| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2026.07.20.
16. Zengő Kézműves tábor Oromon

Jó hangulatban és változatos programokkal zajlik idén a 16. Zengő Kézműves tábor Oromon, amely közel 60 résztvevőt fogad.


A tábor célja, hogy a gyermekek és fiatalok kreatív környezetben ismerkedjenek meg a különféle kézműves technikákkal, miközben új barátságokat kötnek és élményekkel gazdagodnak. A négynapos programban a hagyományos és a modern kézműves technikák egyaránt helyet kapnak. Egész délután szorgos kis kezek dolgoznak az oromi ...

   2026.07.18.
Az időjárás mint alkotótárs

Élővé tenni egy parkot, és megtölteni művészettel. A magyarkanizsai Streamlet Art Association sok projektuma közül ez az egyik, ezért is indult el a NÉPkert, melynek immár negyedik felvonásaként nyílt meg július 12-én vasárnap Kovács Petra Sub Rosa – Terhelésnyomok című ideiglenes, köztéri land art projektuma a kanizsai Népkertben. A hallgatás, az idő és a kimondatlan történetek nyomait vizsgálja természetes anyagokból létrehozott köztéri installáció ...

   2026.07.13.
Önkénteseket és kézműves kirakodókat is vár a Malomfesztivál

Nem csak a színésztáborba lehet még jelentkezni: a XII. Malomfesztivál szervezői önkénteseket és kézműves kirakodókat is várnak az augusztusi rendezvényre. 
Légy a Malomfesztivál önkéntese! 
Szeretnél egy igazi közösség tagjává válni, és kipróbálni magad új helyzetekben? Még nincs programod augusztusra? A Malomfesztivál szervezői gondoskodnak a nyarad egyik legnagyobb kalandjáról – neked csak annyit kell tenned, hogy jelentkezel önkéntesnek ...

   2026.07.13.
Virágzik a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping

Szinte teltházzal üzemel a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping, amely már a május elsejei ünnepek előtt megnyitotta kapuit. Azóta folyamatos az érdeklődés: nemcsak Vajdaság különböző településeiről, hanem külföldről is sok természetkedvelő választja pihenése helyszínéül. 
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is egymást érik a lakókocsik és a sátrak a magyarkanizsai Tiszavirág Kempingben. A helyi Bogić Erzsébet minden évben, amint megnyílik a kemping ...

   2026.07.13.
Velebit ünnepelt

Magyarkanizsai község egyik kis településén, Velebiten szombaton egész napos ünnepséget tartottak. A velebiti helyi közösség és a magyarkanizsai úszóklub szervezésében már kora reggel gyülekeztek a helyi tónál, ahol már évek óta megrendezik a velebiti maratont, ezúttal tizenegyedik alkalommal.  A mindig tömeges rendezvényre most is sokan érkeztek Szerbia szinte minden szegletéből, hogy bizonyítsák rátermettségüket. A víz hőmérséklete és az időjárás ...

 
Keresés
 

   2023.03.02.
A depresszió kezelésének lehetőségei Magyarkanizsán

Knežević Kasza Anna magyarkanizsai pszichológussal beszélgetett a Magyar Szó munkatársa. Hangzatos címek láttak napvilágot a depresszióról, főleg a téliről, amit állítólag egy utazási iroda munkatársai találtak ki egykor, hogy keresettebbé tegyék a téli üdüléseket. Az azonban biztos, hogy depresszió létezik, és már-már népbetegségnek számít. Éppen ezért a Magyarkanizsai Egészségházban tíz éve praktizáló pszichológussal, Knežević Kasza Annával arról beszélgettünk, mi a depresszió, és mit tehetünk ellene. A fiatal kora ellenére nagy tapasztalattal és szerteágazó tudással rendelkező pszichológus egyedül látja el a község eseteit, és mint mondja, nem csupán beszélgetésekből áll a munkája, hanem megannyi adminisztratív feladata is van, sőt egy-egy fegyverviselési engedély, munkaalkalmassági teszt kielemzése is több órát vesz igénybe. Így már világos, hogy a meghozott törvény, mely szerint sok lakosra jár egy pszichológus, nagyon kétségbeejtő. Magyarkanizsán még egy kiváló pszichiáter is dolgozik, akivel jó kollegiális viszonyban segítenek a hozzájuk fordulóknak, de pszichiáterhez nem lehet közvetlenül fordulni. Anna elmesélte, hogy az egészségházban igyekeznek mindenkinek segíteni. Először a kezelőorvoshoz kell fordulni útmutatóért, utána pszichológiai vagy pszichiátriai szaksegítséget lehet kérni.
– Mi magunk is rögtön kérhetünk segítséget, ebben a szférában nagyon páciensorientált az egészségház, tehát közvetlenül hozzánk is lehet fordulni, de a kezelőorvossal is meg lehet előtte beszélni, hogy mit javasol – magyarázta Knežević Kasza Anna, akinél rövid ideig kell várakozni, de kivételes esetekben sürgősségi eljárást is beiktathat. – Általában két hét a várakozási idő, annyit kell várni egy időpontra, ha valaki szeretne Magyarkanizsa községben pszichológushoz fordulni, de ha valami extrém dolog történik, átszervezéssel nyomban megoldható. Habár azt szoktam mondani, hogy a pszichológiában sürgős eset nem igazán van, a pszichiátriai az, ami ezt többször megtapasztalja. Ha valaki a saját életére akar törni, vagy úgy érzi, hogy nem bírja tovább, akkor jön képbe a pszichiátria. Ez egy gyorsabb terminusban megoldható, ha az általános orvos Törökkanizsára utalja, ott viszont a nyelvi nehézségek okozhatnak akadályt, mivel magyar nyelvű orvos nincs, de fordítással az is megoldható – mondta Anna, akitől elsősorban azt érdeklődtük meg, mi is a pszichológus dolga.
Bővebben:

 




Mit tehetünk a depresszió leküzdéséért?