| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2026.10.13.
Két keréken Horgos történelmének nyomában

Ezzel a címmel szervezett kerékpártúrát a szegedi Délvidék Ház Természetjáró szakköre szombaton. A résztvevők Horgos történelmi emlékhelyeit járták be, felkeresték a Szeged életében is meghatározó szerepet játszó Kárász és Reök családhoz kötődő helyszíneket, valamint azokat az épületeket, amelyeket Szeged neves építésze, Magyar Ede tervezett. 
A Szegedről induló kerékpárosok Mihálytelken és Röszkén keresztül érkeztek Horgosra, ahol ...

   2026.10.13.
Hagyományos fatimai ünnepség Martonoson

Ismét hívek százai gyűltek össze a hagyományos fatimai ünnepségen Martonoson október 11-én, vasárnap délután. Vajdaság több településéről érkeztek zarándokok, hogy közös imádsággal, szentmisével és gyertyás körmenettel tisztelegjenek a Szűzanya előtt. 
A fatimai Szűz Mária tisztelete több mint egy évszázada köti össze a hívőket. Az 1917-es jelenésekre emlékezve Martonoson is évről évre összegyűlnek azok, akik a közös imádságban keresnek ...

   2026.10.12.
Második esély - felnőttoktatás Horgoson

A képzést a helyi Kárász Karolina Általános Iskola koordinálja. A programban az egész község területéről mintegy 50-en vesznek részt. Van, aki tudását szeretné gyarapítani, de sokan az általános iskola befejeztével tudnak elhelyezkedni vagy épp továbbtanulni. 
A program Horgoson már három éve működik. Eddig minden évben nagy volt az érdeklődés, és már a jövő évre is vannak jelentkezők. A résztvevők napi két órát töltenek az iskolapadban október ...

   2026.10.09.
48. éves a Magyarkanizsai Alapfokú Zeneiskola

Az intézmény minden évben egykori diákjait hívja vissza egy-egy vendégszereplésre. Idén a Garden Classic Kamaracsoportra esett a választás.


A Garden Classic tagja, Berec Katinka az iskola egykori diákja és jelenlegi tanára. A kamaracsoport célja, hogy összefogja a vajdasági fiatal zenészeket, és nagyobb kamaraegyüttesekkel is fellépjen: „Hat éve tértem ide vissza Magyarkanizsára. Nagyon meghatározó pillanat volt az életemben, mert stabilitást ...

   2026.10.09.
Együtt az iskola a sportban is

A magyarkanizsai önkormányzat szervezésében minden évben a gyerekhétre időzítik a sport népszerűsítését. Ilyenkor a sportklubok nem csak bemutatkoznak, hanem a sportágakat ki is lehet próbálni. Ezúttal csütörtökön az oromi Arany János Általános Iskolában tartották az egyik Sportválasztó napot, ahol kétszáznál is több gyerek próbálhatta ki például a cselgáncsot, a távolugrást vagy épp a sakkot, illetve az Együtt az iskola program is ezen a napon zajlott. 


