| |
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
|
Jó hangulatban és változatos programokkal zajlik idén a 16. Zengő Kézműves tábor Oromon, amely közel 60 résztvevőt fogad.
A tábor célja, hogy a gyermekek és fiatalok kreatív környezetben ismerkedjenek meg a különféle kézműves technikákkal, miközben új barátságokat kötnek és élményekkel gazdagodnak. A négynapos programban a hagyományos és a modern kézműves technikák egyaránt helyet kapnak. Egész délután szorgos kis kezek dolgoznak az oromi ...
|
|
|
Élővé tenni egy parkot, és megtölteni művészettel. A magyarkanizsai Streamlet Art Association sok projektuma közül ez az egyik, ezért is indult el a NÉPkert, melynek immár negyedik felvonásaként nyílt meg július 12-én vasárnap Kovács Petra Sub Rosa – Terhelésnyomok című ideiglenes, köztéri land art projektuma a kanizsai Népkertben. A hallgatás, az idő és a kimondatlan történetek nyomait vizsgálja természetes anyagokból létrehozott köztéri installáció ... |
|
|
Nem csak a színésztáborba lehet még jelentkezni: a XII. Malomfesztivál szervezői önkénteseket és kézműves kirakodókat is várnak az augusztusi rendezvényre.
Légy a Malomfesztivál önkéntese!
Szeretnél egy igazi közösség tagjává válni, és kipróbálni magad új helyzetekben? Még nincs programod augusztusra? A Malomfesztivál szervezői gondoskodnak a nyarad egyik legnagyobb kalandjáról – neked csak annyit kell tenned, hogy jelentkezel önkéntesnek ... |
|
|
Szinte teltházzal üzemel a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping, amely már a május elsejei ünnepek előtt megnyitotta kapuit. Azóta folyamatos az érdeklődés: nemcsak Vajdaság különböző településeiről, hanem külföldről is sok természetkedvelő választja pihenése helyszínéül.
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is egymást érik a lakókocsik és a sátrak a magyarkanizsai Tiszavirág Kempingben. A helyi Bogić Erzsébet minden évben, amint megnyílik a kemping ... |
|
|
Magyarkanizsai község egyik kis településén, Velebiten szombaton egész napos ünnepséget tartottak. A velebiti helyi közösség és a magyarkanizsai úszóklub szervezésében már kora reggel gyülekeztek a helyi tónál, ahol már évek óta megrendezik a velebiti maratont, ezúttal tizenegyedik alkalommal. A mindig tömeges rendezvényre most is sokan érkeztek Szerbia szinte minden szegletéből, hogy bizonyítsák rátermettségüket. A víz hőmérséklete és az időjárás ... |
|
|
|
|
|
|
|

Az agyagozás világával ismerkedhettek meg a magyarkanizsai gyerekek a Szünidei Ötlet-tár elnevezésű foglalkozáson. A program a helyi Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény szervezésében valósul meg.
A Cnesa előcsarnokában szép számmal gyűltek össze fiatalok, akik az anyag használatát ismerhették meg elsőként, majd különböző tárgyakat készítettek.
A téli szünidei kézműves foglalkozás nyomán született meg a szervezők ötlete, hogy a nyári szünidő alatt sem hagyják kézműves foglalkozás nélkül a fiatalokat. A kézműves programok most három napon át tartanak.
Muhi Zsuzsanna foglalkozásvezető elmondta, hogy növényeket is fognak majd festeni. Ehhez kalapács kell és színes növények, kis képeket készítenek majd. Az utolsó nap pedig a levendula babáé. Megismerkednek a tű és a cérna használatával, hiszen nagyon sok gyerek kezében még nem is jártak ezek az eszközök.
Főképp az általános iskolás korosztályt célozták meg, de a fiatalabbak is bátran bekapcsolódhatnak. A program kedden és szerdán folytatódik. Reggel 9 órára várják a gyerekeket a helyi Cnesa előcsarnokába.
Bővebben:
Kreatív foglalkozások nyáron is
Kézműves foglalkozásokat tartottak a Cnesában
|
|
|
|
|
|