| |
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
|
Ezzel a címmel szervezett kerékpártúrát a szegedi Délvidék Ház Természetjáró szakköre szombaton. A résztvevők Horgos történelmi emlékhelyeit járták be, felkeresték a Szeged életében is meghatározó szerepet játszó Kárász és Reök családhoz kötődő helyszíneket, valamint azokat az épületeket, amelyeket Szeged neves építésze, Magyar Ede tervezett.
A Szegedről induló kerékpárosok Mihálytelken és Röszkén keresztül érkeztek Horgosra, ahol ... |
|
|
Ismét hívek százai gyűltek össze a hagyományos fatimai ünnepségen Martonoson október 11-én, vasárnap délután. Vajdaság több településéről érkeztek zarándokok, hogy közös imádsággal, szentmisével és gyertyás körmenettel tisztelegjenek a Szűzanya előtt.
A fatimai Szűz Mária tisztelete több mint egy évszázada köti össze a hívőket. Az 1917-es jelenésekre emlékezve Martonoson is évről évre összegyűlnek azok, akik a közös imádságban keresnek ... |
|
|
A képzést a helyi Kárász Karolina Általános Iskola koordinálja. A programban az egész község területéről mintegy 50-en vesznek részt. Van, aki tudását szeretné gyarapítani, de sokan az általános iskola befejeztével tudnak elhelyezkedni vagy épp továbbtanulni.
A program Horgoson már három éve működik. Eddig minden évben nagy volt az érdeklődés, és már a jövő évre is vannak jelentkezők. A résztvevők napi két órát töltenek az iskolapadban október ... |
|
|
Az intézmény minden évben egykori diákjait hívja vissza egy-egy vendégszereplésre. Idén a Garden Classic Kamaracsoportra esett a választás.
A Garden Classic tagja, Berec Katinka az iskola egykori diákja és jelenlegi tanára. A kamaracsoport célja, hogy összefogja a vajdasági fiatal zenészeket, és nagyobb kamaraegyüttesekkel is fellépjen: „Hat éve tértem ide vissza Magyarkanizsára. Nagyon meghatározó pillanat volt az életemben, mert stabilitást ...
|
|
|
A magyarkanizsai önkormányzat szervezésében minden évben a gyerekhétre időzítik a sport népszerűsítését. Ilyenkor a sportklubok nem csak bemutatkoznak, hanem a sportágakat ki is lehet próbálni. Ezúttal csütörtökön az oromi Arany János Általános Iskolában tartották az egyik Sportválasztó napot, ahol kétszáznál is több gyerek próbálhatta ki például a cselgáncsot, a távolugrást vagy épp a sakkot, illetve az Együtt az iskola program is ezen a napon zajlott.
|
|
|
|
|
|
|
|

A hétvégén Szilvásváradra figyelt a lovastársadalom, hiszen megtartották a 18. Nemzeti Vágtát a Lipicai Lovasközpont stadionjában. A Nemzetközi Rendőr Lovasverseny gyorsasági és ügyességi versenyeire pénteken került sor, majd szombaton a versenyzők eskütételével és az ünnepélyes megnyitóval elkezdődött a XVIII. Nemzeti Vágta.
A háromnapos lovasünnep vajdasági szempontból kiemelkedő eseménynek bizonyult, hiszen a régiónkat felnőtt kategóriában Adorján, Topolya, Oromhegyes, Magyarkanizsa, Kishegyes, Bácsfeketehegy és Szabadka lovasi képviselték, emellett két kishuszár és egy huszárgyerekünk is rajthoz állt. A kocsitoló versenyen a zentai Tiszavirág csapat is részt vett. Derekasan helytálltak és küzdöttek, de a továbbjutás sajnos elmaradt.
A Nemzeti Vágta szombati izgalmas előfutamaiból Rozs Anna Júlia (Magyarkanizsa) és Zboray Viktória (Adorján) jutott tovább a vasárnapi középdöntőbe. Szerencsétlenségükre egy középfutamba sorsolták őket, így mindketten a negyedik futamban mérkőztek meg a döntőbe jutásért. Óriási küzdelemben Rozs Anna Júlia rögtön a verseny elején az élre állt. Az adorjáni és a magyarkanizsai lovas a versenyen kiválóan összedolgozott. A futam során Zboray Viktória a sorban másodikként többször is középre húzódott, hogy a másik két lovas ne tudjon melléjük kerülni és megelőzni őket. A taktikájuk bevált és Rozs Anna Júlia Vajk nevű lovával megnyerte a negyedik középfutamot, így bejutott a Nemzeti Vágta döntőjébe. Zboray Viktória Licino London hátán remek idővel másodikként ért célba. A lovasok és a lovak is kitettek magukért, büszkék lehetünk rájuk.
A 18. Nemzeti Vágta döntőjében Szentkirály, Tahitótfalu, Ács és Magyarkanizsa lovasai mérték össze gyorsaságukat és tudásukat. Rozs Anna Júlia kiváló rajtot vett a döntőben és végig vezette a futamot. Nagyon szoros Nemzeti Vágta döntőt láthattak a nézők, de az erős mezőny ellenére Magyarkanizsa lovasa magabiztosan győzött. Rozs Anna Júliának egyébként ez volt az első felnőtt versenye. Borsos Csaba lova remekül helyt állt a versenyen, büszke lehet a lóra és a lovasára. Megmutatták, hogy Vajdaságnak továbbra is van helye a lovassportban.
Rozs Anna Júlia a Magyar Szónak elmondta, nagyon izgalmas versenyt tudhat maga mögött és rendkívül erős ellenfelekkel kellett megküzdenie.
– A futam hihetetlenül gyors volt, de magabiztosan álltam a starthoz. Bíztam a lovamban és ő is bízott bennem, nagyon jól együttműködtünk. A verseny egyik döntő pillanata számomra a startnál volt, ahol már az elején meglógtam a többiektől. A lónak nagyon tetszik, amikor van mögötte egy bizonyos lökő erő és el tud menni előre. Nagyon örülök a győzelemnek – mondta Rozs Anna Júlia.
A Nemzeti Vágta győztese kiemelte, a jövőt illetően konkrét tervei egyelőre nincsenek, de szívesen dolgozna Vajkkal a továbbiakban.
Bővebben:
Magyarkanizsa lovasa nyerte a 18. Nemzeti Vágtát
Rozs Anna Júlia, Magyarkanizsa lovasa nyerte a Nemzeti Vágtát
Magyarkanizsa nyerte a Nemzeti Vágtát
Negyedszer is a csúcson - vajdasági győzelem a Nemzeti Vágtán
|
|
|
|
|
|