| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2026.10.21.
Dobó Tihamér magyarkanizsai festőre emlékeztek

A festő- és grafikusművész alkotásaiból válogattak össze egy kiállításra valót a község napi rendezvénysorozat részeként a Dobó Tihamér Képtárban.


Dobó Tihamér, a vajdasági magyar képzőművészet jelentős alakja volt, Magyarkanizsa egyik emblematikus festője. Az ünnepi kiállítás megnyitót követően Vranić Váradi Lívia Cigonya kisfilmjét is bemutatták Magyarkanizsán, amely úgyszintén a festő, Dobó Tihamérről szól.


Ninkov ...

   2026.10.20.
Ízekbe zárt családi örökség

A Bogyóműhely név hallatán először gyermekkorom meséi jutottak eszembe, melyekben a főszereplők a már jól bevált recept szerint egy nagy üstben főzik a különféle bogyókból készült italokat. Álomnak indult, végül Horgoson vált valósággá a Bogyóműhely, melynek nevét a bodzabogyó és a különféle bogyós gyümölcsök ihlették. Berényi Árpád vezeti a vállalkozást, ahol a természet adta alapanyagokból, régi családi receptekből és saját ötletekből lekvárok, ...

   2026.10.19.
VAJDASÁGI MAGYAR KÓRUSOK XXVI. TALÁLKOZÓJA

Tíz kórus, közös éneklés és a magyar zenei hagyományok ünnepe. Huszonhatodik alkalommal rendezték meg a Vajdasági Magyar Kórusok Találkozóját, amelynek ezúttal a magyarkanizsai Szent Őrangyalok-templom adott otthont. A rendezvényen vajdasági és magyarországi együttesek mutatkoztak be, bizonyítva, hogy a közös éneklés a határokon átívelve is összeköti a magyar közösségeket.  
A kóruséneklés nem csupán a zenei élményről szól: a közösség ...

   2026.10.19.
Csaba Ferenc Nemzetközi Birkózó Emlékverseny Magyarkanizsán

Magyarkanizsa egyik legjelentősebb sporteseményét szervezték meg a hétvégén, a Csaba Ferenc Nemzetközi Birkózó Emlékversenyt. Az eseményen 16 ország képviselteti magát, mintegy 400 versenyzővel. A sportversenyt 17-dik éve szervezte meg a Potisje Birkózó Egyesület.


Lányok és fiúk egyaránt több korosztályban léptek szőnyegre és a kötöttfogásban alkalmazott szabályok szerint versenyeztek. A sportolók számára az ilyen megmérettetések különösen ...

   2026.10.19.
30 éves fennállását ünnepli a magyarkanizsai Tisza Néptáncegyesület

Idén ünnepli 30 éves fennállását a magyarkanizsai Tisza Néptáncegyesület, amely tegnap gálaműsorral készült a Művészetek Házában. Ebből az alkalomból nem csak a jelenlegi, hanem a régi tagok is felléptek egy-egy produkcióval.


Teltház előtt lépett színpadra az egyesület Magyarkanizsán, a Művészetek Házában. A közönség elsőként a legkisebbeket láthatta a színpadon, majd szép lassan az összes táncos bekapcsolódott a produkcióba.


