| |
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
|
Jó hangulatban és változatos programokkal zajlik idén a 16. Zengő Kézműves tábor Oromon, amely közel 60 résztvevőt fogad.
A tábor célja, hogy a gyermekek és fiatalok kreatív környezetben ismerkedjenek meg a különféle kézműves technikákkal, miközben új barátságokat kötnek és élményekkel gazdagodnak. A négynapos programban a hagyományos és a modern kézműves technikák egyaránt helyet kapnak. Egész délután szorgos kis kezek dolgoznak az oromi ...
|
|
|
Élővé tenni egy parkot, és megtölteni művészettel. A magyarkanizsai Streamlet Art Association sok projektuma közül ez az egyik, ezért is indult el a NÉPkert, melynek immár negyedik felvonásaként nyílt meg július 12-én vasárnap Kovács Petra Sub Rosa – Terhelésnyomok című ideiglenes, köztéri land art projektuma a kanizsai Népkertben. A hallgatás, az idő és a kimondatlan történetek nyomait vizsgálja természetes anyagokból létrehozott köztéri installáció ... |
|
|
Nem csak a színésztáborba lehet még jelentkezni: a XII. Malomfesztivál szervezői önkénteseket és kézműves kirakodókat is várnak az augusztusi rendezvényre.
Légy a Malomfesztivál önkéntese!
Szeretnél egy igazi közösség tagjává válni, és kipróbálni magad új helyzetekben? Még nincs programod augusztusra? A Malomfesztivál szervezői gondoskodnak a nyarad egyik legnagyobb kalandjáról – neked csak annyit kell tenned, hogy jelentkezel önkéntesnek ... |
|
|
Szinte teltházzal üzemel a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping, amely már a május elsejei ünnepek előtt megnyitotta kapuit. Azóta folyamatos az érdeklődés: nemcsak Vajdaság különböző településeiről, hanem külföldről is sok természetkedvelő választja pihenése helyszínéül.
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is egymást érik a lakókocsik és a sátrak a magyarkanizsai Tiszavirág Kempingben. A helyi Bogić Erzsébet minden évben, amint megnyílik a kemping ... |
|
|
Magyarkanizsai község egyik kis településén, Velebiten szombaton egész napos ünnepséget tartottak. A velebiti helyi közösség és a magyarkanizsai úszóklub szervezésében már kora reggel gyülekeztek a helyi tónál, ahol már évek óta megrendezik a velebiti maratont, ezúttal tizenegyedik alkalommal. A mindig tömeges rendezvényre most is sokan érkeztek Szerbia szinte minden szegletéből, hogy bizonyítsák rátermettségüket. A víz hőmérséklete és az időjárás ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
Kispiac és Orom szerepel a Tanyaszínház idei útvonaltervében. Kispiacon augusztus 5-én lép fel a társulat, az oromi szereplés pedig az évadzáró lesz augusztus 12-én.
Az idén Ödön von Horváth: Kazimír és Karolina című darabját viszik színpadra Lénárd Róbert rendezésében is, a turné pedig 19 előadásból áll.
Megújult vezetéssel, a koronavírus-járvány miatt kihagyott év után újult erővel vág neki a nyári turnénak a Tanyaszínház. A vándorszínház július 23-án kezdi meg szereplését, több vajdasági településre is ellátogatnak.
A társulat összetétele folyamatosan változik, hiszen az Újvidéki Művészeti Akadémia hallgatói itt töltik nyári szabadságuk egy részét. A vajdasági Tanyaszínházat 1978-ban alapították, korábban csacsifogattal, ma már traktorral járja a vajdasági falvakat. A Tanyaszínház olyan helyekre megy, ahol nincs alkalmas terem a kőszínházak előadásainak befogadására. Az új igazgató egyébként Gombos Dániel lett, aki korábban is oszlopos tagja volt a társulatnak.
Bővebben:
A Tanyaszínház a nyári turnéra készül
|
|
|
|
|
|