| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2026.07.20.
16. Zengő Kézműves tábor Oromon

Jó hangulatban és változatos programokkal zajlik idén a 16. Zengő Kézműves tábor Oromon, amely közel 60 résztvevőt fogad.


A tábor célja, hogy a gyermekek és fiatalok kreatív környezetben ismerkedjenek meg a különféle kézműves technikákkal, miközben új barátságokat kötnek és élményekkel gazdagodnak. A négynapos programban a hagyományos és a modern kézműves technikák egyaránt helyet kapnak. Egész délután szorgos kis kezek dolgoznak az oromi ...

   2026.07.18.
Az időjárás mint alkotótárs

Élővé tenni egy parkot, és megtölteni művészettel. A magyarkanizsai Streamlet Art Association sok projektuma közül ez az egyik, ezért is indult el a NÉPkert, melynek immár negyedik felvonásaként nyílt meg július 12-én vasárnap Kovács Petra Sub Rosa – Terhelésnyomok című ideiglenes, köztéri land art projektuma a kanizsai Népkertben. A hallgatás, az idő és a kimondatlan történetek nyomait vizsgálja természetes anyagokból létrehozott köztéri installáció ...

   2026.07.13.
Önkénteseket és kézműves kirakodókat is vár a Malomfesztivál

Nem csak a színésztáborba lehet még jelentkezni: a XII. Malomfesztivál szervezői önkénteseket és kézműves kirakodókat is várnak az augusztusi rendezvényre. 
Légy a Malomfesztivál önkéntese! 
Szeretnél egy igazi közösség tagjává válni, és kipróbálni magad új helyzetekben? Még nincs programod augusztusra? A Malomfesztivál szervezői gondoskodnak a nyarad egyik legnagyobb kalandjáról – neked csak annyit kell tenned, hogy jelentkezel önkéntesnek ...

   2026.07.13.
Virágzik a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping

Szinte teltházzal üzemel a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping, amely már a május elsejei ünnepek előtt megnyitotta kapuit. Azóta folyamatos az érdeklődés: nemcsak Vajdaság különböző településeiről, hanem külföldről is sok természetkedvelő választja pihenése helyszínéül. 
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is egymást érik a lakókocsik és a sátrak a magyarkanizsai Tiszavirág Kempingben. A helyi Bogić Erzsébet minden évben, amint megnyílik a kemping ...

   2026.07.13.
Velebit ünnepelt

Magyarkanizsai község egyik kis településén, Velebiten szombaton egész napos ünnepséget tartottak. A velebiti helyi közösség és a magyarkanizsai úszóklub szervezésében már kora reggel gyülekeztek a helyi tónál, ahol már évek óta megrendezik a velebiti maratont, ezúttal tizenegyedik alkalommal.  A mindig tömeges rendezvényre most is sokan érkeztek Szerbia szinte minden szegletéből, hogy bizonyítsák rátermettségüket. A víz hőmérséklete és az időjárás ...

 
Keresés
| Sport |
 

   2015.07.30.
Idén is revü Magyarkanizsán

Augusztus 13. és 16. között ötödik alkalommal rendezik meg a Kanizsa-kupa elnevezésű kézilabdatornát, amelyről nyugodt lélekkel állíthatjuk, hogy a legrangosabb torna Szerbiában. Tavaly a Magyarkanizsára látogató nézők többek között a Bajnokok Ligájában is komolyan érdekelt Mol-Pick Szeged és a Vardar játékát is megcsodálhatták, s most sem lesz ez másként, hiszen az említett két csapat ezúttal is idelátogat, de nem kell elfeledni a Gorenje gárdáját sem, idén pedig a cseppet sem gyenge Szaúd-Arábia is érkezik. A megmérettetésről Dukai Ferenc főrendezőt kérdeztük.

– A torna idén is hatcsapatos lesz, azzal, hogy a hetedik gárda revümérkőzéseket játszik majd.

• Tavaly valóban megjelent a szerbiai kézilabda színe-java. Idén kiket vártok?

– A szövetség legmagasabb tisztségviselőit, a szövetségi kapitányokat, a Veszprémből Mikler és Ilić jelezte érkezését, és bejelentkezett a Magyar Kézilabda-szövetség elnöke, dr. Kocsis Máté is. Olyan hírek is vannak, hogy az EHF-ből is érkeznek tisztségviselők, valamint a katari szövetségből is, akik fel akarják mérni az itteni feltételeket, mert decemberben ide jönnének felkészülésre.

• Magyarkanizsán sajnos áll a bál, megoldatlan a menekültkérdés, sokan fogják a fejüket, mi a teendő az ide érkező idegenekkel. Az önkormányzat ilyen helyzetben mennyire tudja támogatni a tornát?

– A problémák ellenére az önkormányzat nemcsak erkölcsi, hanem anyagi támogatást is nyújt, mert felismerte, milyen sportturizmusi lehetőségek rejlenek a tornában. Habár az elkövetkező évekre az a tervünk, hogy a torna önfinanszírozású legyen, most még köszönetet kell mondani az önkormányzatnak, valamint az OTP Banknak, a Tartományi Ifjúsági és Sporttitkárságnak, az Enmon cégnek, a Keramikának, a Žitoprometnak, a KWS-nek, a Júlia Malomnak és nem utolsósorban a Nexe Groupnak. Nem szabad elfeledni a Magyar Szót sem, amely már évek óta megfelelő médiatámogatást nyújt nekünk, s idén a Pannon TV is jelentkezett mint médiaszponzor.

• Idén is Mol-Pick Szeged–Vardar döntő várható. Ki nyeri a tornát?

– Szerintem a mi gyerekeink lesznek a legnagyobb nyertesek, akik szombaton egész nap játszhatnak, és a világsztárok bíráskodnak majd a meccseiken, világsztárok nézik majd a játékukat. Igen, a papírforma e két csapat döntőjét sugallja, de nem kell elfeledni a többieket sem. Véleményem szerint idén nagy-nagy megmérettetés lesz. Remélem, hogy mindezt megfelelő nézőközönség is kíséri majd, hiszen a gazdasági helyzethez mérten alakítottuk a jegyárakat, így azok szinte szimbolikusak. A napijegy 200, a döntő napján 250 dinár, a gyermekjegy pedig 100 dinár. A teljes tornára 550 dinár a bérlet, a gyermekeknek pedig 350.

 

Bővebben:




http://www.magyarszo.com/hu/2779/sport_kezilabda/130848/Id%C3%A9n-is-rev%C3%BC-Magyarkanizs%C3%A1n.htm