| |
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
|
Több mint 4 ezer turista látogatott el a nyári hónapokban a magyarkanizsai Tisza-partra, ahol összesen 20 ezer vendégéjszakát töltöttek el. Ez átlagosan mintegy öt napos tartózkodást jelent. A pihenni vágyók ezen a hétvégén még igénybe vehetik a medence szolgáltatásait, ezt követően ugyanis csak jövőre nyit ki.
Már kora délelőtt nagyon sokan látogattak le a magyarkanizsai Tisza-partra. Voltak, akik teniszeztek, míg mások gyerekeiket hozták ...
|
|
|
Főzőverseny, célba lövés, vadászkürtösök bemutatója és színes családi programok – így telt az idei, sorrendben 7. Vadásznap Magyarkanizsán, amely ezúttal is sok érdeklődőt és résztvevőt vonzott. A rendezvény idén is a vadászati hagyományokról, a közösségi élményekről és természetesen a bográcsokban készülő finom ételekről szólt.
Az idei főzőversenyen 81 csapat ragadott fakanalat, hogy szarvas- és vaddisznópörkölttel ...
|
|
|
A sajátos nevelési igényű tanulókkal végzett mindennapi pedagógiai munka színvonalának és hatékonyságának fejlesztése érdekében szervezett akkreditált szakmai konferenciát a Magyar Nemzeti Tanács a magyarkanizsai Városháza dísztermében. A szakmai találkozón bemutatták Kurczinák Kiss Szilvia „Betűkre hangolódva” című, háromkötetes, olvasást segítő feladatgyűjteményét is.
Mintegy 100 pedagógus vett részt a szakmai konferencián, ...
|
|
|
Horgos környékén jelenleg komoly vízhiánnyal küzdenek a gyümölcsösökben, és a legfrissebb helyi jelzések alapján ez már nemcsak a termés mennyiségére, hanem a gyümölcsök méretére és minőségére is hatással van.
A helyzet különösen függ attól, hogy van-e öntözési lehetőség, milyen a talaj, illetve milyen fajta gyümölcsöt termesztenek az ültetvényben. Az elmúlt öt évben a 160 méter mély fúrt kutakból nyerhető víz mennyisége ...
|
|
|
Hímzés száz év tükrében címmel nyílt kiállítás a Dobó Tihamér Képtárban a magyarkanizsai Szent István-ünnepség előtti napon, és egészen augusztus 30-áig, vasárnapig látogatható. Az Ozoray Árpád Magyar Művelődési Egyesület hímző szakosztályának kiállításához az oromiak is bekapcsolódtak, akik szintén gyönyörű tárgyakat hoztak Magyarkanizsára a tájházukból. Olyan munkák kaptak itt teret, amelyek szorgos kezek munkáját dicsérik, hosszú, türelmet ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
Magyarkanizsa község ezév tavaszán újabb nemzetközi projektben való részvételre kapott lehetőséget, mivel Magyarországon, azaz a Nyugat-dunántúli régióban elindult egy kezdeményezés az ún. LEADER program keretein belül, amely magyarországi közösségek külföldi partnerekkel való együttműködésének elindítását teszi lehetővé, egy szakmai tanulmányúton keresztül.
Az önkormányzat nagy örömmel fogadta a programot, hiszen megannyi területen lehetőséget biztosított a tapasztalatcserére. A kezdeményezés márciusban folytatódott az egyhetes tanulmányúttal, melyen részt vehettek önkormányzati képviselők, dolgozók, helyi vállalkozóik és a térségben működő civil szervezetek tagjai is.
A leginkább hasznos, a jövőre nézve is figyelemre méltó tapasztalatok röviden:
- helyi termék előállítása és értékesítés közösségi összefogáson keresztül,
- helyi öngondoskodó programok elindítása és fenntartása,
- fenntartható és kisléptékű turizmus.
|
|
|
|
|
|