 
Keresés
 

   2024.12.16.
Negyven éve a lábában van a tánc

Magyarkanizsa község önkormányzata Pro Urbe köszönőoklevéllel tüntette ki Cseszkó Károly tánctanárt, a Bolero Táncegyesület alapítóját.
Cseszkó Károly neve Magyarkanizsán, sőt a községbeli falvakban is egybeforrt a tánccal. Kevés olyan fiatal és kevésbé fiatal van, akit ne tanított volna a tánc alapjaira, sőt a versenyzők is sokat köszönhetnek neki. Negyven éve alapította meg a Bolero Táncegyesületet, amely azóta is töretlenül működik, és tagjai sikert sikerre halmoznak itthon és külföldön egyaránt. A téli tánciskolák pedig szinte kőbe vésve őrzik a nevét. A még mindig népszerű esemény a város legszebb és legtömegesebb rendezvényei közé tartozik, ugyanis a vizsgabál szó szerint időset és fiatalt is megmozgat. A tánc- és illemtanár néhány éve a Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központban koordinátori munkakörben dolgozik, ám egyetlen pillanatra sem szorítja háttérbe az élete mozgatórugóját, a táncot. Magyarkanizsa község napján, október 20-án Pro Urbe köszönőoklevéllel tüntették ki, ami kiváló apropót szolgáltatott a negyven évre való visszatekintésre is.
A Pro Urbe díjakat Magyarkanizsán felterjesztés alapján ítélik oda az arra érdemeseknek. Önt ki jelölte, és milyen érzéssel tölti el, hogy ezzel is elismerték munkáját?
– Raffai Mária terjesztett fel a díjra, akivel negyven éve kiváló együttműködést folytatunk, ugyanis mindig rá bíztuk a rendezvényeink díszítését, és már évek óta mondogatta, hogy ezt a díjat mi becsülettel megérdemeljük. Örültem, hogy egy ilyen fajta tevékenységet is díjra érdemesnek találtak, ezzel is bizonyítva, hogy ennek is van nyomatékos értéke a világban. Ez egy életpálya elismerése, ami nagyon boldoggá tesz.
A díjat magánszemélyként kapta, mégis többes számban beszél róla.
– Valóban, mert ezt az életformát és hivatást nem lehet egyedül sikerre vinni. Kell egy olyan társ is, aki kőkeményen az ember mellett áll, mert egyedül megszakadna benne. Igen összetett tevékenységről van szó, ami közös munkát igényel. Az elmúlt negyven év alatt több országban is képviseltük a községet, és mindenütt megálltuk a helyünket, nagyon sok szép emléket, videót és írott anyagot őrzünk az elmúlt évekről.
Próbáljunk meg visszatekinteni negyven évvel ezelőttre, amikor húszévesen belecsöppent ebbe a világba…
– Volt ennek előzménye is. A régi világban, a hetvenes évek elején egy ifjúsági szervezet működött, amelynek már a középiskolában elnökségi tagja voltam. Rögtön beledobtak a mély vízbe, és számtalan feladatot bíztak rám. Folyamatosan intéztem az ügyeket, és közben megtanultam koordinálni is azok menetét. Emellett nagyon szerettem a táncot is, 1980-ban a kanizsai régi színház színpadán társas táncokat mutattunk be, a tánc mindig is benne volt a lábamban. Volt egy olyan társaság, akikkel rendszeresen összejártunk táncolni. Létezett diszkó is, de amellett rendszeresen összejártunk hetente egyszer-kétszer klasszikus táncestekre. Délután öttől este nyolcig, kilencig roptuk. Előfordult, hogy ötven pár táncolt egyszerre. Olyan hírességek is megfordultak ott, mint például a Korda házaspár, akik az általunk szervezett bálon is felléptek. Láttuk azt, hogy a táncot sokrétűen lehet művelni. Mi akkor a sztenderd táncokat részesítettük előnyben, ám velünk párhuzamosan létezett egy kizárólag lányokból álló csapat is, akik a lázadóbb formát képviselték, a modern vonalat. Ha belegondolok, azt, ami