A budapesti székhelyű Udvari Kamaraszínház produkciója a Sors-kanyar című előadás, amely főleg vajdasági művészek közreműködésével készült Kálló Béla rendezésében. A próbák Horgoson folytak, majd a bemutató után egy évvel a horgosi közönség is megtekinthette az előadást. A Don-kanyar katonáinak tragédiájáról szól a zenés, táncos darab, amit a két főszereplő, Dajka Margit színművész és férje, Lajtos Árpád pancsovai származású katonatiszt elbeszéléseiből ismerünk meg. 
A tavalyi bemutató óta csak néhány helyen játszották, legutóbb Bácsfeketehegyen és Horgoson. E két helyen is bebizonyosodott: érdeklődik a közönség a történet iránt. 
Elsőként Patyerek Csaba koreográfust, majd Stelly Zsófia színművészt kérdeztük az előadásról. 
Történelmi drámáról van szó vagy inkább a főszereplők személyes drámájáról? 
- Talán e másodikat mondanám, de ugyanakkor rengeteg történelmi információ is elhangzik, tehát érdemes figyelni az előadást, mert egészen apró, részletekbe menő dolgokat is megtudhatunk. 
A darab szereplő is fiatalok, gyakorlatilag még a nagyszüleik sem élhették át személyesen az akkori történéseket. Mit tanultak meg a produkció által? 
- Maga az előadás tanulságos mindenkinek. Egyrészt a dramaturg és a történészek munkája mellett mi is nagyon sokat tanultunk. Valamennyi alapismerete mindenkinek volt a Don-kanyarban történtekről, viszont amikor ebbe belecsöppentünk, akkor rájöttünk, hogy gyakorlatilag semmit sem tudunk. Annyira érdekes emberi sorsokat tudtunk mi is megtapasztalni, amik egyrészt szívbe markolóak, másrészt pedig elgondolkodtatóak. Minden esetre én azt gondolom, hogy az összes táncosnak és a színészeknek is ez egy óriási lehetőség. 
Dajka Margitot játssza az előadásban a budapesti Stelly Zsófia. Mennyire készült az előadásra, hiszen mégis egy olyan művésznőről van szó, akit sokan ismerünk idősként és fiatalként is a filmekből? A megformált karakter mennyire Dajka Margit? - kérdeztük a női főszereplőtől. 
- Valójában a cél nem az volt, hogy lemásoljuk a művésznő személyiségét, hanem sokkal inkább a lelkületét és a céljait, a motivációiját, ahogyan élte az életét. Néztem Dajka Margit filmeket, olvastam róla, de nem próbáltam másolni a gesztusait. 
Zenés, táncos előadás, de mégis egy háborúról szól, a magyar tragédiáról, amikor katonák ezrei vesztek oda. Mennyire kutatták a múltat, mennyire ismerkedtek meg a történelmi háttérrel? 
- Igyekeztünk a lehető legjobban beleásni magunkat a témába, a két történész segített abban, hogy a lehető leghitelesebb történelmi adatokat kapjuk. Nyilvánvalóan enélkül nem is jöhetne létre egy ilyen mélységű előadás. 
Hogyan élte meg személyesen a produkciót, hogyan érintette meg a történet? 
- Ez egy nagyon intenzív előadás és sokat kellett vele küzdenem, hogy ne szippantson be annyira és meg tudjak maradni a művészi mivoltomban és ne zuhanjak át a szentimentális magánszemély oldalára. De ezt tudni kell kezelni. 
A közönség hogyan fogadta a darabot? 
- Általában nagyon szép fogadtatása van az előadásnak, s eljut az üzenete az emberekhez. 
Korábban történelmi darabok ebből a korból nem nagyon készültek, legalábbis nálunk. Kevés próbálkozás volt. Hogyan lehet úgy ezen témákhoz nyúlni, hogy tényfeltáróak maradjunk, s ne legyünk szentimentálisak? - fordultunk ismét Patyerek Csaba felé. 
- Ezt a témát gyakorlatilag semmilyen formában nem dolgozták eddig föl. Hogy ennek mi az oka? Nem nagyon volt szabad erről beszélni? Mi azonban úgy gondoltuk, hogy tökéletes lehetőség, s egy kimeríthetetlen forrás. Ezt meg kell csinálni, s be kell mutatni az embereknek. 
Az előadás zenei része is vajdasági szerző munkája. 
- Igen, valóban. Szerda Balázs a zeneszerző. Mi már évek óta együtt dolgozunk különböző projekteken, előadásokon. Nem véletlenül őt kértük fel erre a szerepre. Én azt hiszem, hogy maximálisan megfelelt az elvárásoknak. Szerintem zseniális zenei alapanyag született. 
Egy évvel ezelőtt volt a darab bemutatója. Merre jártak azóta? 
- Megfordultunk Topolyán, Zentán, Újvidéken. Most Bácsfeketehegyre és Horgosra vittük el a darabot. Szabadkán többször is játszottuk. Budapesten, a Hagyományok Házában volt egy magyarországi bemutató. Ezek a települések azok, ahová eddig eljutott az előadás. A fogadtatás mindenhol megfelelő volt. A visszaigazolás, ami eljutott hozzánk, az maximálisan pozitív. Úgy érezzük, hogy a közönség szerette. Nyilván, ha a publikum picit az idősebb generációkból állt, akkor ők egy-egy családtag személyes érintettségéből kifolyólag másként viszonyultak az előadáshoz, mint a fiatalok, de mindenki jól fogadta és szerette a darabot. 
Lesznek-e még további előadások? Viszonylag kevés helyszínt említett, ahol játszhattak. 
- Ha rajtunk múlik, akkor természetesen lesznek. Elég költséges az előadást mozgatni, illetve több településről vagyunk úgy a táncosok, mint a színészek. Nem egyszerű összehangolni, színpadra vinni. Dolgozunk azon, hogy legyen folytatása. 
Az előadás alkotógárdájának nagyrésze vajdasági. Szeretnének-e a jövőben is együttműködni az Udvari Kamaraszínházzal? 
- Nem zárkózunk el semmitől, semmi jónak nem vagyunk az elrontói, minden kihívást nagy örömmel fogadunk. 
Bővebben: