| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2026.07.20.
16. Zengő Kézműves tábor Oromon

Jó hangulatban és változatos programokkal zajlik idén a 16. Zengő Kézműves tábor Oromon, amely közel 60 résztvevőt fogad.


A tábor célja, hogy a gyermekek és fiatalok kreatív környezetben ismerkedjenek meg a különféle kézműves technikákkal, miközben új barátságokat kötnek és élményekkel gazdagodnak. A négynapos programban a hagyományos és a modern kézműves technikák egyaránt helyet kapnak. Egész délután szorgos kis kezek dolgoznak az oromi ...

   2026.07.18.
Az időjárás mint alkotótárs

Élővé tenni egy parkot, és megtölteni művészettel. A magyarkanizsai Streamlet Art Association sok projektuma közül ez az egyik, ezért is indult el a NÉPkert, melynek immár negyedik felvonásaként nyílt meg július 12-én vasárnap Kovács Petra Sub Rosa – Terhelésnyomok című ideiglenes, köztéri land art projektuma a kanizsai Népkertben. A hallgatás, az idő és a kimondatlan történetek nyomait vizsgálja természetes anyagokból létrehozott köztéri installáció ...

   2026.07.13.
Önkénteseket és kézműves kirakodókat is vár a Malomfesztivál

Nem csak a színésztáborba lehet még jelentkezni: a XII. Malomfesztivál szervezői önkénteseket és kézműves kirakodókat is várnak az augusztusi rendezvényre. 
Légy a Malomfesztivál önkéntese! 
Szeretnél egy igazi közösség tagjává válni, és kipróbálni magad új helyzetekben? Még nincs programod augusztusra? A Malomfesztivál szervezői gondoskodnak a nyarad egyik legnagyobb kalandjáról – neked csak annyit kell tenned, hogy jelentkezel önkéntesnek ...

   2026.07.13.
Virágzik a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping

Szinte teltházzal üzemel a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping, amely már a május elsejei ünnepek előtt megnyitotta kapuit. Azóta folyamatos az érdeklődés: nemcsak Vajdaság különböző településeiről, hanem külföldről is sok természetkedvelő választja pihenése helyszínéül. 
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is egymást érik a lakókocsik és a sátrak a magyarkanizsai Tiszavirág Kempingben. A helyi Bogić Erzsébet minden évben, amint megnyílik a kemping ...

   2026.07.13.
Velebit ünnepelt

Magyarkanizsai község egyik kis településén, Velebiten szombaton egész napos ünnepséget tartottak. A velebiti helyi közösség és a magyarkanizsai úszóklub szervezésében már kora reggel gyülekeztek a helyi tónál, ahol már évek óta megrendezik a velebiti maratont, ezúttal tizenegyedik alkalommal.  A mindig tömeges rendezvényre most is sokan érkeztek Szerbia szinte minden szegletéből, hogy bizonyítsák rátermettségüket. A víz hőmérséklete és az időjárás ...

 
Keresés
| Sport |
 

   2023.10.19.
40 éves a magyarkanizsai Partizán Atlétika Klub

A magyarkanizsai községnapi programsorozat részeként az egyesület egykori és jelenlegi tagjainak összejövetelt tartottak, a visszatekintés mellett pedig a klub jövőbeli terveiről is beszámoltak. 
A magyarkanizsai atlétikai klubot 1983 áprilisában jegyezték be. Az atlétikát Magyarkanizsára a Mandarić házaspár hozta el. A kezdetek óta pedig fiatalok százai kapcsolódtak be a munkába. A klub számos kiemelkedő sportolót nevelt ki, köztük a helyi Marina Živkovićot is, aki ma már ugyan Újvidéken sportol, de szeretettel gondol vissza az itt eltöltött évekre. „Én már a negyedik-ötödik évemtől edzek. Nagyon régóta edzek itt Kanizsán. Azt tudom mondani, hogy a fiatalok legyenek kitartóak és megjönnek az eredmények idővel” - mondta Marina. 
Jelenleg közel 30 aktív versenyzője van a klubnak. Az atlétika suli is népszerű a kicsik körében. Pósa Tamás először tagként, néhány hónapja pedig már edzőként tevékenykedik a klubnál. „Két hónapja elkezdtem edzőként dolgozni az egyesületben. Ez nagyon jó érzés volt, visszatérni az anyaegyesületemhez, főleg hogy az én volt edzőim is ott vannak és mentorként tudok rájuk tekinteni bármikor” - fogalmazott Tamás. 
A klub elmúlt negyven évéről hamarosan kiadnak egy könyvet, emellett egy európai uniós projektben is részt vesznek az önkormányzat támogatásával: egy teljesen új gyakorló pálya kiépítését tervezik. 
Mészáros Kornél, a Partizán Atlétika Klub elnöke elmondta: „A községi vezetésnél nyitott fülekre talált az állandó kapudöngetésünk és előálltunk egy nagyon jó ötlettel, amit támogattak. Átadtunk egy Atlétika mindenkinek nevezetű programot az IPA-kiírására. Ennek az eredményét várjuk. Nagyon örülünk, hogy az önkormányzat az előfeltételként megszabott tervdokumentáció kidolgozását magára vállalta.” 
A rendezvényen a klub 16 legeredményesebb sportolója elismerésben részesült. 

 




40 éves a magyarkanizsai Partizán Atlétika Klub


Fotóalbum: Puskás Károly