| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2026.07.20.
16. Zengő Kézműves tábor Oromon

Jó hangulatban és változatos programokkal zajlik idén a 16. Zengő Kézműves tábor Oromon, amely közel 60 résztvevőt fogad.


A tábor célja, hogy a gyermekek és fiatalok kreatív környezetben ismerkedjenek meg a különféle kézműves technikákkal, miközben új barátságokat kötnek és élményekkel gazdagodnak. A négynapos programban a hagyományos és a modern kézműves technikák egyaránt helyet kapnak. Egész délután szorgos kis kezek dolgoznak az oromi ...

   2026.07.18.
Az időjárás mint alkotótárs

Élővé tenni egy parkot, és megtölteni művészettel. A magyarkanizsai Streamlet Art Association sok projektuma közül ez az egyik, ezért is indult el a NÉPkert, melynek immár negyedik felvonásaként nyílt meg július 12-én vasárnap Kovács Petra Sub Rosa – Terhelésnyomok című ideiglenes, köztéri land art projektuma a kanizsai Népkertben. A hallgatás, az idő és a kimondatlan történetek nyomait vizsgálja természetes anyagokból létrehozott köztéri installáció ...

   2026.07.13.
Önkénteseket és kézműves kirakodókat is vár a Malomfesztivál

Nem csak a színésztáborba lehet még jelentkezni: a XII. Malomfesztivál szervezői önkénteseket és kézműves kirakodókat is várnak az augusztusi rendezvényre. 
Légy a Malomfesztivál önkéntese! 
Szeretnél egy igazi közösség tagjává válni, és kipróbálni magad új helyzetekben? Még nincs programod augusztusra? A Malomfesztivál szervezői gondoskodnak a nyarad egyik legnagyobb kalandjáról – neked csak annyit kell tenned, hogy jelentkezel önkéntesnek ...

   2026.07.13.
Virágzik a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping

Szinte teltházzal üzemel a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping, amely már a május elsejei ünnepek előtt megnyitotta kapuit. Azóta folyamatos az érdeklődés: nemcsak Vajdaság különböző településeiről, hanem külföldről is sok természetkedvelő választja pihenése helyszínéül. 
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is egymást érik a lakókocsik és a sátrak a magyarkanizsai Tiszavirág Kempingben. A helyi Bogić Erzsébet minden évben, amint megnyílik a kemping ...

   2026.07.13.
Velebit ünnepelt

Magyarkanizsai község egyik kis településén, Velebiten szombaton egész napos ünnepséget tartottak. A velebiti helyi közösség és a magyarkanizsai úszóklub szervezésében már kora reggel gyülekeztek a helyi tónál, ahol már évek óta megrendezik a velebiti maratont, ezúttal tizenegyedik alkalommal.  A mindig tömeges rendezvényre most is sokan érkeztek Szerbia szinte minden szegletéből, hogy bizonyítsák rátermettségüket. A víz hőmérséklete és az időjárás ...

 
Keresés
 

   2024.03.25.
Az író találkozott az olvasókkal Magyarkanizsán

Baráth Katalin író volt a magyarkanizsai József Attila Könyvtár Az író találkozik az olvasóval elnevezésű rendezvényének csütörtök esti vendége. Baráth Katalin eredeti szakmáját tekintve történész, Szegeden tanít. Az írás csak a hobbija, és elsősorban krimiket ír. 
Az esten mindegyik kötetéről mondott néhány mondatot Vörös Anna könyvtáros, a rendezvény moderátora kérésére. Elsőként egy novellája jelent meg egy gyűjteményben, majd első saját ifjúsági regénye. A nagy írói áttörést A fekete zongora című műve hozta meg a számára, igaz, nem azonnal. Először csak magánkiadásban tudta megjelentetni, majd egy kiadó is vevőnek mutatkozott a kéziratra. Ebből lett azután a Dávid Veron-sorozata. 
Nagyon érdekes a sorozat első kötetének története, hiszen a szerző valójában egy tanulmányt tervezett szülővárosa, Magyarkanizsa, az egykori Ókanizsa városházájának megépítésétéről. Hogyan lett az összegyűjtött történelmi dokumentumokból végül bűnügyi regény? Erről is mesélt a szerző a rendezvényen. 
- Egy történésznek folyamatosan írnia kell a tanulmányokat, van ilyen publikációs kényszere, mondjuk így. Ezért jutott eszembe nekem is, hogy helytörténettel is kellene foglalkozni. Elmentem tehát a zentai levéltárba, és ott elkezdtem olvasgatni a kanizsai jegyzőkönyveket. Akkor még doktori hallgató voltam, de végül is nem írtam meg ezt a tanulmányt, bár mindent összegyűjtöttem hozzá, mert nem sikerült eljutnom a konferenciára. Pedig nagyon izgalmas volt a történet, az ókanizsai városháza megépítésének története. A viták a különböző társadalmi rétegek között, hogy akkor építsünk-e városházát, vagy ne építsünk, adjunk-e össze hozzá pénzt, vagy ne adjunk. Ki építse? Hívjunk-e pesti építészt, vagy jó lesz nekünk a helyi is? Engem ez a téma foglalkoztatott sokáig, s mivel már régóta szerettem volna folytatni a regényírói pályafutásomat, ugyanis korábban már írtam egy ifjúsági regényt, itt volt az alkalom, hogy a munka mellett szakítsak rá időt. Elég sok krimit olvastam akkortájt, pedig az egyetemi éveim alatt ez nem volt igazán divat. Akkor még irodalmi körökben szokás volt lenézni azokat a műfajokat, amiket szerettek az emberek. Én viszont azt gondoltam, hogy egy krimit képes lennék megírni, hisz annyit olvastam már. Gondoltam, megpróbálom, hátha sikerül. Megvolt az összegyűjtött anyagom is. Nyilván hozzá kellett az alapvető történethez ezt-azt költeni. Igaz, a regényemet nem lehet történelmi műként kezelni, de hát pont annyi valóság van benne, amennyi nekem kellett ahhoz, hogy egy jó történetet ki tudjak köré találni - mesélte Katalin. 
A regény annyira népszerű lett, hogy további három könyvben írta meg a folytatásokat, most pedig a kiadó azt tervezi, hogy újra kiadja mind a négy művet. 
Közben írt egy újabb, ifjúságnak szánt könyvet is. Ennek cselekménye Zentán játszódik, s része egy ismeretterjesztő regénysorozatnak, amit több szerző jegyez közösen. Legutóbb a változatosság kedvéért egy tanulmánykötete jelent meg, amiben nincs krimi-szál. Viszont már írja újabb bűnügyi regényét, ami részben kapcsolódik az ókanizsai történetekhez. Ezek a könyvek minden olvasónak izgalmas olvasmányt jelenthetnek, a kanizsaiaknak viszont mégis nagyobb élmény lehet, hisz ők ráismerhetnek egy-egy szereplőre, hiába kaptak a karakterek a regényekben más nevet. 

 




Az író találkozott az olvasókkal Magyarkanizsán

A község minden fiatalja egy helyen