akkor lázadónak tűnt, ma már teljesen hétköznapinak élnénk meg. Tagadhatatlanul és végérvényesen az életem részévé vált a tánc. Amikor hazatértem a katonai szolgálatból, meg is alapítottuk a Bolero Táncklubot – nevet adtunk a gyereknek. Tizenketten voltunk alapító tagok és elkezdtünk komolyan dolgozni, tanulni, fejlesztettük magunkat. A község is felismerte a lehetőséget bennünk, és a testvérvárosokkal olyan kapcsolatokat tudtunk kiépíteni, amelyek ismertté tettek minket. Voltunk Budapesten is, felléptünk a Vígszínházban, az Erkel Színházban, a régi Városligeti Kongresszusi Központban és egyéb helyszíneken is, ahol mindig meg tudtuk mutatni, hogy mit tudunk mi, kanizsaiak.
Az egykor lázadó ma hétköznapinak számít? Ezek szerint a táncban is történtek változások?
– A tánc ugyanúgy fejlődik, mint ahogy az ember. A tánc fejlődése mindig megmutatja, hogy mit szeret az ember. A tánc tükrözi a társadalom aktuális lelki világát, hiszen az érzelmeken alapul. Egyfajta kifejezési forma. Az emberiség hamarabb tanult meg táncolni, mint tüzet gyújtani vagy beszélni. A tánc ugyanis ösztönös forma. Ez az, amit nem lehet elvenni az embertől. Az, hogy ki milyen mértékben szereti vagy foglalkozik vele, emberfüggő. Van, aki végigül egy-egy bált vagy társasági találkozót, van, aki alig várja, hogy felpattanhasson és rophassa. Nem az a lényeg, hogy nagy tudása legyen az embernek, hanem az, hogy jól érezze magát, energiát adjon ki magából, felszabadítva azokat a pluszenergiákat, amelyeknek köszönhetően a szervezetünk Létezik olyan, hogy valakit nem lehet megtanítani táncolni?
– A tanítás az egy dolog, az egyének befogadóképessége pedig már más. Ami tényleg velünk született, az az, hogy van ritmusérzékünk, vagy nincs. Ha az embernek nincs erre hajlama, azt nem úgy kell felfogni, hogy ügyetlen. Vegyük csak példának a németek szokásait. Ha leülnek sörözni, már akkor elkezdenek finoman egyik oldalról a másikra dőlni, és már ez is energiát szabadít fel.
Mit gondol, nagyjából hány embert tanított meg különböző táncokra?
– Volt olyan tánciskola, ahol 187 volt a tanulók száma, de általában a 120–130 volt a jellemző. Napjainkban már annak is örülünk, ha hatvan körül vannak. A mostani nyolcadikosok közül nem jelentkezik mindenki tánciskolába, a telefon lebilincselőbb számukra.
Ez nagy változás számban is a korábbi adatokhoz képest.
– Óriási. A magatartásban is meglátszik. Amikor eljönnek órára, nagyon nehezen válnak le a telefonjukról. Kétszer ötven perc az óra, közben szünettel, és ezt az időt is nehéz kibírniuk a telefonjuk nélkül, ám arra tanítom őket, hogy én sem veszem elő a telefonomat, nekik sincs rá szükségük erre az időre. Ez egy működőképes dolog, habár a világ nagyon gyorsan változik. Én startban nagyon szigorúan kezelem a társaságot, próbálom őket rávenni arra, hogy tudatában legyenek annak, hogy a tánc számukra is fontos és számos előnnyel jár. A tánciskola ideje alatt a gyerekek tartása és járása is változik, ami nagyon nagy öröm számomra. Megtanítom nekik a megjelenést, a helyes testtartást, sőt az illemtan is része a tanítottaknak, ami a fiataloknak egyre feleslegesebbnek tűnik, ám egyáltalán nem az. Tudnunk kell, hogy társaságban a hölgynek mindig kihúzzuk a széket, a tánc után visszakísérjük őt a helyére. Vannak olyan kis apróságok, amiket tánc- és illemtanárként meg kell tanítanom. Volt olyan tanítványom, aki kiment Ausztráliába, és ezekkel az apró illemtani szabályokkal sikerült meghódítania élete párját. Rengetegen vannak a tanítványaim a világ minden táján. Dél-Amerikában, Kanadában, Ausztráliában, egyes afrikai országokban, Európában szinte mindenfelé vannak egykori tanítványaim, akik az internetnek köszönhetően egyre gyakrabban jeleznek vissza, hogy mennyiben volt segítségükre a tánc tanulása. Sokan mondták, hogy életük egyik legszebb momentuma volt, és ez óriási örömmel tölt el.
