| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2026.07.20.
16. Zengő Kézműves tábor Oromon

Jó hangulatban és változatos programokkal zajlik idén a 16. Zengő Kézműves tábor Oromon, amely közel 60 résztvevőt fogad.


A tábor célja, hogy a gyermekek és fiatalok kreatív környezetben ismerkedjenek meg a különféle kézműves technikákkal, miközben új barátságokat kötnek és élményekkel gazdagodnak. A négynapos programban a hagyományos és a modern kézműves technikák egyaránt helyet kapnak. Egész délután szorgos kis kezek dolgoznak az oromi ...

   2026.07.18.
Az időjárás mint alkotótárs

Élővé tenni egy parkot, és megtölteni művészettel. A magyarkanizsai Streamlet Art Association sok projektuma közül ez az egyik, ezért is indult el a NÉPkert, melynek immár negyedik felvonásaként nyílt meg július 12-én vasárnap Kovács Petra Sub Rosa – Terhelésnyomok című ideiglenes, köztéri land art projektuma a kanizsai Népkertben. A hallgatás, az idő és a kimondatlan történetek nyomait vizsgálja természetes anyagokból létrehozott köztéri installáció ...

   2026.07.13.
Önkénteseket és kézműves kirakodókat is vár a Malomfesztivál

Nem csak a színésztáborba lehet még jelentkezni: a XII. Malomfesztivál szervezői önkénteseket és kézműves kirakodókat is várnak az augusztusi rendezvényre. 
Légy a Malomfesztivál önkéntese! 
Szeretnél egy igazi közösség tagjává válni, és kipróbálni magad új helyzetekben? Még nincs programod augusztusra? A Malomfesztivál szervezői gondoskodnak a nyarad egyik legnagyobb kalandjáról – neked csak annyit kell tenned, hogy jelentkezel önkéntesnek ...

   2026.07.13.
Virágzik a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping

Szinte teltházzal üzemel a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping, amely már a május elsejei ünnepek előtt megnyitotta kapuit. Azóta folyamatos az érdeklődés: nemcsak Vajdaság különböző településeiről, hanem külföldről is sok természetkedvelő választja pihenése helyszínéül. 
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is egymást érik a lakókocsik és a sátrak a magyarkanizsai Tiszavirág Kempingben. A helyi Bogić Erzsébet minden évben, amint megnyílik a kemping ...

   2026.07.13.
Velebit ünnepelt

Magyarkanizsai község egyik kis településén, Velebiten szombaton egész napos ünnepséget tartottak. A velebiti helyi közösség és a magyarkanizsai úszóklub szervezésében már kora reggel gyülekeztek a helyi tónál, ahol már évek óta megrendezik a velebiti maratont, ezúttal tizenegyedik alkalommal.  A mindig tömeges rendezvényre most is sokan érkeztek Szerbia szinte minden szegletéből, hogy bizonyítsák rátermettségüket. A víz hőmérséklete és az időjárás ...

 
Keresés
| Sport |
 

   2015.08.03.
A horgosi Szalma Lénárd a labdarúgó tábor legjobbja

A tóthfalusi Nyers István Labdarúgó-akadémia volt a szervezője és a házigazdája a budapesti Ferencvárossal megkötött hosszú távú megállapodás keretében létrejött nyári gyermektábornak, amelybe közel 60 vajdasági gyermek kapcsolódott be. A tábor célja a Nyers István-akadémia munkájának folyamatosságához szükséges tehetségek felfedezése volt.

Volford Tibor táborvezető, az akadémia edzője kiemelte, hogy a Ferencvárossal történt szerződés-aláírás és a munkakapcsolat kialakulása után a legfőbb cél, hogy tehetséges játékosokat fedezzenek fel, akiknek az akadémián biztosíthatják a lehetőséget, hogy bizonyítsák képességeiket, és fejlődhessenek.

Felhívta rá a figyelmet, hogy a Ferencvárossal megkezdett együttműködésnek már megvannak az első konkrét eredményei is, hiszen a 15 éves tehetség, Lajkó Csanád már a budapesti együttesnél tölti a felkészülési időszakot.

A tábor munkájában Volford Tiboron kívül részt vett a horgosi Darko Veselinov edző és pedagógus, két kapusedző, Benkó Tihamér és Bagdi Ferenc, illetve asszisztensként a zentai Bolyai-gimnázium két végzett diákja, akik a szabadkai felsőfokú edzői szakra iratkoztak, munkájukat az akadémián segédedzőként végzik majd, és Tóthfaluból járnak majd Szabadkára tanulni.

Tóthfaluban remek munkafeltételek vannak, hiszen a fiatal tehetségekkel való munkához adott három pálya és bentlakásos kollégium is. A központi pálya fenomenális, rendelkezik minden szükséges kellékkel és felszereléssel. Az egyik pálya felújítás alatt áll, és tervben van az is, hogy egy pályát műfűvel borítsanak le, mellé öltözőket is szeretnének, amivel teljessé válna a komplexum, amelyben jobbak a feltételek, mint sok klubnál.

A tóthfalusi tábor végén megválasztották a legjobb és legígéretesebb játékost is, aki 4-5 napot a budapesti Ferencvárosnál tölthet, ami a focitábor fődíja is volt. Ezúttal a horgosi Szalma Lénárd lett a díjazott.

Bővebben:




http://www.magyarszo.com/hu/2782/sport_labdarugas/131063/A-horgosi-Szalma-L%C3%A9n%C3%A1rd-a-t%C3%A1bor-legjobbja.htm