| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2026.07.20.
16. Zengő Kézműves tábor Oromon

Jó hangulatban és változatos programokkal zajlik idén a 16. Zengő Kézműves tábor Oromon, amely közel 60 résztvevőt fogad.


A tábor célja, hogy a gyermekek és fiatalok kreatív környezetben ismerkedjenek meg a különféle kézműves technikákkal, miközben új barátságokat kötnek és élményekkel gazdagodnak. A négynapos programban a hagyományos és a modern kézműves technikák egyaránt helyet kapnak. Egész délután szorgos kis kezek dolgoznak az oromi ...

   2026.07.18.
Az időjárás mint alkotótárs

Élővé tenni egy parkot, és megtölteni művészettel. A magyarkanizsai Streamlet Art Association sok projektuma közül ez az egyik, ezért is indult el a NÉPkert, melynek immár negyedik felvonásaként nyílt meg július 12-én vasárnap Kovács Petra Sub Rosa – Terhelésnyomok című ideiglenes, köztéri land art projektuma a kanizsai Népkertben. A hallgatás, az idő és a kimondatlan történetek nyomait vizsgálja természetes anyagokból létrehozott köztéri installáció ...

   2026.07.13.
Önkénteseket és kézműves kirakodókat is vár a Malomfesztivál

Nem csak a színésztáborba lehet még jelentkezni: a XII. Malomfesztivál szervezői önkénteseket és kézműves kirakodókat is várnak az augusztusi rendezvényre. 
Légy a Malomfesztivál önkéntese! 
Szeretnél egy igazi közösség tagjává válni, és kipróbálni magad új helyzetekben? Még nincs programod augusztusra? A Malomfesztivál szervezői gondoskodnak a nyarad egyik legnagyobb kalandjáról – neked csak annyit kell tenned, hogy jelentkezel önkéntesnek ...

   2026.07.13.
Virágzik a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping

Szinte teltházzal üzemel a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping, amely már a május elsejei ünnepek előtt megnyitotta kapuit. Azóta folyamatos az érdeklődés: nemcsak Vajdaság különböző településeiről, hanem külföldről is sok természetkedvelő választja pihenése helyszínéül. 
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is egymást érik a lakókocsik és a sátrak a magyarkanizsai Tiszavirág Kempingben. A helyi Bogić Erzsébet minden évben, amint megnyílik a kemping ...

   2026.07.13.
Velebit ünnepelt

Magyarkanizsai község egyik kis településén, Velebiten szombaton egész napos ünnepséget tartottak. A velebiti helyi közösség és a magyarkanizsai úszóklub szervezésében már kora reggel gyülekeztek a helyi tónál, ahol már évek óta megrendezik a velebiti maratont, ezúttal tizenegyedik alkalommal.  A mindig tömeges rendezvényre most is sokan érkeztek Szerbia szinte minden szegletéből, hogy bizonyítsák rátermettségüket. A víz hőmérséklete és az időjárás ...

 
Keresés
 

   2023.03.07.
Különleges folyóiratokkal bővült a könyvtár gyűjteménye

Különleges folyóiratokkal bővült a helyismereti gyűjteménye a magyarkanizsai József Attila Könyvtárnak. Az intézményben emellett színes programok is várják az érdeklődőket március és április folyamán egyaránt.
A magyarkanizsai könyvtár előcsarnokában jelenleg is megtekinthető a Szabálytalan léptekkel - Petőfi nyomában című kiállítás. Emellett április elején idén is megszervezik a hagyományos szavalóversenyt a könyvtárban.
 
Vörös Anna könyvtáros elmondta: „A költészet napjára szoktuk meghirdetni a községi szavalóversenyünket, ami nyilván, hogy Petőfi jegyében zajlik majd, sosem sikerült április 11-re tenni a szavalóversenyt, de közel hozzá találtunk egy dátumot, és már meghirdettük a község iskoláinak. Reméljük, hogy olyan szép számban, mint korábban, ismét jelentkezni fognak a felhívásunkra.”
A Horgos és vidéke nevű folyóirat 1942 és 1943-ban megjelent lapszámait tudták beszerezni az Országos Széchényi Könyvtárból. A magyarkanizsai intézménybe ezeknek a fénymásolatai kerültek.
 
Bús Csaba igazgató szerint ez közel 400 oldalt jelent: „Ahogy említettem is, egy kedves horgosi polgár hívta fel rá a figyelmünket. Kérném a horgosi és a kanizsai polgárokat is, ugyanis több mint 10 évfolyam jelent meg ebből az újságból, és ráakad a pincében vagy esetleg a padláson az 1942-t megelőző lapszámokra, és kölcsön tudja adni egy fénymásolás erejéig, akkor ezt követően az eredeti példányt természetesen visszaadjuk.”
 
Március 16-án Bogdán József legújabb verseskötete, március 30-án pedig a több szerző által készült Fénnyel írt Kanizsa című könyv bemutatójára kerül majd sor a könyvtárban.
Bővebben:




Különleges folyóiratokkal bővült a magyarkanizsai könyvtár gyűjteménye