| |
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
|
A romák történelméről, a roma holokausztról is tartottak interaktív foglalkozást Horgoson, a Kárász Karolina Általános Iskola felnőttoktatási részlegében.
Kovács Dezdemóna romajogokkal foglalkozó budapesti szakember a Kethane-projekt keretében látogatott Horgosra. Magyarkanizsa község ugyanis partnerként vesz részt a Kethane – Together: European Network for Roma Inclusion and Building Intercultural Understanding elnevezésű projektben, amelyet ...
|
|
|
Néptánc, népzene vagy hagyományőrzés, közösségépítés – ez mind a magyarkanizsai Tisza Néptáncegyesületet jellemzi, amely idén ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját. Erre az alkalomra jubileumi gálaműsorral is készülnek, amely szombaton tekinthető meg a Cnesa színháztermében. Az egyesület nemzedékeket nevelt ki, számos kiemelkedő eredményt ért el, mégis a legnagyobb eredmény az, hogy töretlenül dolgoznak azért, hogy hagyományaink, értékeink ... |
|
|
Tizedik éve ünnepeljük a Vajdasági Magyar Mozgókép Napját. Ez alkalomból tegnap hivatalosan is kezdetét vette a Vajdasági Magyar Filmek Fesztiválja. A rendezvénysorozat nyitónapján idén már négy vajdasági településen várták a mozi szerelmeseit. Adán, Topolyán, Zomborban és Magyarkanizsán tartottak vetítéseket.
2006 óta rendezik meg a Vajdasági Magyar Mozgókép Fesztivált, amelynek célja, hogy a közönség több vajdasági településen is megismerhesse ... |
|
|
Ezzel a címmel szervezett kerékpártúrát a szegedi Délvidék Ház Természetjáró szakköre szombaton. A résztvevők Horgos történelmi emlékhelyeit járták be, felkeresték a Szeged életében is meghatározó szerepet játszó Kárász és Reök családhoz kötődő helyszíneket, valamint azokat az épületeket, amelyeket Szeged neves építésze, Magyar Ede tervezett.
A Szegedről induló kerékpárosok Mihálytelken és Röszkén keresztül érkeztek Horgosra, ahol ... |
|
|
Ismét hívek százai gyűltek össze a hagyományos fatimai ünnepségen Martonoson október 11-én, vasárnap délután. Vajdaság több településéről érkeztek zarándokok, hogy közös imádsággal, szentmisével és gyertyás körmenettel tisztelegjenek a Szűzanya előtt.
A fatimai Szűz Mária tisztelete több mint egy évszázada köti össze a hívőket. Az 1917-es jelenésekre emlékezve Martonoson is évről évre összegyűlnek azok, akik a közös imádságban keresnek ... |
|
|
|
|
|
|
|

Közel 400 önkéntes lánglovag vett részt a községi tűzoltóversenyen Magyarkanizsán ma délelőtt. Az esemény részeként megünnepelték a magyarkanizsai Önkéntes Tűzoltó Egyesület 135 éves fennállását is.
Gyorsaság, ügyesség és pontosság - ezek voltak a főbb pontozási szabályok a községi tűzoltóversenyen, melyet a Népkertnél lévő futballpályán szerveztek. A csapatok több mint fele fiatalabbakból tevődött össze.
A horgosi csapat is elégedett a teljesítményével. Itt is pont olyan precíznek és gyorsnak kell lenni, mint éles helyzetben egy valódi tűzesetnél – vallják a tűzoltók.
Bata Miklós, az egyesület tagja elmondta: „Amit a bírók összenéztek, hibapont nélkül mentünk. Talán erre rá lehet mondani, hogy az éveknek és a rutinnak köszönhető, hogy hibapont nélkül szerepeltünk, habár bármikor bárkinél becsúszhat egy hiba.”
A versenyzők három csoportban mérettettek meg. Az utánpótlás csapatban 6 és 9 év közötti gyermekek, a junior kategóriában, amely 10 és 16 év közötti fiatalokból tevődik össze, valamint a felnőtt kategóriában indulhattak az önkéntes tűzoltók. A versenyszámokban tűz és víz nélkül versenyeztek.
Bajtai Balázs, a Magyarkanizsa Községi Tűzoltó Szövetség elnöke elmondta: „37 résztvevő csapat van, ez összesen 400 résztvevőt jelent, ami egy nagyon komoly szám. Ez mutatja az erőnket, az önkéntes tűzoltóknak az erejét és fontosságát.”
Amellett, hogy az esemény fő célja a megmérettetés volt, arra is jó alkalom, hogy a Magyarkanizsai Önkéntes Tűzoltó Egyesület 135. éves fennállását megünnepeljék.
Čubrilo Jovan, az egyesület elnöke elmondta: „Van operatív egységünk, amit a belügyminisztérium megkövetel, tehát bevetésre mindig kész minimum 20 ember. Rendelkezünk egy kamionnal, ami 5 ezer liter vizet visz és 500 liter habolaj anyagot, ami nagyon jó állapotban van, és ma is itt van lent a helyszínen.”
Az eseményen Kónya Róbert polgármesteri tanácsos hangsúlyozta, hogy eddig is és ezek után is támogatják majd az önkéntes tűzoltók munkáját: „Az elmúlt hétvégén sajnos több tűzeset is volt a községben a vihar következtében. Ott látszott az önkéntesek szervezettsége, az összefogása, a tapasztalata, hogy tudták lokalizálni azokat a tüzeket, hiszen egy településen három tüzünk volt.”
Azon csapatok, amelyek a községi versenyt megnyerték, részt vesznek a körzeti versenyen is. Ezt szintén Magyarkanizsán szervezik, augusztus folyamán.
Bővebben:
Gyorsaság, ügyesség, pontosság - tűzoltóverseny Magyarkanizsán
400-an vettek részt a magyarkanizsai tűzoltók községi versenyén
|
|
|
|
|
|