A képzést a helyi Kárász Karolina Általános Iskola koordinálja. A programban az egész község területéről mintegy 50-en vesznek részt. Van, aki tudását szeretné gyarapítani, de sokan az általános iskola befejeztével tudnak elhelyezkedni vagy épp továbbtanulni.
A program Horgoson már három éve működik. Eddig minden évben nagy volt az érdeklődés, és már a jövő évre is vannak jelentkezők. A résztvevők napi két órát töltenek az iskolapadban október ...
Az intézmény minden évben egykori diákjait hívja vissza egy-egy vendégszereplésre. Idén a Garden Classic Kamaracsoportra esett a választás.
A Garden Classic tagja, Berec Katinka az iskola egykori diákja és jelenlegi tanára. A kamaracsoport célja, hogy összefogja a vajdasági fiatal zenészeket, és nagyobb kamaraegyüttesekkel is fellépjen: „Hat éve tértem ide vissza Magyarkanizsára. Nagyon meghatározó pillanat volt az életemben, mert stabilitást ...
A magyarkanizsai önkormányzat szervezésében minden évben a gyerekhétre időzítik a sport népszerűsítését. Ilyenkor a sportklubok nem csak bemutatkoznak, hanem a sportágakat ki is lehet próbálni. Ezúttal csütörtökön az oromi Arany János Általános Iskolában tartották az egyik Sportválasztó napot, ahol kétszáznál is több gyerek próbálhatta ki például a cselgáncsot, a távolugrást vagy épp a sakkot, illetve az Együtt az iskola program is ezen a napon zajlott.
Kardok, páncélok, középkori játékok és egy különleges szabadtéri szentmise idézte meg az Árpád-kor világát szombaton Horgoson. Az Árpád-kori örökségünk című családi délután résztvevői nemcsak a település egyik legrégebbi történelmi emlékét ismerhették meg közelebbről, hanem azt is megtapasztalhatták, milyen lehetett az élet évszázadokkal ezelőtt a Templomdomb környékén. A nap egyik legkülönlegesebb pillanata az volt, amikor a tatárjárás idején ...
Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából plazmalemezből állíttattak fel szobrot a martonosi Szűz Mária Neve római katolikus templom kertjében. Október 4-én a katolikus egyház Assisi Szent Ferenc emléknapját ünnepli.
Ünnepi szentmisén emlékeztek meg Assisi Szent Ferencről. Szent Ferenc a ferences rend alapítója, akit az egyszerűség, a szegénység, a béke és a természet iránti szeretet példaképeként tisztelnek. A mise után felavatták ...
Nem csak a színésztáborba lehet még jelentkezni: a XII. Malomfesztivál szervezői önkénteseket és kézműves kirakodókat is várnak az augusztusi rendezvényre.
Légy a Malomfesztivál önkéntese!
Szeretnél egy igazi közösség tagjává válni, és kipróbálni magad új helyzetekben? Még nincs programod augusztusra? A Malomfesztivál szervezői gondoskodnak a nyarad egyik legnagyobb kalandjáról – neked csak annyit kell tenned, hogy jelentkezel önkéntesnek az erre való űrlap kitöltésével.
A szervezők arra biztatják a fiatal generáció tagjait – és persze az örök fiatalokat is –, hogy velük közösen ne csupán egy csapatot, hanem egy valódi közösséget is alkossanak a fesztivál idejére.
Az önkéntes tevékenység a rendezvény teljes időtartamára szól, 2026. augusztus 6-a és 8-a között, napi hatórás munkával. Jó lenne, ha a jelentkezők a fesztivált megelőző ismerkedő és eligazító napokon (augusztus 4-én és 5-én) is részt tudnának venni. A szervezők fenntartják a munkaórák és a feladatok módosításának jogát, az esetleges változásokról pedig a koordinátorok minden önkéntest idejében értesítenek.
A jelentkezés feltétele az is, hogy a résztvevők vállalják a fesztivál előtt online megtartott, rövid ismerkedő beszélgetésen való részvételt, melynek pontos időpontját e-mailben egyeztetik majd. Ha még nem töltötted be a 16. életévedet, egy kis türelmet kérnek a szervezők – amint eléred ezt a korhatárt, szeretettel várnak téged is.
Az önkéntesek munkájukért cserébe fesztiválbelépőt és ellátást kapnak, no meg – ahogy a szervezők fogalmaznak – egy remek közösségi élményt és jó hangulatot.
Jelentkezési határidő: július 19-e.
Kézműves kirakodókat is várnak
A szervezők a XII. Malomfesztivál kirakodóvásárára is várják a kézművesek jelentkezését.
Az idén összesen 20 kézműves számára tudnak helyet adni. Fontos feltétel, hogy a jelentkezők a fesztivál teljes időtartama alatt, augusztus 6-a és 8-a között mindennap jelen legyenek. A beérkezett jelentkezéseket a Malomfesztivál csapata bírálja el, az eredményről pedig legkésőbb július 27-éig e-mailben értesítik a jelentkezőket.
A kirakodóvásáron való részvételhez fesztiválbérlet vásárlása, valamint 5000 dinár támogatás befizetése szükséges a Wemsical Serbia folyószámlájára. A támogatás összege fedezi a standokat, az áramellátást és a szükséges világítást.
Egy standnál természetesen több személy is jelen lehet, de minden résztvevőnek külön fesztiválbérletet kell váltania.
Jelentkezési határidő: július 20-a.
További információ a lazarlea3@gmail.com e-mail-címen kérhető, illetve a Malomfesztivál honlapján (www.malomfesztival.org) is elérhető, ahol az érdeklődők a jelentkezési ívet is megtalálják.
Bővebben: