| |
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
|
A romák történelméről, a roma holokausztról is tartottak interaktív foglalkozást Horgoson, a Kárász Karolina Általános Iskola felnőttoktatási részlegében.
Kovács Dezdemóna romajogokkal foglalkozó budapesti szakember a Kethane-projekt keretében látogatott Horgosra. Magyarkanizsa község ugyanis partnerként vesz részt a Kethane – Together: European Network for Roma Inclusion and Building Intercultural Understanding elnevezésű projektben, amelyet ...
|
|
|
Néptánc, népzene vagy hagyományőrzés, közösségépítés – ez mind a magyarkanizsai Tisza Néptáncegyesületet jellemzi, amely idén ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját. Erre az alkalomra jubileumi gálaműsorral is készülnek, amely szombaton tekinthető meg a Cnesa színháztermében. Az egyesület nemzedékeket nevelt ki, számos kiemelkedő eredményt ért el, mégis a legnagyobb eredmény az, hogy töretlenül dolgoznak azért, hogy hagyományaink, értékeink ... |
|
|
Tizedik éve ünnepeljük a Vajdasági Magyar Mozgókép Napját. Ez alkalomból tegnap hivatalosan is kezdetét vette a Vajdasági Magyar Filmek Fesztiválja. A rendezvénysorozat nyitónapján idén már négy vajdasági településen várták a mozi szerelmeseit. Adán, Topolyán, Zomborban és Magyarkanizsán tartottak vetítéseket.
2006 óta rendezik meg a Vajdasági Magyar Mozgókép Fesztivált, amelynek célja, hogy a közönség több vajdasági településen is megismerhesse ... |
|
|
Ezzel a címmel szervezett kerékpártúrát a szegedi Délvidék Ház Természetjáró szakköre szombaton. A résztvevők Horgos történelmi emlékhelyeit járták be, felkeresték a Szeged életében is meghatározó szerepet játszó Kárász és Reök családhoz kötődő helyszíneket, valamint azokat az épületeket, amelyeket Szeged neves építésze, Magyar Ede tervezett.
A Szegedről induló kerékpárosok Mihálytelken és Röszkén keresztül érkeztek Horgosra, ahol ... |
|
|
Ismét hívek százai gyűltek össze a hagyományos fatimai ünnepségen Martonoson október 11-én, vasárnap délután. Vajdaság több településéről érkeztek zarándokok, hogy közös imádsággal, szentmisével és gyertyás körmenettel tisztelegjenek a Szűzanya előtt.
A fatimai Szűz Mária tisztelete több mint egy évszázada köti össze a hívőket. Az 1917-es jelenésekre emlékezve Martonoson is évről évre összegyűlnek azok, akik a közös imádságban keresnek ... |
|
|
|
|
|
|
|

Főleg a megduplázódott területalapú juttatásnak és a megemelt tejprémiumnak örülnek, viszont úgy érzik, bizonyos dolgok az ágazatokban ezzel nem oldódnak meg.
Több évtizedes gazdaságot működtet az adorjáni Bicskei család. Először tavaly gondolkodtak el azon, hogy felszámolják vagy legalábbis csökkentik az állatállományt. Sajnos ebben az évben sem számítanak sok jóra, mondja Bicskei Mária. Reményt talán a gazdatüntetésekkel kiharcolt területalapú támogatás és a tejprémium növelése ad, viszont a jelenlegi helyzetben ez sem kecsegtető. Ebből a gazdaságból 40 dinárért vásárolják fel a tej literjét, mindeközben pedig a tejprémium és a megvásárolt tej sem került még kifizetésre.
„A tejprémiumnak nem mondom, hogy nem örülünk, de az egy kicsit a padlóra vág bennünket, hogy az állam nagyobb megértéssel van felénk, mint ahogy a tejgyárak, felvásárlók. Ugyanis amikor az első 5 dináros emelés megtörtént, akkor rögtön 6 dinárral lejjebb vették a tej árát. Most a 4 dináros emelés után mindjárt 4 dinárral kevesebb lett az elszámoláson."
Megalapozottnak véli a gazdák tüntetését Borsos Csaba felvásárló és termelő. Mint mondja, a területalapú támogatás növelése és a tejelő marhák után járó támogatás összegének növelése is reális kérés volt, és szintén korrektnek érzi a tejprémium árának emelését is, mindeközben félőnek tartja, hogy a tejgyárak továbbra is visszaélnek majd a helyzettel. Viszont irreálisnak tartja a búza árának meghatározását.
„Mi Unión kívüliek vagyunk, a határ megdrágítja nagyban az Európai Unió felé a gabonaszállítást. Magyarországra és Ausztriába esetleg még folyón keresztül el tudjuk szállítani a gabonát, viszont messzebbre már nem."
A mezőgazdasági minisztérium honlapján hivatalosan is megjelent a 18 ezer dináros területalapú támogatás, de a jószágok után járó 40 ezer dináros összeg, a megemelt tejprémium és a vízlecsapolás felének kifizetése is már ebben az évben kellene, hogy teljesüljön - nyilatkozta Bata Erzsébet, a magyarkanizsai Gazdakör elnöke.
„A következő évre marad a dízel, amit nagyszerűen ki tudna a mezőgazdaság használni épp úgy, mint a környező országokban. Valamint a földalapú támogatások egy kicsi további emelése, állítólag ez nem szerepel az okiratban, de ígéretet tettek rá."
Egyik fél sem nyert, csak egy olyan helyzet alakult ki, amely lehetővé teszi a folytatást és a mezőgazdaság támogatását - nyilatkozta Nagy Miklós a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének elnöke a Közügyekben.
„A mi termelőink ugyanolyan feltételekkel dolgoznak, mint az uniós termelők, viszont ott sokkal magasabbak voltak a támogatások. Természetes ez a 18 ezer dinár közelít már felé, sokkal jobb lesz, de még mindig nem éri el az Unió szintjét."
A termelők abban bíznak, hogy az állam által ígért megemelt pénzbeli juttatások hamarosan kifizetésre kerülnek.
Örülnek a megnövelt támogatásnak a magyarkanizsai gazdák
|
|
|
|
|
|