| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2026.07.20.
16. Zengő Kézműves tábor Oromon

Jó hangulatban és változatos programokkal zajlik idén a 16. Zengő Kézműves tábor Oromon, amely közel 60 résztvevőt fogad.


A tábor célja, hogy a gyermekek és fiatalok kreatív környezetben ismerkedjenek meg a különféle kézműves technikákkal, miközben új barátságokat kötnek és élményekkel gazdagodnak. A négynapos programban a hagyományos és a modern kézműves technikák egyaránt helyet kapnak. Egész délután szorgos kis kezek dolgoznak az oromi ...

   2026.07.18.
Az időjárás mint alkotótárs

Élővé tenni egy parkot, és megtölteni művészettel. A magyarkanizsai Streamlet Art Association sok projektuma közül ez az egyik, ezért is indult el a NÉPkert, melynek immár negyedik felvonásaként nyílt meg július 12-én vasárnap Kovács Petra Sub Rosa – Terhelésnyomok című ideiglenes, köztéri land art projektuma a kanizsai Népkertben. A hallgatás, az idő és a kimondatlan történetek nyomait vizsgálja természetes anyagokból létrehozott köztéri installáció ...

   2026.07.13.
Önkénteseket és kézműves kirakodókat is vár a Malomfesztivál

Nem csak a színésztáborba lehet még jelentkezni: a XII. Malomfesztivál szervezői önkénteseket és kézműves kirakodókat is várnak az augusztusi rendezvényre. 
Légy a Malomfesztivál önkéntese! 
Szeretnél egy igazi közösség tagjává válni, és kipróbálni magad új helyzetekben? Még nincs programod augusztusra? A Malomfesztivál szervezői gondoskodnak a nyarad egyik legnagyobb kalandjáról – neked csak annyit kell tenned, hogy jelentkezel önkéntesnek ...

   2026.07.13.
Virágzik a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping

Szinte teltházzal üzemel a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping, amely már a május elsejei ünnepek előtt megnyitotta kapuit. Azóta folyamatos az érdeklődés: nemcsak Vajdaság különböző településeiről, hanem külföldről is sok természetkedvelő választja pihenése helyszínéül. 
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is egymást érik a lakókocsik és a sátrak a magyarkanizsai Tiszavirág Kempingben. A helyi Bogić Erzsébet minden évben, amint megnyílik a kemping ...

   2026.07.13.
Velebit ünnepelt

Magyarkanizsai község egyik kis településén, Velebiten szombaton egész napos ünnepséget tartottak. A velebiti helyi közösség és a magyarkanizsai úszóklub szervezésében már kora reggel gyülekeztek a helyi tónál, ahol már évek óta megrendezik a velebiti maratont, ezúttal tizenegyedik alkalommal.  A mindig tömeges rendezvényre most is sokan érkeztek Szerbia szinte minden szegletéből, hogy bizonyítsák rátermettségüket. A víz hőmérséklete és az időjárás ...

 
Keresés
 

   2015.05.18.
Vajdaság első virágfesztiválja

Vajdaságban egyedülálló rendezvénynek ígérkezik a május 23-án esedékes I. Nemzetközi pünkösdi rózsa- és virágfesztivál Tóthfaluban, amelynek keretében leleplezik II. Szent János Pál mellszobrát, amely az őszentségét ábrázoló első szobor az országban.

A fesztivál a falubeliek reménye szerint rengeteg látogatót vonz majd, egyrészt a falu központjában pompázó kétezer rózsatő, a pünkösdi felvonulás látványossága lesz csalogató, másrészt az ünnep vallási jellege. A Turul-emlékmű és Szabó Dénes mártír plébános szobra után a szoborpark egy szentet ábrázoló alkotással bővül, amely a templom bejáratánál fog elhelyezkedni. Utasi Jenő atya elmondása szerint a szobornak ökumenikus jellege van, hiszen katolikusok és reformátusok adományaiból épült.

A fesztivál programjában a virágoké lesz a főszerep, délelőtt virágkötészeti versenyt rendeznek, ebéd után pünkösdi felvonulást tartanak, amelyen a helybeli művelődési egyesületek és vendégcsoportok, valamint intézmények és civil szervezetek is felvonulnak.

Lékó Lajos gazdaságfejlesztési tanácsadó beszámolt róla, hogy a közelmúltban számos támogatást tudtak szerezni a szervezetek működésére, a fesztivál megszervezésére, valamint a miniskanzen és arborétum kialakítására. A községtől összesen 295 ezer dinárt, a Tartományi Gazdasági, Foglalkoztatási és a Nemek Egyenjogúságával Foglalkozó Titkárságtól 210 ezer dinárt, a NIS kőolajipari vállalattól pedig 400 ezer dinárt nyertek pályázat útján, míg más jogi személyektől 85 ezret. Ez összesen 990 ezer dinár bevételt jelent a falunak.

Bővebben:




http://www.magyarszo.com/hu/2707/vajdasag_magyarkanizsa/127223/Vajdas%C3%A1g-els%C5%91-vir%C3%A1gfesztiv%C3%A1lja.htm

https://www.youtube.com/watch?v=PA85EBK3hPI

http://www.magyarszo.com/hu/2712/vajdasag_magyarkanizsa/127471/R%C3%B3zsa--%C3%A9s-vir%C3%A1gfesztiv%C3%A1l-T%C3%B3thfaluban.htm