
| Sport |
 

   2015.08.12.
Kajakreggatta – immár negyvenegyedszer

Magyarkanizsán augusztus 9-én rendezték meg a 41. nemzetközi kajakregattát, amely egyúttal a 6. Kanyó Zoltán-emlékverseny is volt, a magyarkanizsai Bratstvo Kajakklub néhai elnökének tiszteletére. A kanizsai Tisza-parton megtartott regattán 10 klub vett részt. A versenyen négy korosztályban (pionír, serdülő, ifjúsági, felnőtt) 26 futamot rendeztek, 500 méteres távon, a minikajakosok eredményeit nem pontozták. Legeredményesebben a palánkai Tarkett csapata szerepelt, és elnyerte a regatta vándorserlegét.

Az összesített csapatversenyben: 1. Tarkett 96,5, 2. Tiszavirág 92,5, 3. Begej (Nagybecskerek) 50,5, 4. Vojvodina (Újvidék) 45, 5. Bratstvo 31, 6. Obilić (Törökkanizsa) 29 pont stb.

– A Bratstvo kajakosainak eredményeivel elégedettek lehetünk, mert két versenyzőnk, Poberai Anett és Sziveri Rita más elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni a mai regattán. A többi versenyzőnk, figyelembe véve az igen erős mezőnyt, hozták a tőlük elvárható eredményeket. A regatta megszervezése az évek múltával már egy kicsit rutinná válik, de igyekszünk minél több klubot meghívni és erős mezőnyt felvonultatni a magas színvonal megtartása érdekében, ami a sok verseny miatt néha nehezebben kivitelezhető. Az országos bajnokságra való felkészülés keretében a zentaiakkal közösen részt veszünk a szegedi Maty-éri versenypályán egy válogatóversenyen, ahol eldöntjük, hogy kikkel indulunk az országos bajnokságon, ahol, figyelembe véve a nagyon erős mezőnyt, igyekszünk eredményesen szerepelni – mondta Csőke Rudolf, a Bratstvo edzője.

Bővebben:



Letöltés: 41. Nemzetközi kajakregatta, 6. Kanyó Zoltán Emlékverseny


http://www.magyarszo.com/hu/2794/sport/131495/Pal%C3%A1nkaiak-els%C5%91s%C3%A9ge.htm