A magyarkanizsaiak nagyon büszkék városukra, elért eredményeikre, mindarra, amit a tágabb közösségüknek adtak az elmúlt időszakban. Mindez visszatükröződik a községnapi programkínálatban is, hisz számos helytörténeti előadást szerveztek, a művelődési programokban pedig kanizsai vagy innen elszármazott művészek kaptak lehetőséget a bemutatkozásra. 
Október 20-án Magyarkanizsa a török hódoltság alóli felszabadulásra emlékezik. A hivatalos programok a Halász téren álló emlékmű megkoszorúzásával kezdődnek. Azért itt, mert mint mondják, itt van “Magyarkanizsa eredete”. Az ókorban itt, a Tisza parton, a gázlónál egy földvár állt, amelyből később állandó település alakult ki. A vidék ókori történetéről egy kiadvány készült a szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet gondozásában, amelyet a községnapi események keretében mutatnak most be. A régészeti kiskönyv a Halász téren feltárt régészeti ásatások eredményeit ismerteti. A könyvből kiderül, milyen volt az élet itt a bronzkor idején, hogyan éltek elődeink a mostani város helyén, és milyen régészeti emlékek maradtak ránk abból az időből. 
Több történelmi kultúra és számtalan nép és törzs élt errefelé a Tiszatájon, ahol mindig adottak voltak a létfeltételek, emelte ki a Halász téri koszorúzást megelőző alkalmi beszédében Vass Zoltán történész. Az Árpád korból is sikerült több települést azonosítani, a mai Kanizsa határából. Az első bizonyosan eredeti írásos emlék Anonymus korából, a 13. századból maradt ránk, ahol a helyet Kenesa néven említi. 
- Van egy korábbi oklevél 1093-ból, ahol szerepel a Cnesa, de ennek eredetiségét a mai napig vitatja a szakma. De eredetiség ide vagy oda, joggal feltételezhetjük: ezen a helyen, ahol ma állunk, a tatárjárást megelőző időszakban szervezett település keretében éltek emberek. Fogalmazzunk úgy az Ős-Kanizsán. Tudjuk a tiszai átkelés minden korban fontos volt, ebben az időszakban ezt a nagyon fontos szerepet az ún. révek töltötték be, amelyek közül a Marostól délre itt volt az első. Az átkelők nagyon fontos szerepet töltenek be békeidőben, melynek mozgatórugója a kereskedelem, és hadviseléskor a hadsereg „mozgatásakor”. A mai község területén a korról tudjuk, Kanizsa mellett áll már Martonos, Felső-, és Alsó-Adorján, Gyékénytó (a mai Kapitány rét) valamint a mai kishorgosi romtemplom melletti település. Az Ős-Kanizsát először a tatárjárás sodorta el, de a pusztítás nyomában új élet sarjadt, melynek az 1520-as összeírásban veszik először nyoma. Történészeink feltételezik, hogy a mohácsi csatát megelőző török betörések és portyázások kezdik elnépteleníteni Kanizsát. A vidéknek a kegyelemdöfés 1526 szeptember végén, október elején érkezett Szeged felől. A Mohácsnál győztes török sereg a csatavesztést követően feldúlta a vidéket, ezzel hosszú időre megpecsételve a terület sorsát. Kanizsa legközelebb, Földvár néven, 1553-ban került írásos említésre. 
A török korban sok településünk elpusztult, némelyek azóta a feledés homályába merültek, mások megújultak, hasonlóan a régi formájukhoz vagy másképp, mondta Vass Zoltán. 
- A Mohács előtti Kanizsa adófizetői listáján magyar neveket találunk, a Földvár adófizetői között délszlávokat. Vidékünkön ekkor még két jelentős település fizet adót: Martonos és Szentpéter. Ez utóbbi Martonos és Röszke között félúton helyezkedett el. A török uralom 1686. október 20.-án ért véget. A keresztény seregek ekkor űzték ki innen a török hadakat véglegesen. Az üszkös romokon ismét új életnek kell sarjadni! Innentől kapja a vidék a határőrvidék szerepet, mely 1747-ig tartott. Ennek a felszámolásával, az addig itt élő és szolgáló délszlávok nagy része a sajkás vidékre költözött és ott folytatta a katonáskodó életmódot. A sokadszorra kiürült területre Mária Terézia idején nagy számú magyar telepes érkezett, és szervezte újjá az életet. Vidékünkön három nagyobb települést találhatunk a 18. század végére. Ó-Kanizsa, Martonos és Horgos. Mindhárom település önállóan fejlődött és jutott el a polgárosodás és az iparosodás korába. Ó-Kanizsa 1908-ban nyerte el a rendezett tanácsú város jogállást, Martonos községként, Horgos nagyközségként érkezett el a Nagy Háború küszöbére - hangzott el a többi között Vass Zoltán visszatekintőjében. 
Magyarkanizsa aranykora is a kiegyezés utáni években kezdődött, s tartott egészen az első világégésig. Ebben a szűk fél évszázadban épültek meg azok az épületek, amelyek máig jellegzetes képét nyújtják a kisvárosnak. A tavalyi községnapon indították a helyismereti sétákat Magyarkanizsán, idén pedig folytatták. Tavaly Erzsébetliget történetével ismerkedhettek meg a diákok és az érdeklődő felnőttek, idén pedig a főtért övező épületekkel. Valkay Zoltán építészmérnök-helytörténész és Kávai Szabolcs történelemtanár-helytörténész tartotta a nem mindennapi előadásokat. 
Magyarkanizsa múltjával számos könyv foglalkozik. A Délvidék Kutató Központ magyarkanizsai munkatársai folyamatosan kutatják a város történelmét, keresik a fellelhető dokumentumokat, fotókat. A közelmúltban látott napvilágot a Magyarkanizsa község a múlt század fotóin című kiadvány, amit Fejős Sándor, Forró Lajos és Kávai Szabolcs, a központ munkatársai mutattak be. 
Forró Lajos elmondta, hogy nagyon sok fotó gyűlt össze a polgároknak köszönhetően, amelynek csak egy kis része kerülhetett be az első kötetbe, de további 3-4 kötetet terveznek még. A fotók alapján tanulmányok születnek, hogy kik láthatóak a képeken, milyen alkalmakkor, mit kell tudni az adott időszakról, mi lett az emberek sorsa... 
A magyarkanizsaiak nemcsak településük történelmére büszkék, hanem önmagukra is, arra a teljesítményre, amit letettek az asztalra. Éppen ezért a városnapi programokban olyan helybeliek vagy Magyarkanizsáról elszármazottak kaptak bemutatkozási lehetőséget, akikre méltán lehet büszke ez a közösség. 
Az ünnep első napján a magyarkanizsai Kalmár Ákos és a Ziggurat Project Esumi és Asao című egyfelvonásos kortárs táncelőadását tekinthette meg a közönség. Az előadás kísérlet arra, hogy a japán hagyományok miként lehetségesek magyarként való befogadásra, természetesen egy újraértelmezés és saját színházi nyelvezeten való kifejezés után. 
A magyarkanizsai közönség részt vehetett Aleksandar Oklobdžija festményeinek és vektorgrafikáinak kiállításán is, amely az Art Apologia Cnesapiens címet kapta. A Cnesapiens kifejezést Aleksandar Oklobdžija Magyarkanizsa egykori elnevezéséből, a Cnesa szóból és a Sapiens (bölcs, okos) kifejezésből hozta létre. Ez a szójáték tehát művelt magyarkanizsait jelöl szabadfordításban. Az alkotó értelmezésében a művelt-kulturált ember egyben alkotó, fejlesztő, gondolkodó is. Az Art Apologia cnesapiens tehát a művelt ember (ön)védelme a művészetek nyelvén. Az évszázadok, évezredek sokaságában ez a vidék folyamatosan változott, amiről számtalan írásos és tárgyi emlék maradt: ezt mutatja be Aleksandar Oklobdžija a kiállítási anyagában, illetve azt, amit ettől a földtől és az itt élőktől kapott. 
Londonból tért haza, Magyarkanizsára, a község napra Gordana Kostić. Az operaénekesnő operahősnők szerelmi történeteit adja majd elő pénteken 21 órától a Művészetek Háza nagytermében. A kifejezetten erre az alkalomra összeállított koncert során a legnevesebb operaszerzők csodálatos áriáit hallhatja a közönség. Felcsendülnek Dvořák, Rossini, Bizet és mások művei. Gordana Kostićot a szabadkai Görög Enikő zongoraművész kíséri zongorán. 
Gazdag és színvonalas programmal ünnepel Magyarkanizsa, amellyel bizonyítja Maja Gojković, az ünnep kapcsán a kisvárosba ellátogató művelődési miniszter szavait, miszerint Magyarkanizsa a régió jelentős művelődési központja. 
Bővebben: