| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2026.07.20.
16. Zengő Kézműves tábor Oromon

Jó hangulatban és változatos programokkal zajlik idén a 16. Zengő Kézműves tábor Oromon, amely közel 60 résztvevőt fogad.


A tábor célja, hogy a gyermekek és fiatalok kreatív környezetben ismerkedjenek meg a különféle kézműves technikákkal, miközben új barátságokat kötnek és élményekkel gazdagodnak. A négynapos programban a hagyományos és a modern kézműves technikák egyaránt helyet kapnak. Egész délután szorgos kis kezek dolgoznak az oromi ...

   2026.07.18.
Az időjárás mint alkotótárs

Élővé tenni egy parkot, és megtölteni művészettel. A magyarkanizsai Streamlet Art Association sok projektuma közül ez az egyik, ezért is indult el a NÉPkert, melynek immár negyedik felvonásaként nyílt meg július 12-én vasárnap Kovács Petra Sub Rosa – Terhelésnyomok című ideiglenes, köztéri land art projektuma a kanizsai Népkertben. A hallgatás, az idő és a kimondatlan történetek nyomait vizsgálja természetes anyagokból létrehozott köztéri installáció ...

   2026.07.13.
Önkénteseket és kézműves kirakodókat is vár a Malomfesztivál

Nem csak a színésztáborba lehet még jelentkezni: a XII. Malomfesztivál szervezői önkénteseket és kézműves kirakodókat is várnak az augusztusi rendezvényre. 
Légy a Malomfesztivál önkéntese! 
Szeretnél egy igazi közösség tagjává válni, és kipróbálni magad új helyzetekben? Még nincs programod augusztusra? A Malomfesztivál szervezői gondoskodnak a nyarad egyik legnagyobb kalandjáról – neked csak annyit kell tenned, hogy jelentkezel önkéntesnek ...

   2026.07.13.
Virágzik a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping

Szinte teltházzal üzemel a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping, amely már a május elsejei ünnepek előtt megnyitotta kapuit. Azóta folyamatos az érdeklődés: nemcsak Vajdaság különböző településeiről, hanem külföldről is sok természetkedvelő választja pihenése helyszínéül. 
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is egymást érik a lakókocsik és a sátrak a magyarkanizsai Tiszavirág Kempingben. A helyi Bogić Erzsébet minden évben, amint megnyílik a kemping ...

   2026.07.13.
Velebit ünnepelt

Magyarkanizsai község egyik kis településén, Velebiten szombaton egész napos ünnepséget tartottak. A velebiti helyi közösség és a magyarkanizsai úszóklub szervezésében már kora reggel gyülekeztek a helyi tónál, ahol már évek óta megrendezik a velebiti maratont, ezúttal tizenegyedik alkalommal.  A mindig tömeges rendezvényre most is sokan érkeztek Szerbia szinte minden szegletéből, hogy bizonyítsák rátermettségüket. A víz hőmérséklete és az időjárás ...

 
Keresés
| Oktatás |
 

   2025.05.09.
Hamarosan iratkozás az óvodákban

Megkezdődik hamarosan az iratkozási időszak a magyarkanizsai Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézményben. A szülők ezt május 12-től május 26-ig tudják megtenni elektronikus úton, a www.euprava.gov.rs honlapon.
A Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézménybe községi szinten 600 gyermek jár. Várhatóan ez a létszám a következő iskolaévben sem csökken. Az intézményben több korcsoport van, akik különféle fejlesztőprogramokban is részt vesznek. Az új, 2025-2026-os évben kötelező óvodába, azaz iskola-előkészítőbe indulnia minden olyan gyereknek, aki 2019. március elseje és 2020. február 28-a között született. Márta Ottília, igazgató, Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény, Magyarkanizsa: „Az eUpraván keresztül tudnak majd bejelentkezni. Ez már a mi honlapunkon 12-től meg fog már jelenni. Itt elektronikus úton tudnak bejelentkezni. Arra kérem a szülőket, hogy ne adják fel, ha az első sikertelenség megtörténik, mert terheltek lesznek ezek a kapcsolatok, úgyhogy ha többszöri próbálkozás után mégsem sikerül nekik bejelentkezni, ne féljenek, mi itt, az irodán tudunk nekik segíteni.”
Mint az elmúlt években, most is a dokumentumok benyújtása nélkül történik az iratkozás, ugyanis ezeket a papírokat automatikusan megkapja a nyilvántartásból az intézmény. Orvosi igazolást viszont a gyermek védőoltásairól és pszichofizikai állapotáról augusztus 22-ig be kell nyújtani. Fontos, hogy azoknak a gyerekeknek, akik eddig is ebbe az óvodába jártak, nem kell újból beiratkozniuk.
Abban, hogy szeptemberben az újonnan érkező gyerekek a lehető leghamarabb beilleszkedjenek az óvodai környezetbe, az intézmény nyílt héttel próbál segíteni. Faragó Csilla, óvónő, Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény, Magyarkanizsa: „Ilyenkor lehetőség van megtekinteni magát az óvodát, az épület kinézetét, a csoportszobákat, játékokat. De emellett, ami sokkal fontosabb, egy kicsit beleláthatnak a napi óvodai ritmusba úgy szülők, mint a gyermekek.”
A nyílt hét május 26-a után lesz. Ilyenkor a község összes óvodájában egy héten át várják a még nem óvodás gyermekeket, szüleikkel együtt.

Bővebben:




Hamarosan iratkozás a magyarkanizsai óvodákban