 Magyarkanizsán hetvenéves múltra tekint vissza a felderítőség. Igaz, mára átmódosult cserkészetté, de ami közös, hogy a természet szeretete, az életre nevelés és a közösségi lét megszerettetése a cél.
Szombaton a cserkésztelepen, vagy ahogy még mindig elterjedt a köztudatban, a felderítőknél a Tisza-parton összejövetelt szerveztek azok számára, akik ehhez a közösséghez tartoztak. Mintegy száz felnőtt, sőt idősebb ember is összegyűlt, hogy visszaemlékezzenek fiatalságukra, gyerekkorukra, amikor ehhez a közösséghez tartoztak. Mindenki kicsit visszarepült pár évtizedet, mindenkiből előbújt gyermeki énje. Emléklapokat és köszönőleveleket osztottak a megjelenteknek, majd röviden felidézték a közösség történetét, ezt követően pedig koszorút bocsátottak a vízre. A közös ebéd elköltése után órákon át mesélték egymásnak a régi történeteket, de arra is jutott bőven idő, hogy akik távolabbról érkeztek erre a napra, a rég nem látott ismerősöknek beszámoljanak arról, hogy miként alakult az életük. Az egész kiötlője idősebb Apczi Jenő volt, aki ő maga is örsvezetőként állt helyt évekig és a szívében még mindig fiatal felderítő.
– Hetvenéves évfordulónkat ünnepeltük, hisz 1953-ban alakult Magyarkanizsán a felderítő csapat. A cél az volt, hogy egy helyen találkozzanak az egykori felderítők és cserkészek, akik három generációhoz tartoznak. Mintegy százan biztosan vagyunk, ami nagy örömre ad okot. A természet szeretete, a közösségben tartózkodás, de a fegyelem megtanulása is nagy szerepet játszott. Egykoron ez úgy nézett ki, hogy kora reggel, 4-kor elkeltünk, hatkor már a telepen voltunk és gyalog vagy kenuval, énekszóval jártuk a természetet. Nagyon szerettük a természetet, az erdőt, a Tiszát, tanultunk, de úgy, hogy közben jól éreztük magunkat, barátokat szereztünk – mondta Apczi Jenő.
Az egykori felderítők és a mostani cserkészek, generációk barátkoztak a Tiszánál és adták át egymásnak tapasztalataikat és abban egyeztek meg, hogy ehhez a közösséghez jó volt akkor és most is tartozni.
Hetven éve felderítők, majd cserkészek
|
