Egy éve immár, hogy közöttünk van. Próbált megismerni bennünket ezalatt, beilleszkedni, s egy kicsit irányítani is. A modern kor egyik betegsége az, hogy bezárkóznak, elidegenednek egymástól az emberek, megszűnnek a közösségek, elkezd erodálódni a társadalom. Ezért van különösen fontos szerepe ebben a korban a lelki pásztornak, hogy egybe tartsa a rá bízott közösséget. Nem könnyű feladat, de ezzel próbál megbirkózni Verebélyi Árpád plébános, aki tavaly augusztus óta látja el Horgoson a papi teendőket.  

Milyen közösséget talált Horgosra érkezésekor, milyen kihívásokra számít és milyen célokat fogalmazott meg, amiket mindenképpen szeretne megvalósítani? Verebély Árpád atyával beszélgettünk.  

Egy éve érkezett Horgosra, hogyan sikerült beilleszkednie? Korábban járt-e itt, mit tudott a településről? 

A mai világban már nem megszokott az, hogy delegálják az embereket, de a régebbi világban a tanítókat, papokat, meg talán az orvosokat és a katonákat is diszponálták szolgálati helyeikre. Ez ma már kevésbé jellemző, de a papságnál megmaradt, hogy az egyházmegye szükségleteit figyelembe véve a püspök delegálja a különböző plébániákra a plébánosokat.  

Igazából ahhoz, hogy az ember megszokja-e vagy nem szokja meg az új helyet, több idő kell. Alapvetőleg egy szerethető közösség az, amit az elmúlt egy esztendőben megtapasztaltam. Korábban már voltam itt több alkalommal, akár búcsúi szentmiséken vagy egyéb alkalmakkor. Az egyházmegyei ministráns találkozót is itt szerveztük, a Bácskában 1944-ben kivégzett papok emlékünnepségén is itt voltam, tehát többször jártam Horgoson. Amikor a kinevezésem megtörtént, illetve amikor Püspök úr felkérte arra, hogy vállaljam el Horgost, utánanéztem a település történelmének elsősorban az Interneten, másrészt pedig az idősebb atyákat is kérdezgettem, hogy milyen emberek laknak itt, milyen a lelkivilága a közösségnek, valamilyen szinten készültem az ideérkezésre.  

És mi volt az első gondolata, amikor megtudta, hogy Horgosra kell jönnie? 

Igazából amikor Püspök úrral még jóval előtte beszélgettem, elmondtam, hogy én nagyon jól érzem magam a doroszlói és gombosi plébánián, mint a kegyhely igazgatója, de úgy beszéltük meg, hogyha véletlenül úgy alakul a helyzet, hogy valahol máshol esetleg szükség lenne rám, jövök. Éreztem azért már, hogy a húszéves jelenlét bizonyos értelemben egy ellaposodást is eredményezett Gomboson és Doroszlón, éreztem annak szükségességét, hogy egy másik helyen újabb kihívásokkal próbáljam meg új lendülettel a hivatásomat megélni. Amikor tehát az elődöm kérte a Püspök urat, hogy mentse fel a horgosi szolgálat alól, egy másik atya pedig visszautasította, hogy ide jöjjön, Püspök atya engem hívott fel, hogy megkérdezte, elvállalnám-e. Hogy mi volt az első reakcióm? Az, hogy ha ez a szükséglet, akkor megyek, a megpróbálok megvívni az aktuális feladatokkal.  

Ideérkezése óta több közösségépítő programot is szervezett, például az iskolában. Közösségi munkaakciókat is tartott. Lesznek még ilyenek?  

Alapvetően egy szórványközösségből jöttem, amely küzd a megmaradásáért, ezért megpróbálnak közösségben gondolkodni, élni, cselekedni. Én úgy érzem, hogy ez a szemlélet a tömbben, így Horgoson is alapvetően fontos. Alapvetőleg abban vagyok érdekelt, hogy a horgosi közösség egy erős közösség legyen, tehát hogy megpróbáljon valamilyen szinten egymást erősítve fejlődni. Ilyen tekintetben látok pozitív dolgokat, és látok lelkes embereket, akik húzóerőt jelentenek, akik a közösségükért nagyon sokat tudnának tenni. De természetesen látok olyan embereket is, akik, ahogy mondani szokták, kanapéhúszárok, akik gyakorlatilag a tasztatúra billentyűzete mellől kommentálva próbálnak beleszólni dolgokba, nem pedig tevőlegesen.  

Vannak emberek, akikben van valamilyen sértettség, harag, s ez meggátolja őket abban, hogy közelebb kerüljenek a közösséghez. Velük nehezebb. A fiatalokkal, gyerekekkel és egyes szülőkkel való foglalkozások terén viszont vannak előre lépések, amik segítik az elkövetkező időszakban a közösségépítést. Ezek a rendezvények, amiket említett, nem egyszeri alkalmak voltak, rendszeressé szeretném őket tenni. A közösség megerősítésére alkalmas találkozókat, programokat szeretnék szervezni, akár még az idei évben is, de a hosszútávú tervek között sok minden szerepel, ami megpróbálja a közösséget erősíteni. Rengeteg emberrel találkoztam, és nagyon sokan vannak, akik húzóerőt jelenthetnek, akik megértik, hogy fontos a közösség, és hajlandóak is ezért tenni, hajlandóak saját személyes sértettségükön túl a másik emberrel együtt dolgozni. Nagyon-nagyon jó emberek, meg szorgalmas emberek, de tele vannak sebekkel. Nagyon-nagyon komolyan kellene foglalkozni a közösség lelki sebeinek valamilyen szintű gyógyításával.  

