Do you speak Magyar? címmel indított projektet 2021-ben a Magyar Írószövetség Szociográfiai Szakosztálya, amely keretében a külhoni magyar közösségek anyanyelvhasználatát vizsgálják. Több régióban is jártak már, s időközben elkészült az első két kötet. Az első a felvidéki, Rozsnyó környéki Várhosszúréttel foglalkozik, a második pedig a vajdasági Kispiaccal. A könyveket a magyarkanizsai írótáborban is bemutatták.
A kutatásokról Horváth Júlia Borbálát, a Szociográfiai Szakosztály elnökét kérdeztük:
- Az első adatgyűjtő táborunk 2021-ben volt, s most jelentek meg az első kötetek. Ennek az az oka, hogy egy sorozatot kellett alapítani, aminek az a címe, hogy a Kárpát-medence felfedezése. A szociográfiai műfaj lényege, ahogyan a nevében is benne van, hogy szépirodalmi módon írjuk meg, de szocio-módszertannal vesszük fel ezeket az interjúkat, riportokat. Léteznek sarokpontok, amelyek mindig megtalálhatóak a kutatás során, például gazdaság, kultúra, megélhetés... Amikor viszont elmegyünk a terepre, új szempontok is szóba kerülnek. Például Vajdaságban a migránsválság, ez volt egy olyan téma, ami előre nem volt látható, de megkerülhetetlenné vált. A Felvidéken, Várhosszúréten pedig a kulturális élet, a magyarságtudat, az anyanyelv éltetése és a kapcsolódó rendezvények szervezése vált fontossá. Kialakult egy kis csapat, s ezért náluk a kultúra volt az egyik fontos téma. Mondhatok azonban más példát is. Voltunk Burgenlandban, az Őrvidéken, számomra az volt a legszomorúbb tapasztalat. Megkérdeztünk tíz magyart, hogy milyen identitásuk van és azt mondták, hogy osztrák. Érdekes tapasztalat volt, hogy az Őrvidéken alig tudtunk egy-két házba bemenni, nagyon zárkózottak voltak az ott élők. Alsóőrött a régi iskolába jöttek el az emberek és ott tudtunk beszélgetni, magukhoz nem engedtek be. Ehhez képest például Kispiacon házaknál laktunk, Marika néni főzte a bablevest meg sütötte a palacsintát, Terike pedig pörköltet készített. Ott laktunk, együtt éltünk a családokkal. Ez lenne a klasszikus szociográfia, de ezt nem lehet mindenhol kivitelezni. Minden kötetünk tehát már csak ezért is más lesz.
Úgy tudom, hogy írókat is bevonnak a munkába, akik szintén feldolgoznak egy-egy témakört.
- Igen, elsődlegesen írókat, másodlagosan pedig újságírókat is. Tulajdonképpen a szociográfia mai, modern változata az az újságírás. Elég sok jó újságíró van, meg képzett újságíró, s általában azt szoktuk megbeszélni velük, hogy amit egy újságnál általában nem írhatnak le, a személyes benyomásokat, a saját kötődést, mert ugye, az egy objektív műfaj, azt itt megtehetik, sőt kívánatos is, hogy megtegyék. Mondok egy példát, például valakinek van valamilyen származási kötődése a Délvidékhez, egy adott régióhoz és akkor klasszikusan azzal kezdi az írását, hogy amikor otthon jártam a nagyszüleimnél vagy szüleimnél, akkor ez és ez volt. Tulajdonképpen a szociográfia magától is íródik, viszont minden igaz benne. Ha felveszünk egy életutat az interjúk során, akkor nyilvánvalóan azt fogjuk leírni, amit a riportalany elmesél. Soha nem minősítünk, csak kérdezünk, azt viszont nagyon sokat. Ezek a találkozások egyféle ismeretségekké érnek, mert van, amikor többször is elmegyünk valakihez. Én például Magyarkanizsára Erdélyből érkeztem, ott volt Kalotaszentkirályon az ötödik táborunk. Annus nénit nagyon megszerettem, ami kölcsönös is volt és minden nap elmentem hozzá, mintha ott laknék.
Gondolom, hogy a különféle külhoni régiók magyarjait összehasonlítják. Mennyiben vagyunk azonosak és mennyiben mások?
- Sok szempont árnyalja mindezt. A Felvidéken például az elvándorlás a gond. Minden helyszínen, például Magyarországon is a fiatalok egyre nagyobb számban mennek el, de jó sokan haza is jönnek. Felvidéken az ottani magyar együtt vándorol ki a szlovákkal, mert nagyon nagy a szívóerő. Elsősorban gazdasági szempontok miatt a könnyebb ellenállás felé mozdulnak el. Hasonló a helyzet a háború miatt Kárpátalján, ahol a magyarok az ukránokkal mennek el. Székelyföldön ugyanakkor, ahol júniusban voltunk, azt a falut magyarok lakják, harmadrészt pedig magyar romák. Az egyik lány Franciaországba ment férjhez, amikor hazamant, elkezdte szervezni a családját meg a falubelieket, hogy menjenek ki Franciaországba dolgozni, szőlőt kötözni, zöldséget betakarítani. Az egész falu megfordult Franciaországban, de csak néhány hónapot egy évben, s a pénzt hazaviszik. Lehet látni, hogy kitatarozzák a házaikat. Ilyen tapasztalatok is vannak tehát. A Felvidékről viszont nagyon sokan kint maradnak. Minél nyugatibb térséget tekintünk, annál nehezebb, hogy az ottlakók ne menjenek el külföldre, vagy ha elmentek, akkor jöjjenek haza.
Mikorra lesz teljes a könyvsorozat?
- Szerintem soha, mert a legeslegjobb az lenne, ha minden kis faluba el tudnánk jutni a Kárpát-medencében. Először úgy terveztem, hogy három évig fogom ezt csinálni, de lehet, hogy öt vagy tíz év is lesz belőle.
Bővebben: