|
A műhelymunkát a FERHA szervezte. Az alaptudás megszerzése mellett komolyabb technikákat is elsajátíthattak az érdeklődők. Először alapfestékkel borították be a sámlikat, majd ezt követően lecsiszolták azokat. A következő lépés a minta kiválasztása volt. A bútorfestésre mintegy négy órájuk volt a résztvevőknek.
Részt vett a foglalkozáson a túthfalui Dukai Tímea is: „Ez már a második alkalom, hogy itt vagyok. Első alkalommal névtáblát készítettünk. Nagyon megtetszett a technika, ez az egész, és most úgy gondoltam, hogy lépünk egy szintet és most egy édes kis sámlit fogunk készíteni. A minta még nem kristályosodott ki, de azt hiszem, nagyon sok lehetőségünk van arra, hogy kipróbáljuk magunkat.”
A bútorfestésre mintegy tízen jelentkeztek, melyet a magyarkanizsai FERHA szervezett meg. A résztvevők korábban már megismerkedtek a kontúrozással, árnyékolással, valamint a festékek kikeverésével.
Frank Sörös Melinda, oktató: „Itt pedig folytatjuk tovább ezt a tudást. Egy kicsit kibővítjük a gitteléssel, a mintázat-rávitellel, különböző technikákat fogunk alkalmazni. Stencileket fogunk használni. Tehát itt már bővül a skála a bútorfestésnek a tudástárában.”
Az elkészített sámlikat mindenki hazavihette.
Bővebben:
Bútorfestő műhelymunkát tartottak Magyarkanizsán
|