| |
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
|
Jó hangulatban és változatos programokkal zajlik idén a 16. Zengő Kézműves tábor Oromon, amely közel 60 résztvevőt fogad.
A tábor célja, hogy a gyermekek és fiatalok kreatív környezetben ismerkedjenek meg a különféle kézműves technikákkal, miközben új barátságokat kötnek és élményekkel gazdagodnak. A négynapos programban a hagyományos és a modern kézműves technikák egyaránt helyet kapnak. Egész délután szorgos kis kezek dolgoznak az oromi ...
|
|
|
Élővé tenni egy parkot, és megtölteni művészettel. A magyarkanizsai Streamlet Art Association sok projektuma közül ez az egyik, ezért is indult el a NÉPkert, melynek immár negyedik felvonásaként nyílt meg július 12-én vasárnap Kovács Petra Sub Rosa – Terhelésnyomok című ideiglenes, köztéri land art projektuma a kanizsai Népkertben. A hallgatás, az idő és a kimondatlan történetek nyomait vizsgálja természetes anyagokból létrehozott köztéri installáció ... |
|
|
Nem csak a színésztáborba lehet még jelentkezni: a XII. Malomfesztivál szervezői önkénteseket és kézműves kirakodókat is várnak az augusztusi rendezvényre.
Légy a Malomfesztivál önkéntese!
Szeretnél egy igazi közösség tagjává válni, és kipróbálni magad új helyzetekben? Még nincs programod augusztusra? A Malomfesztivál szervezői gondoskodnak a nyarad egyik legnagyobb kalandjáról – neked csak annyit kell tenned, hogy jelentkezel önkéntesnek ... |
|
|
Szinte teltházzal üzemel a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping, amely már a május elsejei ünnepek előtt megnyitotta kapuit. Azóta folyamatos az érdeklődés: nemcsak Vajdaság különböző településeiről, hanem külföldről is sok természetkedvelő választja pihenése helyszínéül.
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is egymást érik a lakókocsik és a sátrak a magyarkanizsai Tiszavirág Kempingben. A helyi Bogić Erzsébet minden évben, amint megnyílik a kemping ... |
|
|
Magyarkanizsai község egyik kis településén, Velebiten szombaton egész napos ünnepséget tartottak. A velebiti helyi közösség és a magyarkanizsai úszóklub szervezésében már kora reggel gyülekeztek a helyi tónál, ahol már évek óta megrendezik a velebiti maratont, ezúttal tizenegyedik alkalommal. A mindig tömeges rendezvényre most is sokan érkeztek Szerbia szinte minden szegletéből, hogy bizonyítsák rátermettségüket. A víz hőmérséklete és az időjárás ... |
|
|
|
|
|
|
|

A szerb nyelvű lapok is írtak már arról, hogy Szerbia talán egyik legtevékenyebb ifjúsági szervezete Magyarkanizsán működik. Rendszeresek a programok, amelyek sok fiatalt mozgatnak meg. Néhány hete még az egyik szerbiai miniszter is ellátogatott az OZ Magyarkanizsa Községi Ifjúsági Irodába, azaz röviden az OZ-ba. Amikor mindenhol arról panaszkodnak, hogy passzívak a fiatalok, a fiatalok mozgósítása nagy varázslatnak tűnik. Nincs azonban semmi bűvészkedés! A siker titka csupán az, hogy van egy talpraesett szervező, akinek sikerült kialakítania maga körül egy csapatot. Ő Ivanović Laura koordinátor. Vele és Lengyel Sándor taggal beszélgetünk.
- Jól meggondoltad, amikor elvállaltad a feladatot, hogy mibe is vágsz bele?
- Nem volt könnyű dolgom, mert pont a pandémia kellős közepén kerültem a koordinátori szerepkörbe - válaszolja Laura. - Először egy podcast-sorozatot indítottam, próbáltuk népszerűsíteni az online térben is az OZ munkásságát. A fiatalok számára érdekes személyekkel beszélgettem és ezeket a beszélgetéseket a YouTube-on tudták visszahallgatni podcast formájában, ami manapság nagyon divatos. Én is meglepődtem, hogy ez mennyire populáris lett. Ezzel egy kicsit már el tudtunk jutni a fiatalokhoz. Utána megszerveztük az első nyilvános eseményt is, amit a járvány megengedett. Ez volt a “Sk8 & Slam 4 the Grund” elnevezésű rendezvényünk, azaz a Gödör grundon szerveztünk egy villámvers és gördeszka versenyt. Rendkívül nagy sikere lett. Többen odajöttek hozzám már a helyszínen, hogy ez tetszik nekik, szeretnének részt venni ebben, s ekkor összeállt egy úgymond kemény mag. Kb. 10-15 személy volt induláskor, s velük kezdtük el kitalálni, milyen is legyen a nyár, milyen programokat szervezzünk.
Bővebben:
A magyarkanizsai OZ nagy varázslata
|
|
|
|
|
|