 
Keresés
 

   2023.01.06.
A szép szó kis bajnokai

A XXIII. Vajdasági Suliszínház Fesztivál kispiaci elődöntőjéről
Ragyogó napsütésben, áradó jókedvvel és lelkesedéssel zajlott le december 20-án Kispiacon, a horgosi Kárász Karolina Általános iskola Móricz Zsigmond tagintézetének tágas, barátságos tornatermében, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezésében, a XXIII. Vajdasági Suliszínház Fesztivál első idei elődöntője.
Az elődöntőn hat gyermekszínjátszó együttes vett részt: két kispiaci (a horgosi Kárász Karolina Általános Iskola Móricz Zsigmond tagintézete), valamint egy-egy horgosi, martonosi, oromhegyesi és csókai.
Ez az elődöntő több meglepetéssel is szolgált: két együttes is a papírszínházat népszerűsítette. A kispiaciak Tilinkó Judit tanítónő és Kávai Bózsó Ildikó tanárnő felkészítésében a Mire jó egy lyukas zacskó? című előadással mutatkoztak be, amelyben eljátszadoztak az ötlettel, hogy mi mindenre használható fel egy lyukas műanyag zacskó, amelyből kihullanak ugyan az almák, de sok kaland és alkalmi felhasználás után a csíkos zacskó szélzsákká „avanzsál”, s azontúl mindig megmutatja, merről fúj a szél. Mindezt papírbábuk ügyes mozgatásával tette különlegessé az égszínkék mackóruhában feszítő talpraesett, vidám kis csoport. A másik, papírszínházzal kedveskedő együttes a martonosi csapat volt, amely Farkas Edina tanárnő felkészítésében Marék Veronika: Az öt testvér című tréfás jelenetével szórakoztatta a közönséget. A titokzatos mélyből fel-felbukkanva, énekelgetve hol virágokat öntöztek, hogy egy vad oroszlánt kergettek el.  
A bírálóbizottság: Lukács Gabriella, a VMPE elnöknője, Takarics Róbert fő szervező, író és Jódal Rózsa író, a zsűri elnöke úgy határozott, hogy mindkét együttes jutalma a csókai papírszínház-műhely továbbképzésén való részvétel lesz. A másik kellemes meglepetés az együttesek egyre szembetűnőbben jobb kiejtése, mondatformálása volt.
Az oromhegyesiek, Bicskei Angéla tanárnő felkészítésében, A király kenyere című népmese feldolgozással léptek színre. Sok ötlettel és maró gúnnyal mutatták be, hogy egymással összejátszva hogyan fosztja ki minden javából a király „őfelségét” a főkamarás, az udvarmester és a kukta, hogy végül már csak száraz kenyérre futja szegény fejének. A jószívű kukta végül elárulja neki, sőt látványosan be is mutatja, hogyan folyik el a sok kézen-közön átmenve a liszt, hogy végül szőrén-szálán eltűnjön. Őket sokszínű, leleményes jelmezeikért jutalmazták.
A csókai Jovan Popović Általános Iskola tanulói Kovács Móni tanárnő felkészítésében a Franciaországban jártam című tréfás jelenetben egy elképzelt külföldi utazás viszontagságait érzékeltették ideges térképböngészéssel, humoros megoldású „autóvezetéssel”, amelynek során az autóvezetést csak egy „szakszerűen forgatott” autó-kormánykerék jelképezi, és sok-sok francia dallal.
A kispiaciak Ózsvár Edit tanárnő felkészítésében még egy jelenettel szerepeltek. A kis gömböc című, mindannyiunk által szeretett népmesét, amelynek fülbemászó zenéjét, felkérésre, Bakos Árpád szerezte (!) mutatták be sok-sok leleménnyel. A gömböcöt egy jókora homokszínű lenvászon képviselte, amely időről időre, félelmetes morgások közepette, egyenként kapta be a talpig feketébe öltözött legényeket és a szürke mintás, hosszú szoknyában vidáman dallikázva ide-oda táncolgató eladó lányokat, hogy végül kirepesztve kénytelen legyen megválni tőlük. Őket ötletes koreográfiájukért jutalmazták.
A pálmát a horgosi Kárász Karolina Általános Iskola hetedik-nyolcadikosainak csoportja vitte el, akik Harmath Hajnalka tanárnő mesteri rendezésében a Kőmíves Kelemenné című míves, mélyértelmű erdélyi balladáját mutatták be sok érzéssel, koreográfiai és rendezői ötlettel, bravúrral és ízes, gyönyörű nyelvezettel. Számos csoport résztvevőin volt érezhető a sokéves, gondos nyelvi odafigyelés és foglalkozás, de mindez legjobban a Kőmíves Kelemenné előadásában jutott érvényre. Mint az elődöntő legjobb előadása, és a legszebben beszélő együttes, ők jutottak tovább a tavaszra megrendezendő, úgynevezett Gálára, három szereplőjüket – Folberth Juliannát (Kőmíves Kelemenné), Horváth Bernadettet (Kőmíves Kelemen) és Kovács Gyólai Szofiát (Gyerek) pedig szép, kifejező beszédjükért és kifejező színészi játékukért külön megjutalmazták.
A kispiaci elődöntő értékét nagyban növeli, hogy a fellépők között általában is sok volt a szépen beszélő és játékos beleérzéssel, átéléssel alakító gyermekszínész. Így az említett három tanulón kívül díszoklevélben részesült még a csókai Gulyás Emma, valamint a kispiaci Kávai Kata és Varga Márk.
Bővebben:

 




A szép szó kis bajnokai