Az itt megtanultakat ezek szerint az élet egyéb területein is lehet alkalmazni, nem kizárólag a táncban?
– Az egész életet végigkísérik. Biztonságot adnak abban, hogy bárhol, bármilyen alkalommal meg tudják állni a helyüket. A pozitív visszajelzések nekünk is nagyon sok erőt és biztatást adnak.
Van-e olyan tanítványa, aki kiemelkedőt alkotott ebben az ágazatban?
– Természetesen igen. Kezdettől fogva voltak kiemelkedő táncosaink, akik a saját szintjüket túlhaladva olyan magasságokig is eljutottak, amiről talán álmodni sem mertek. Vannak, akik például Svájcban tanítanak. A Bolero mai napig él, jelenleg Tigyi Vörös Viktória tanítja a fiatalokat – volt tanítványunk tanítványa. Ő a fő koreográfus, aki heti két alkalommal foglalkozik a fiatalokkal, akik szép sikereket érnek el a különféle versenyeken is. Én a fiatalabb generációkat csak koordinálom, a koreográfus munkáját segítem és az ügyviteli munkában is részt veszek, a tanítást azonban már csak a téli tánciskolára tartottam meg.
A téli tánciskola Magyarkanizsán még mindig nagy hírnévnek örvend, nagyon szeretik a gyermekek is. Hogyan tudta elérni, hogy ennyire népszerű legyen és folyamatosan legyen kedvük beiratkozni, hiszen ennek hagyománya máshol már igencsak megkopott, itt azonban még mindig élénken él?
– Az egyik előnyünk az, hogy mindig is rendszeresen meg volt szervezve. A másik pedig az, hogy valamilyen módon mindig sikerült megtalálnom azt az egyensúlyt, azt a közös hangot a fiatalokkal, amelynek révén az átadási szándék megtalálta a befogadót. Ez egy igen fontos momentum. Az elején keményebb a munka, a végére azonban már szórakozássá válik a fejlődés útján. Többször elhangzott a gyerekektől, hogy ilyen jó buliban, mint amilyen a tánciskola, még nem volt részük. A társas táncok mellett néptáncokat is tanítok, ugyanis fontosnak tartom, hogy azoknak az alapjait is elsajátítsák, beleértve a csárdás, a kóló és a polka alapjait is. De azt is megmutatom nekik, hogy vannak összetettebb táncok is, ahol már nemcsak a lábak, hanem a csípő is mozog. Helyes észrevétel, hogy megkopott a társas tánc fénye, ám nagyon érdekes és biztató, hogy az utóbbi években többen kerestek fel olyanok, akik az esküvőjükre készültek, hogy segítsek nekik elsajátítani egy olyan koreográfiát, amellyel elkápráztathatják a násznépet.
Mindez nyilvánvalóan rengeteg elfoglaltsággal jár. Hogyan tudta összeegyeztetni a tánctanítást a magánélettel?
– Sok mindenről le kellett mondani, olykor bizony a családi összejövetelekről is. Mégis úgy érzem, hogy megérte, mert így el tudtunk jutni olyan helyekre, ahova másként biztosan nem tudtunk volna. Ilyen volt például a párizsi World Dance Cup világverseny is. Arról nem is beszélve, hogy a páromat is a táncnak köszönhetően ismertem meg harmincegy évvel ezelőtt.
Önnek mit jelent a tánc immár negyven éve?
– Az élet is egy nagy tánc. Áttáncoljuk az életünket. A tánc sokat adott, sokat elvett. De százszor többet adott, mint amennyit elvett.
Bővebben:

 




Negyven éve a lábában van a tánc