| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2026.07.20.
16. Zengő Kézműves tábor Oromon

Jó hangulatban és változatos programokkal zajlik idén a 16. Zengő Kézműves tábor Oromon, amely közel 60 résztvevőt fogad.


A tábor célja, hogy a gyermekek és fiatalok kreatív környezetben ismerkedjenek meg a különféle kézműves technikákkal, miközben új barátságokat kötnek és élményekkel gazdagodnak. A négynapos programban a hagyományos és a modern kézműves technikák egyaránt helyet kapnak. Egész délután szorgos kis kezek dolgoznak az oromi ...

   2026.07.18.
Az időjárás mint alkotótárs

Élővé tenni egy parkot, és megtölteni művészettel. A magyarkanizsai Streamlet Art Association sok projektuma közül ez az egyik, ezért is indult el a NÉPkert, melynek immár negyedik felvonásaként nyílt meg július 12-én vasárnap Kovács Petra Sub Rosa – Terhelésnyomok című ideiglenes, köztéri land art projektuma a kanizsai Népkertben. A hallgatás, az idő és a kimondatlan történetek nyomait vizsgálja természetes anyagokból létrehozott köztéri installáció ...

   2026.07.13.
Önkénteseket és kézműves kirakodókat is vár a Malomfesztivál

Nem csak a színésztáborba lehet még jelentkezni: a XII. Malomfesztivál szervezői önkénteseket és kézműves kirakodókat is várnak az augusztusi rendezvényre. 
Légy a Malomfesztivál önkéntese! 
Szeretnél egy igazi közösség tagjává válni, és kipróbálni magad új helyzetekben? Még nincs programod augusztusra? A Malomfesztivál szervezői gondoskodnak a nyarad egyik legnagyobb kalandjáról – neked csak annyit kell tenned, hogy jelentkezel önkéntesnek ...

   2026.07.13.
Virágzik a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping

Szinte teltházzal üzemel a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping, amely már a május elsejei ünnepek előtt megnyitotta kapuit. Azóta folyamatos az érdeklődés: nemcsak Vajdaság különböző településeiről, hanem külföldről is sok természetkedvelő választja pihenése helyszínéül. 
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is egymást érik a lakókocsik és a sátrak a magyarkanizsai Tiszavirág Kempingben. A helyi Bogić Erzsébet minden évben, amint megnyílik a kemping ...

   2026.07.13.
Velebit ünnepelt

Magyarkanizsai község egyik kis településén, Velebiten szombaton egész napos ünnepséget tartottak. A velebiti helyi közösség és a magyarkanizsai úszóklub szervezésében már kora reggel gyülekeztek a helyi tónál, ahol már évek óta megrendezik a velebiti maratont, ezúttal tizenegyedik alkalommal.  A mindig tömeges rendezvényre most is sokan érkeztek Szerbia szinte minden szegletéből, hogy bizonyítsák rátermettségüket. A víz hőmérséklete és az időjárás ...

 
Keresés
 

   2023.03.07.
Az utakat rendezik, a játszóházat bővítik Kispiacon

Lassan megkezdődnek a tavaszi munkálatok Kispiac határában, ezért fontos, hogy addigra megjavítsák a helyi közösség területén a földutakat. Keddre terveznek a faluban egy nagyobb munkaakciót, mondja Szarapka Ede, a helyi közösség tanácsának elnöke.
- Tudni kell, hogy a községben Kispiac Horgossal és Martonossal együtt az a három helyi közösség, amely a legalacsonyabban fekszik, ezért a belvizek, esővizek elsősorban itt okoznak nagyobb problémát. Tavasszal általában azzal szembesülünk, hogy a földutak, földes utcáink és a mezőutaink nagyon rossz állapotban vannak. Ezért holnap, március 7-én egy nagyszabású munkaakciót szervezünk, amelyre már több mint 25 traktorista jelentkezett. A kispiaci vásártér mellett tárolt több mint 400 köbméter tört csempét és több mint ezer köbméter fekete földet hordunk majd ki az utakra. Ahol mélyebb lyukak vannak, ott csempével erősítjük meg a talajt, majd fekete földdel beterítjük. A kisebb lyukakba csak földet szórunk. A feljárókat szintén tört csempével erősítjük meg. Kispiac egy részén a talaj homokos szerkezetű, s amikor a traktorok, gépek felhajtanak az aszfaltos útra, a kerekek mindig kirúgják a földet, így némely feljárónál 15-20 centis szintkülönbség keletkezett az aszfalt és az út között. A járművek eleje könnyen megsérülhet emiatt.
Szarapka Ede elmondta, hogy a faluban a kispiaci civil szervezetek is egymást támogatva próbálnak minden lehetséges szinten pályázni, azaz községi, tartományi, köztársasági, MNT-s pályázatokon részt venni.
- Ezeket a pénzeket az elmúlt 20 évben is mindig célszerűen és becsületesen költöttük el, ezért is sikeresek a pályázataink. Tavaly megvásárolhattunk a kispiaci vásártérnél egy szolgálati tanítói lakást, ami egykor az iskolához tartozott. Itt egy lakás már az önkormányzat tulajdona volt, amit két évvel ezelőtt játszóházzá alakítottunk át. Most sikerült megvenni egy lakást az egyik civil szervezetünknek szintén pályázati pénzből. Ezt a lakásrészt próbáljuk olyan állapotba hozni, hogy kibővíthessük a játszóházat.
Szarapka Ede elmondta, hogy nagyon népszerű Kispiacon is a játszóház, szinte minden hétvégén teltházzal működik. Pályázati pénzekből bővítik a játszóház berendezéseit, s szépítik a környékét. Tervben van egy olyan helyiség létrehozása is az épületben, ahol szülők is tarthatnak 40-50 fő részére a gyermekrendezvényekkel párhuzamosan egy összejövetelt, valami családi rendezvényt.
Bővebben:




Az utakat rendezik, a játszóházat bővítik Kispiacon