Régen tömegesek voltak a rendezvények a településen, akármilyen jellegű eseményről is volt szó hömpölygött ezeken a tömeg, most viszont nagyon kevesen mennek el a programokra. Ez is ezekre a lelki okokra vezethető vissza?  

Szerintem egyrészt igen. Én mindig meglepődöm azokon az embereken, akik úgy gondolkodnak, hogy ha az a valaki is ott van, akkor én nem megyek el arra a rendezvényre. Ez egy nagyon markáns, negatív élményem. Emellett a kollektív elkényelmesedés is ok lehet, az emberek kényelmi faktorai már sokkal erősebbek annál mintsem, hogy lemondjanak azokról akár a közösségért vagy bármi másért. Ez viszont egy nyugati civilizációs betegség. Én egyértelmű betegségnek nevezem, amely meghatározza a nyugati társadalmak abszolút bukását. Valamilyen szinten a közösségben tapasztalható inaktivitást ugyanezek a lelki, akár társadalmi vagy szociológiai problémák hordozzák.  

A közelmúltban jelentették be, hogy kisebb felújítások lesznek a templomban. Az önkormányzat is megerősített ezeket a híreket. Mik ezek és milyen nagyobb beruházásokra lenne még szükség Ön szerint ezek mellett?  

Tiszteletben tartom elődeim munkáját, de azért a tényekre alapozva el kell mondani, hogy a templomon nagyobb és komolyabb javítások igen-igen régen voltak. Ugyanez mondható el magáról a plébániáról is. Szinte minden téren szükség lenne vagy teljes körű, vagy részleges felújításokra. Első körben, az idén megpróbáljuk a sekrestyét rendbe tenni, ami utoljára még valamikor Pénzes püspök úr idejében lett kifestve. Szükségünk van még bútorokra a sekrestyébe is, illetve a raktárokba, hogy el tudjuk pakolni és rendszerezni a dolgokat. Illetve fontos lenne a villanyhálózatnak legalább a központját úgy kialakítani, hogy azután bővíthető legyen a templom világítása is. Ez az első. A másik, amit szeretnénk, Nepomuki Szent Jánosnak a mellékoltárát megépíteni, de ez egy másik kérdés, erre fedezet még nincs. A harmadik nagy vágyam, a csodálatos és tényleg értékes vitrázsokat restaurálni, és a szimpla vitrázsüvegeket vákumüvegbe helyezni, hogy egyrészt megőrizzük őket az utókornak, másrészt pedig, hogy a hőszigetelést biztosítsuk. A templom felmelegedése, illetve téli lehűlése nagy mértékben összefügg azzal, hogy csak egy szimpla ablaküveg védi vagy gátolja a hidegnek, vagy a melegnek a beáradását.  
A plébánia épülete kapcsán is említhetném akár a vizesblokkot, de az ablakok is borzasztóan szelelnek. Ezeknek a rendbetételét mind-mind meg kellene valósítani, de sajnos amikor az ember árajánlatot kér, akkor borzasztó összegek merülnek fel, amit sajnos ez a közösség úgy látom, hogy nem képes előteremteni.  

Egyáltalán hogyan lehet most ilyen célokra pénzhez jutni? Vannak-e megfelelő pályázatok? 

Azt hiszem, hogy ezt mindenki látja, hogy a jelenkor nem a hemzsegő pályázati lehetőségekről lesz emlékezetes. Borzasztóan szűk lehetőségekkel állunk szemben. Horgos azért is nagyon érdekes, mert az itteni plébániának nincsenek javadalmai. A környező plébániáknak az egyházmegyében, talán még a legkisebb plébániáknak is vannak. Régen is voltak javadalmaik, amiket most a restitúciós törvény révén visszaszereztek. Horgos az egyike azon csekélyszámú plébániáknak, amelyeknek nincs semmilyen javadalmuk. Tehát a horgosi egyházközség kifejezetten a hívek adományára épül, és mivel kegyúri alapítású maga a templom és a plébánia épülete is, ezért a kezdetek kezdetétől a kegyúr jóságától, a későbbiekben pedig a hívek jóságától függött az, hogy mit tudott megengedni magának a plébánia, és mit nem.  

A felújítások mellett milyen más tervei vannak az elkövetkező évekre?  

Határozottan meg vagyok győződve, hogy egy családon belül az együttes munka, a közös érték felé való együttes haladás az, amely élhetővé teszi a családot, nagyban pedig a közösséget. Én nagyon szeretném, bár tudom, hogy nem tudjuk megfordítani a világot, de nagyon szeretném, hogyha a hitnek fontos szerepe lenne az emberek életében. Nem miattam, hanem a Jóisten miatt. A célom a hit és a Jóisten köré csoportosítani az embereket amennyire csak lehet. Ugyanakkor szeretném megtartani mindazt, ami értéket jelent, ha kell akkor akár küzdelmet is vállalva mindezért, és frontos feladat a közösségteremtés. 

Bővebben: