| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2026.07.20.
16. Zengő Kézműves tábor Oromon

Jó hangulatban és változatos programokkal zajlik idén a 16. Zengő Kézműves tábor Oromon, amely közel 60 résztvevőt fogad.


A tábor célja, hogy a gyermekek és fiatalok kreatív környezetben ismerkedjenek meg a különféle kézműves technikákkal, miközben új barátságokat kötnek és élményekkel gazdagodnak. A négynapos programban a hagyományos és a modern kézműves technikák egyaránt helyet kapnak. Egész délután szorgos kis kezek dolgoznak az oromi ...

   2026.07.18.
Az időjárás mint alkotótárs

Élővé tenni egy parkot, és megtölteni művészettel. A magyarkanizsai Streamlet Art Association sok projektuma közül ez az egyik, ezért is indult el a NÉPkert, melynek immár negyedik felvonásaként nyílt meg július 12-én vasárnap Kovács Petra Sub Rosa – Terhelésnyomok című ideiglenes, köztéri land art projektuma a kanizsai Népkertben. A hallgatás, az idő és a kimondatlan történetek nyomait vizsgálja természetes anyagokból létrehozott köztéri installáció ...

   2026.07.13.
Önkénteseket és kézműves kirakodókat is vár a Malomfesztivál

Nem csak a színésztáborba lehet még jelentkezni: a XII. Malomfesztivál szervezői önkénteseket és kézműves kirakodókat is várnak az augusztusi rendezvényre. 
Légy a Malomfesztivál önkéntese! 
Szeretnél egy igazi közösség tagjává válni, és kipróbálni magad új helyzetekben? Még nincs programod augusztusra? A Malomfesztivál szervezői gondoskodnak a nyarad egyik legnagyobb kalandjáról – neked csak annyit kell tenned, hogy jelentkezel önkéntesnek ...

   2026.07.13.
Virágzik a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping

Szinte teltházzal üzemel a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping, amely már a május elsejei ünnepek előtt megnyitotta kapuit. Azóta folyamatos az érdeklődés: nemcsak Vajdaság különböző településeiről, hanem külföldről is sok természetkedvelő választja pihenése helyszínéül. 
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is egymást érik a lakókocsik és a sátrak a magyarkanizsai Tiszavirág Kempingben. A helyi Bogić Erzsébet minden évben, amint megnyílik a kemping ...

   2026.07.13.
Velebit ünnepelt

Magyarkanizsai község egyik kis településén, Velebiten szombaton egész napos ünnepséget tartottak. A velebiti helyi közösség és a magyarkanizsai úszóklub szervezésében már kora reggel gyülekeztek a helyi tónál, ahol már évek óta megrendezik a velebiti maratont, ezúttal tizenegyedik alkalommal.  A mindig tömeges rendezvényre most is sokan érkeztek Szerbia szinte minden szegletéből, hogy bizonyítsák rátermettségüket. A víz hőmérséklete és az időjárás ...

 
Keresés
 

   2021.09.29.
Tisza partján Szőke Tisza

Adorjánon nemrégiben ünnepelték a Tisza-parti kis falu fennállásának, első írásos említésének 824. évfordulóját. A falunapi ünnepi műsorban felléptek az óvodások és iskolások, a Szőke Tisza Művelődési Egyesület csoportjai. Az egyesület a falu ifjúságának életében is tevékeny szerepet játszik. Az idén a Szőke Tisza keretein belül megalakult az Adorjáni Ifjúsági Szervezet. A falu fiataljait tömörítő szervezet a művelődési egyesülettel együttműködve a nyár folyamán több szórakoztató családi és gyermekprogramot szervezett. 
Barát Katalin, a Szőke Tisza Művelődési Egyesület elnöke elmondta, hogy az óvodáskortól kezdve minden gyereket igyekeznek bekapcsolni az egyesület csoportjaiba, a közösségi élet erősítése és a hagyományok ápolása, továbbadása érdekében. 

– A falunapra dél-alföldi táncokkal és egy vidám lakodalmas csokorral készültünk. Egyesületünknek vannak népzenészei, citerások, köcsögdudás stb. Az utóbbi időben három taggal bővül az egyesület, aminek nagyon örülünk. Számukra is sikerült készíttetni fellépőruhát, népviseletet. A falunapi fellépés jó alkalom volt arra, hogy úgymond élesben kipróbálja magát a népi zenekarunk a közelgő, október elején sorra kerülő Durindóra. Rendszeres gyakorlással készülünk a legrangosabb vajdasági népzenei szemlére. Sokan elvándoroltak Adorjánról is, de mi, akik itt maradtunk, fontosnak tartjuk, hogy méltóképpen megünnepeljünk a falunapot és a többi jeles vallási és egyéb ünnepünket. Jó alkalmak ezek, hogy a hétköznapi monoton munka után kicsit összejöjjünk, ünnepeljünk. A művelődési és más egyesületek, civil szervezetek közösségerősítő szerepe nagyon fontos, különösen a mai, kihívásokkal teli időszakban. A járványügyi korlátozások után felszabadultan ünnepelhettünk, ami mindannyiunk számára testi-lelki megnyugvást, felfrissülést hozott – fogalmazott az elnök asszony, majd így folytatta: 

A Dalos Pacsirták falunapi fellépése 

– Egyesületünkben több szakosztály, csoport dolgozik, van vegyes népdalkórusunk, Árvalányhaj hagyományos lakodalmas zenét játszó zenekarunk, az adorjáni rendezvényeinken és a községi művelődési eseményeken is fel szoktak lépni. A Dalos Pacsirták leánykart 7-8 hetedikes-nyolcadikos lány alkotja. Igyekszünk minél többet foglalkozni a gyerekekkel, egész napos rendezvényeket szerveztünk nekik. Húsvétkor tojásgyűjtést, karácsonyi műsort, a karácsonyt szép műsorral ünnepeljük meg az otthonban a falunk plébánosa jelenlétében, a helyi közösség tanácstagjaival. A működési költségekre és felszerelés, népviselet beszerzésére többfelé pályáztunk és pályázunk. Kaptunk támogatást a magyarkanizsai önkormányzattól, a Magyar Nemzeti Tanácstól, a Csoóri Sándor Alaptól, valamint a tartományi illetékes titkárságoktól. Szép ruhákat tudtunk beszerezni az asszonyoknak is. Tavaly készítettünk citerákat a népzenekarunk számára, műszaki felszerelést, fényképezőgépet, nyomtatót, televíziót, hordozható számítógépet az óvodába – sorolta Barát Katalin, az egyesület elnöke. 

Bővebben: 




Tisza partján Szőke Tisza