
Ha akarnák, sem tudnák elfelejteni Cigonyát a magyarkanizsaiak. Dobó Tihamér szobra Koncz Istvánéval együtt a városháza előtti kisparkban áll, mintha a város két ikonikus alakja mindmáig és örökké ott beszélgetnének. Ám a magyarkanizsaiak nemhogy nem akarják elfelejteni Dobó Tihamért, becenevén Cigonyát, hanem tesznek is emléke őrzéséért. Film készült a különös sorsú festőről, előkerült egy mozgókép és egy interjú is, amelyet a róla elnevezett képtárban mutattak be. Látszott, hogy az emberek szerették Cigonyát, hisz sokan gyűltek össze, hogy újra lássák őt, még ha csak filmen is. Dobó Tihamér képei egy-egy otthonban ma is féltve őrzött kincsként köszönnek vissza. Ahogy Valkay Zoltán építész fogalmaz, a hányatott sorsú vonalmágus mindmáig élénken él azok emlékezetében, akik ismerték őt. Annyira meghatározó jelensége volt Magyarkanizsának a festő, grafikus, hogy rövid élete ellenére is sokaknak van történetük róla, vagy a szerencsésebbeknek féltve őrzött képük is. Ahogy a kritikákban olvasható, rajztudása a legnagyobbakéval vetekszik. Sorsa pedig, mint általában a legnagyobbaknak, tragikus volt. Örök fájdalma, az anyátlanság, egész életére rányomta a bélyegét.
A községnapi programsorozat egyik méltó eleme éppen a reá való emlékezés, kiállítás formájában, amely november 20-áig megtekinthető a képtárban. Az összegyűjtött képeket most van alkalom megtekinteni, hiszen java részük valakinek az otthonát díszíti, de erre az egy hónapra minden érdeklődő számára elérhetővé tették. A megnyitón Vranić Váradi Lívia szavai emlékezettek minket arra, hogy Cigonya nem csupán festőként hagyott nyomot Magyarkanizsa életében.
– Művészetében ott van a bennünket körülvevő táj, a Tisza vidéke, a bácskai világ, amelyhez ő maga is kötődött. Festményei, rajzai és grafikái sajátos látásmóddal őriznek meg részleteket ebből a világból – mondta a műsorvezető, és hozzátette, hogy egy ilyen kiállítás nemcsak a múltról szól, hanem arról is, hogyan őrizzük meg közös értékeinket, és mit adhatunk tovább azokból a következő nemzedékeknek.
A tárlatot dr. Ninkov Kovačev Olga művészettörténész, a Szabadkai Városi Múzeum igazgatója nyitotta meg, aki értőbb látásmóddal közelítette meg mindazt, amire fel kell hívni a figyelmet.
– Vannak művészek, akik messzire utazva, újabb és újabb tájakat, kultúrákat megismerve keresik saját művészi világukat. De vannak olyanok is, akik egyetlen tájban, egyetlen közösség életében képesek felfedezni az egyetemest. Dobó Tihamér művészetét érdemes ebből a szempontból megközelítenünk. A művészettörténet egyik visszatérő problémája éppen az, hogyan viszonyul egymáshoz a helyi és az egyetemes. Hajlamosak vagyunk a nagy művészeti központokban létrejött alkotásokat az egyetemes művészet részeként kezelni, míg a kisebb városokban, a perifériának tekintett térségekben dolgozó művészeket regionális kategóriákba sorolni. Pedig a művészi minőségnek nincsen földrajzi középpontja. Dobó Tihamér életműve is arra ösztönöz bennünket, hogy a vajdasági képzőművészet történetét ne csupán helytörténetként szemléljük, hanem egy sokrétű, egymással összefüggő művészeti folyamat részeként. Amikor évekkel ezelőtt Dobó Tihamér alkotásaival foglalkoztam, számomra nem csupán az volt fontos, hogy feltárjam a művek keletkezésének körülményeit, vagy meghatározzam a helyüket az életműben. Az is érdekelt, hogyan alakult ki az a sajátos képi világa – mondta dr. Ninkov Kovačev Olga, aki még egy nagyon fontos dologra is emlékeztetett.
– Egy művésznek akkor teszünk igazán jó szolgálatot, ha nem csupán tisztelettel emlékezünk rá, hanem továbbra is kérdéseket teszünk fel a műveinek. Ha nem tekintjük lezártnak az életművét pusztán azért, mert az alkotó már nincs közöttünk. Ha újabb kutatásokat ösztönzünk, ha fiatalokkal ismertetjük meg az életművet vagy annak részeit – festmények, rajzok, különböző tematikus csoportok által. Mert a kulturális örökség élete újraértelmezésétől is függ és jelenünk részévé is csak így válhat.
Hogy a jelenünk részévé válhasson ez a kincs, amely most a képtárban van, november 20-áig bárki betérhet oda, hogy Dobó Tihamér ne csak a múlt letűnt árnyéka legyen, hanem most is, és a jövőben is pont úgy szeressék, ahogy tették azt életében.
Bővebben:
Magyarkanizsa egyik felejthetetlen alakja
|