Alig van Magyarkanizsa községben olyan hivatalos vagy szórakoztató rendezvény, mely nélküle múlna el. Az önkormányzat protokollügyekkel és tájékoztatással megbízott szakmunkatársa sajátos hanghordozásával, megjelenésével ismerősként van jelen a köztudatban. Egyedül, de férjével két nyelven is vezet műsort, az alkalomhoz teljes mértékben igazodva mutatja ezer arcát. Vranić Váradi Lívia a helyi tévécsatorna képernyőjén is feltűnik, továbbá az aktuális polgármester munkáját segíti tájékoztatási ügyekben, mindemellett még kétgyermekes családanya is. 

Karácsonyhoz közeledve a Magyar Szó számára készült interjúban szót ejtettek a hétköznapokról, melyek mögött oly sokszor megfeszített tempó van, munkáról, mely mögött még több átdolgozott este van, amikor a család már pihenőre tér, és ünnepről, ami az előzőekből adódóan néha a tervezettől eltérően alakul. 

Nagy rendezvényeken, már tágabb körben is közszereplőként tűnsz fel, és elengedhetetlen, hogy ügyesen bánj a szavakkal, mert azokon ilyen esetekben is egy egész esemény sikere múlhat. A kommunikáció az egész életünket beszövi, de követniük kell a cselekedeteknek is, csak akkor lehet hiteles. Milyen jelentőséggel bírnak a szavak számodra? 

– Nagyon meg kell gondolni, hogy hogyan fogalmazunk, és nemcsak arra kell ügyelnünk, hogy milyen szavakat használunk, hanem arra is, hogy hogyan mondjuk ki őket. Nem mondom, hogy az egyetemen a hagyományos oktatás keretében el lehet sajátítani a kommunikáció minden csínját-bínját, azt sem állítom, hogy magas színvonalon művelem. Még mindig vannak olyan új tapasztalataim, amelyekből én is épülök és tanulok, sőt megragadom az alkalmat minden továbbképzésre, ami a kommunikációról szól, mert hiszek benne, hogy a szavaknak hatalma van, de a szavakat kiegészíti egyrészt a hangsúly, másrészt a mimikánk, a testtartásunk, a környezet, amit teremtünk, amikor kimondjuk őket. 

Protokolláris és kötetlenebb események egyaránt a munkád részét képezik, különböző módon kell megszólítani a közönséget, melyik áll közelebb hozzád? 

– Vannak rendezvények, ahol a hivatalos program jelleget kell betartani, ez áll közelebb a szívemhez, ebben találom fel jobban magam, mert úgy érzem, hogy a rend biztonságot ad. Ha van egy program, amit követnem kell, az az én nyugalmam garanciája és azt a kiszámíthatóságot biztosítja a közönség, illetve a résztvevők számára, amiben ők is feltalálják magukat. 2005 óta, amikor befejeztem az egyetemet és elhelyezkedtem az önkormányzatban, sok rendezvényt lebonyolítottam, többet a férjemmel együtt, aki szerb nyelven vezeti a műsort. Tőle viszont távol áll a protokolláris kötöttség, és ez az elmúlt tizenhat év kellett ahhoz, hogy oldottabb legyek mellette, ez az olyan programokon különösen fontos, ahol hangulatot kell kelteni és azt fokozni a közönség soraiban, akkor valahol az ő szárnyain én is rá tudok hangolódni és tudok lazább lenni. 

Magyarországon végezted felsőfokú tanulmányaidat és azon kevesek közé tartozol, aki ezután hazajött. Miért döntöttél úgy, hogy itt vállalsz munkát? 

– Magyarországi környezetben vajdasági magyarként feltalálni magam – én ebben nem hittem, nem bíztam. Nem mondom, hogy zárt ajtókra találtam. Dolgoztam a Szegedi Nemzeti Színház marketingirodáján az egyetemmel párhuzamosan, ahol nagyon kedves kollégáim voltak, megboldogult Székhelyi József volt az akkori főigazgató, aki úgy fogadott el engem, mintha a lánya lettem volna. Családias, kellemes, jó hangulatú és légkörű munkahely volt, de nem éreztem úgy, hogy én Magyarországon szeretnék élni és dolgozni. Magyarkanizsa biztosította a kiszámítható, ismerős közeget, ami engem visszahúzott, de a szívem is, mert a párom itt volt, aki nem zárta ki annak lehetőségét se, hogy ott eresszünk gyökeret, de én az ötlettel nem tudtam azonosulni. Magyarkanizsán minden fát, minden házat, nagyon sok embert ismerek, ami nekem szükséges a biztonságérzethez. Nem szeretem a nagy váltásokat. A mérleg lelkem mindig az egyensúlyra törekszik és fontos, hogy nyugalom legyen körülöttünk. Az itt maradásomhoz nagyban hozzájárult az is, hogy szeretem azt, amit csinálok. Minden munkának megvannak a maga árnyoldalai is természetesen, de úgy érzem, hogy én ezáltal tudok adni a közösségnek és ki tudok teljesedni szakmailag is. 

Bővebben: