A sikeres vállalkozások titkát kutatva, tegyük a szívünkre a kezünket, árgus szemekkel figyeljük, hogyan csinálják, akik folyamatosan fejlődnek, fejlesztenek. Panaszkodhatunk országra, rendszerre, munkaadóra, szedhetjük a sátorfánkat, vagy megkérdezhetünk egy cégvezetőt, aki nem csinál belőle titkot, hogy ő hogyan tud nem csak talpon, esetünkben akár sítalpon is megmaradni. Akár Horgoson. Azon a Magyarkanizsa községbeli, határ menti kis településen, ahonnan a szlovén síparadicsomokba is kerül faelem. Többek között ezzel is foglalkozik a Bagrem, vagyis Akác nevű fafeldolgozó, mely több családnak ad megélhetést. Nincs titok, nincs misztikum, csak edzettség, csavaros ész, folyamatos fejlődés és tenni akarás. Mint ahogy nincs megállás se a horgosi fűrésztelepen, legyen szó nyári vagy téli időszakról, a munkakedv töretlen, az ötletek tárháza pedig kifogyhatatlan a tulajdonos, Kiss Géza jóvoltából. Bár hangsúlyozza, a dicsekvés egy kicsit sem a kenyere, de nem lehet elmenni szó nélkül amellett, hogy Horgosról Szlovéniába szállítja azokat a fa elemeket, amiket náluk gyártanak le, és amiket később beépítenek a sítalpakba.

Sőt, folyamatosan egy lépéssel tovább is halad Kiss Géza, talán azért is, mert az élet lépcsőfokait megfeszített tempóval járta végig az egykor korán árván maradt fiú, aki mára érett, cicomátlan, segítő jobbot is nyújtó horgosiként besíel Szlovéniába, de itt nem is áll meg.

Hosszú út vezetett Szlovéniáig?

– Harminckilenc éve vagyok vállalkozó. A háború előtt kőművességgel foglalkoztam, majd ezt követően a komolyabb munkák híján nyargaltam át a fával való foglalkozásra. Fatelepeket nyitottam, majd termelésbe fogtam és fűrésztelepet hoztam létre és annál is maradtam. A mostanit 93-ban kezdtem el építeni, és azóta is dolgozunk kisebb-nagyobb nehézségekkel.

Az inflációs időszak kényszerítette más tevékenységre?

– Templomokat építettünk, szépítettünk, mely komoly munkák a háború ideje alatt ellehetetlenedtek, ezért kellett más irányba tekinteni, az elvem szerint pedig, hogy mindig egy lépéssel tovább, tovább, ezt eredményezte, ahol most tartunk.

Jelenleg hány munkással, hogyan dolgoznak a horgosi fűrésztelepen?

– Az egykori 30–40-hez képest most kevesebben vagyunk, tizennyolcan, de két és fél éve egy nagy munkát voltunk kénytelenek abbahagyni, mert az akkor fő tevékenységünknek számító palettagyártás napszámosmunka számba ment, a járványhelyzet okozta károkról nem is beszélve.

Az irányváltás szükségességét időben felismerve egy lépést előre merre vezetett az út?

– A sporteszközök gyártása felé. Az egész termelésünket átváltottuk. Sítalp- és snowboard-alkatrészeket kezdtünk készíteni.

Nem a legkézenfekvőbb ötlet a kívülálló számára, a szakmában annak számít?

– Már a palettagyártás alkalmával kínáltak hasonló munkákat, de akkor még nem rendelkeztünk olyan felszereltséggel, ami ezt lehetővé tette volna. Hat-hét éve, amikor lehetőségünk lett volna belevágni, még nem voltak meg a feltételeink, de minden évben a nyereségünket visszaforgattuk, és egy idő után már kicsit szélesebb körben is tekingethettünk. Szárítót vásároltam, biomasszás kályhánk is van, és mivel a paletta már nem volt nyereséges, új lehetőségeket kerestem és a régebben felkínálthoz tértem vissza. Mára pedig Európa három legnagyobb szlovéniai sítalpgyárával dolgozunk, amelyek a legminőségibb termékeket állítják elő.

Milyen elemeket tudnak gyártani a szlovénoknak?

– Síléchez, sítalphoz való, durvább léceket gyártunk jelenleg, amit a sílécgyárban tovább megmunkálnak. Ragasztják, fűrészelik vékony lemezecskékbe, ami belekerül a sítalpba, ugyanígy a snowboardhoz is ezeket használják fel.

Ebben a Horgoson gyártott elemeknek is jelentős része van, mint a mesében, de tényleg ennyire egyszerűen, zökkenőmentesen működött kezdettől fogva?

– A harmadik gyártóval, az Elánnal folytatott tárgyalás után nagy örömmel tértem haza épp a járvány előtt, hogy a termelésünk 95 százaléka biztosított. Aztán jött a feketeleves. Az elmúlt két év épp a járványhelyzet miatt őrületes nagy nehézségekkel sújtott minket is, a síelést is, mint minden turisztikai ágazatot nagyban érintettek a korlátozások, így mi is megsínylettük. De nem adtuk fel, és most már megy a gyártás, igaz, nem teljesen zökkenőmentesen: még mindig előáll az a helyzet, hogy víz van, vödör nincs, vödör van, víz nincs, ha mindkettő van, akkor nem lesz, aki vigye. Ilyennel még időnként szembesülünk, de bizakodásra is van okunk, látjuk az alagút végén a fényt és örömre ad okot, hogy egy négy évvel ezelőtti ötlet gyümölcse is beérni látszik.

Bővebben: